Főcím

Ezen kategóriába tett cikkek jelennek meg a felül kiemelve a címlapon, maximum 4, váltva egymás után. Ezek az úgynevezett Főcím cikkek. Kötelező nézőképet választani hozzá!

Kezdődik a számolgatás a magyar válogatottnál

Jelen állás szerint még mindig van esélye kijutni a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2020-as Európa Bajnokságra, azonban ennek pontos valószínűségét csak komoly matematikai tudás birtokában tudnánk megadni. A legutóbbi szlovákok elleni itthoni vereség nem könnyítette meg a csapat dolgát és közelebb hozta  pontszámban a nemzeti együtteseket, ezáltal kiélezve a versenyfutást a …

Elolvasom »

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és még a pénztárcádat is kíméli. Olvasásra fel! L. J. Wesley: 12 első randi Pam vagyok, és ez egyáltalán nem az én történetem. Nem bírtam már elviselni, hogy a legjobb barátnőm letargiában éli az életét egy rosszul …

Elolvasom »

Interjú Tomcsik Nórával, a történelmi kalandregények koronázatlan királynőjével

Egyszer csak gondolt egyet négy fiatal író – köztük jómagam is – és megalapították az Írósimogató névre keresztelt kezdeményezést, mely a kortárs, magyar irodalmat hivatott népszerűsíteni, kötetlen beszélgetések formájában, amolyan fiatalos módon. A tagok közül L. J. Wesley, az Egy űrállomás-takarító naplójának írója már korábban bemutatkozott, most pedig Tomcsik Nórára …

Elolvasom »

Könyvajánló: L.J. Wesley – Egy űrállomás-takarító naplója

Fülszöveg: Az ember azt hinné, hogy egy űrállomáson nem unalmas az élet. Ez igaz lehet, ha felelősségteljes a munkaköröd, esetleg egy erre járó űrhajó legénységéhez tartozol. De ha a takarító és karbantartó személyzet tagja vagy… az nem túl izgalmas. Max élete ebben az egyhangú, de nyugodt mederben folyik egészen addig, …

Elolvasom »

M.G. Brown: Maradok (Tárcanovella)

A csomagomat magam után cibálva, holtfáradtan léptem ki a reptér fotocellás ajtaján. Amint a cipőm talpa megérintette a cigarettacsikkekkel meghintett, hibátlanra simított aszfaltot, az arcomba vágott a hűs, téli szél. A dzsekim, amit viseltem, túl lengének bizonyult az itthoni télhez, kivételesen mégsem zavart a hideg. Ismerős dallamot fütyült a zúgó …

Elolvasom »

L.J. Wesley: Szökés a Xendonról

Szökés a Xendonról Az Egy űrállomás-takarító naplójának előzményei   A korbács újra lecsapott, de Lydia már rég nem érezte a fájdalmat. Élete nagy részét xendoni rabszolgaként töltötte, több mint száz évet, de még soha nem kapott annyi korbácsolást, mint mostanában. Az elmúlt egy hónapot a királyné személyes szolgálójaként töltötte. Persze, …

Elolvasom »

Kérdések és válaszok a magánkiadásról

Mióta megjelent a Kavargó Rózsaszirmok mind többen és többen faggatnak a magánkiadással kapcsolatban. Sokan nem értik, mi is ennek a menete, mások a jogokkal és kötelezettségekkel nincsenek tisztában, megint mások pedig még mindig le vannak ragadva azon a szinten, hogy „magánkiadásra csak azok adják a fejüket, akik olyan (Isten bocsá’) szarul …

Elolvasom »

„Azok ott fent elvették minden álmomat” – interjú egy külföldön dolgozó magyarral

Interjúalanyom (akit saját kérésére most nevezzünk Mariskának) diplomás, 27 éves fiatal nő. Kelet-Magyarországon nőtt fel, közel Debrecenhez, egy 3000 lelket számláló községben. Mariska, saját elmondása szerint gyermekkora óta rajong a könyvekért, s annak ellenére, hogy érettségi pontszáma „elitebb” szakokra is engedte volna bejutni, a könyvek iránti rajongása miatt jelentkezett informatikus-könyvtáros …

Elolvasom »

Átírhatja a történelmet a 2008-ban megtalált egyiptomi labirintus

Egyiptom még mindig a rejtélyek paradicsoma, a régészet fellegvára és a legősibb, legrejtettebb titkok csöndesen szunnyadó temetője. Mégis, mintha csak a gondviselés akarná úgy, időről-időre előkerülnek újabb leletek, bizonyítékok, amik egy rég elveszett civilizációról szőnek talányos mesét és rendre felforgatják a történészek dogmatikus világát. A viszonylag újonnan felfedezett, de a …

Elolvasom »

Disney, mint sátáni összeesküvés?

Civilizációnkban, a nagy liberális eszmék térnyerésével egyre inkább kezd eluralkodni az erkölcsi fertő. A mai társadalom lassan felülmúlja az egykori Szodomát és Gomorát, a Bibliából ismert két bűnös várost, amit Isten kénköves-tüzes esővel pusztított el. A túlzott liberalizmus átformálja az emberek tudatát, holott maga az ember alapvetően igényli a társadalmi …

Elolvasom »

Nagy önéletrajz bakik

Juj, de nagyon csúnya dolgot csináltam. De Isten lássa lelkemet, csak és kizárólag a jó ügy érdekében tettem, afféle empirikus kutatás részeként, mert, hogy olyan is kell néha, na. Aljas-nem aljas módszer, már megtörtént, így hát lelkem megnyugtatására meg is osztom a tapasztalatokat, okulásul minden álláskereső számára. