Svecc
2013/09/23
Főcím, Mobil, Tech
1,762
Az Apple újabb okostelefon eladási rekordot állított fel, a megjelenést követően összesen 9 millió iPhone 5S-t és 5C-t értékesített 3 nap leforgása alatt. A tavaly ilyenkor megjelent iPhone 5-ből akkor 5 millió kelt el, így majdnem a duplájára növelte az Apple az eladásait – igaz, hogy akkor csak egy új …
Elolvasom »
Krisztina Várnay
2013/09/21
Életmód, Főcím, Gazdaság, Okostojás, Politika
3,402
Először is ismerkedjünk meg azzal, hogy hogyan is kerülhet végrehajtási jog bejegyzésére sor az ingatlan-nyilvántartásba. Biztosan van tartozás, elmaradás, mely 3 hónapnál régebben keletkezett, és amely nem került a jogosultnak megfizetésre. A legtöbb szolgáltató, pénzügyi cég, sőt bankok is adnak megbízást külső pénzügyi szolgáltatóknak kintlévőségeik beszedésére. Ilyen cégek a Creditexpressz, …
Elolvasom »
aaa
2013/09/19
Főcím, Kultúra, Okostojás
2,259
Írta: David Icke – Lejegyezte és szerkesztette: Galactus Vajon hány ember tudja azok közül, akik elvetik ezt az egész illúzió dolgot, mint hülyeséget, hogy valójában nem is a szemükkel látnak? Az agyukkal “látnak”. Az agy az egyetlen hely, ahol a “világ”, amiről azt hiszed, hogy most “körülötted” van, létezik. Ezt nem egy sötét …
Elolvasom »
Garuda
2013/08/11
Egészség, Egyéb, Életmód, Főcím, Hobbi, Játékteszt, Könyv, Kultúra, Mobil, Sport, Számítógép, Szórakozás, Tech
6,276
Hogyan gyúrj agyra: II. rész.
Ebben a két részes cikksorozatbon olyan módszereket mutatok be, amelyekkel a legfontosabb szervünkre gyúrhatunk. Az agyunkban ugyan egy izom sem található mégis nagyon fontos lenne hogy fejlesszük. A tudatosságunk, a koncentráló képességünk, a gondolkodásunk sebessége elsődleges fontosságú a 21. században. A jó hír az, hogy meg vannak a módszerek hogy fejlesszük ezeket a képességeinket is. Lássuk őket!
Elolvasom »
Vdorina99
2013/07/07
Bulvár, Főcím, Okostojás
1,830
Csak egy sima bulizásnak indult- de van olyan aki soha nem tér már haza. Vannak olyan emberek akik csak bulizni indultak el otthonról. Valaki a volt párjával találkozott, hogy végleg lezárjon egy kapcsolatot. Néhányan egy teljesen ártalmatlannak tűnő nyaralásra készültek: mégis egyikük sem tért haza. Tudtad, hogy Magyarországon közel ötszáz …
Elolvasom »
Garuda
2013/06/30
Egészség, Egyéb, Életmód, Főcím, Kultúra, Mobil, Sport, Tech, Természet, Vallás
1,834
Elnézést a túlzó címért. Amit ma átéltem, azt egy picike kis csúcsélménynek lehet talán nevezni, amitől a megvilágosodás elég messze lehet, ha hihetünk a szenteknek, buddháknak, jógiknak, és zen mestereknek. Az egész úgy kezdődött, hogy nyugtáztam azt hogy gyönyörű idő van, de a tegnapi eső miatt friss a levegő, szóval …
Elolvasom »
Garuda
2013/06/28
Egészség, Egyéb, Életmód, Főcím, Hobbi, Könyv, Kultúra, Mobil, Sport, Számítógép, Szórakozás, Tech
4,467
Hogyan gyúrj agyra? High-tech tudatedzés.
Elolvasom »
aaa
2013/06/26
Főcím, Okostojás
1,801
Kedves Mindenki! Ti akik olvastok minket ill. nem olvastok, akik az interneten bolyongva belénk botlotok vagy ránk akadtok, akik követtek és szerettek minket vagy akik éppen pont nem szerettek és még tovább is van: gyűlöltök minket, figyelem! Ennek az újságnak az alap ötlete és gondolata az volt, hogy mi emberek, …
Elolvasom »
Max Power
2013/05/24
Egészség, Életmód, Főcím, Kultúra, Politika, Vallás
3,624
„Stresszesebben élünk, mint négy éve, és mint negyven éve.” Így kezdi múlt héten megjelent újságcikkét Bagdy Emőke, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület vezetője, a Diákrelax program ötletgazdája. Rögtön egyértelművé teszi ezzel, hogy az adott probléma hathatós kezelésének fontossága független az aktuálpolitikától. Negyven év viszonylagos változatlanság után immár jó ideje …
Elolvasom »
izomtibi
2013/05/24
Főcím, izomtibi, Okostojás
5,255
Ha megkérdezi valaki ogrét, hogy mi az, öt felnőtt férfi összezárva kurva szar körülmények között, akkor vagy azt mondja, hogy 6 év börtön, vagy azt, hogy balatonra lemenés az öklöző ferikékkel egy fiat puntoval. a börtönről nem szívesen mesél, a balatoni útról is max annyit, hogy az érdi emelkedőn a …
Elolvasom »
Garuda
2013/05/21
Bulvár, Életmód, Ezotéria, Főcím, Hobbi, Kultúra, Szórakozás, Vers, Zene
2,805
Mindekinek van véleménye róla. Egyesek szerint „egy ilyen produkcióval egy falunapra se állnék ki”, mások szerint „Tipikus! ez a birkamagyar nem tud örülni saját sikerének”, megint mások szerint: „ez a csicska engem nem képvisel, úgy taposnám a nyálkás fejét, mint a históriaikszben”.
Elolvasom »
Max Power
2013/05/18
Film, Főcím, Kultúra
4,409
A Nyugat nevű távoli galaxisban a Star Trek sorozat olyan személyiségek munkásságára volt szemléletformáló hatással, mint Stephen Hawking, Quentin Tarantino, vagy épp Al Gore. A franchise 1974-ben elérte, hogy a NASA a sorozat legendás csillaghajójáról Enterprise-nak keresztelje űrsiklóját; Gene Roddenberry, a Star Trek atyja pedig az elsők között volt, akit …
Elolvasom »
Max Power
2013/05/07
Főcím, Kultúra, Okostojás, Politika, Vallás
2,282
Nincs csőlátásom, nem vagyok terelgethető birka, és rendelkezem saját ízléssel. A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, s törekszem rá, hogy ezt minél kifejezőbben tegyem, miközben kész vagyok más népekét is elsajátítani. Az információgyűjtés megelőzi a véleményalkotásomat, és nem szeretem, ha az emberek összekeverik az építő kritikai hozzáállást a …
Elolvasom »
Garuda
2013/05/01
Egészség, Életmód, Főcím, Gasztro, Hobbi, Sport
2,438
Az utóbbi pár évben sok rosszat hallani a kávéról. De vajon megalapozottak ezek az úgymond "tények"? Mi az igazság a kávéról és milyen hatásai vannak mekkora dózisnál? A cikk ezen kérdésekre válaszol....
Elolvasom »
izomtibi
2013/04/26
Főcím, izomtibi, Okostojás
6,123
Mivel igyekszem képben maradni a testkimunkálásal kapcsolatban, néha többek közt olvasgatom az általam nagyra tartott Drugs Bunny body.builder.hu oldalon vezetett fórumát, aminek a hangulatát úgy kell elképzelni, mintha gordon ramsay olvasóknak válaszolgatna olyan kérdésekre, hogy lehet-e sűrített paradicsommal, meg csirkedarálékból elkészíteni egy jó kis bolognait. ekkor láttam, hogy valaki egy …
Elolvasom »
Tina Black
2013/04/25
Főcím, Okostojás
2,025
(gondolatok Örkény István – Információ című írásához) „Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.” – Mondja egy alkalommal az információs munkatárs. Szerencsétlenségére munkaidőben, balszerencséjére egy ügyfélnek. Természetesen az ügyet kivizsgálják, s végül megússza egy jegyzőkönyvvel. Pedig mennyire rohadtul igaza van. És ezt mindenki érzi, csak van, aki …
Elolvasom »
izomtibi
2013/04/23
Főcím, izomtibi, Okostojás
8,175
Cufatka ma pontban nyolc hónapos és tizenkét napos, hat órája ilyenkor pedig már kibújt a mamipociból a kis pirospozsgás huncutság! Azóta a napocska szivárványként kél és csillámpehelykként nyugszik a boldogságtenger felett, amiben a büszke Mama lubickol. de nem csak az Anya, Cufatka is nagyon boldog volt, mert éppen bőséggel szopikált …
Elolvasom »
Max Power
2013/04/20
Bulvár, Főcím, Kultúra, Szórakozás
3,620
Puzsér Róbert jó kis féltéglát hajított minap a magyar humorvilág mocsarasodó állóvizébe. Akkora fricska pöccent Kiss Ádámnak, meg a figuráját kitermelő egész istállónak, hogy a jóérzésű, minőségre éhes médiatartalom-fogyasztó kőszíve beledobogott a gyönyörűségbe! A kritika alapvetése röviden, hogy a hazai mezőny, félreértelmezve a stand up comedy műfajt, aktívan hozzájárul közönsége …
Elolvasom »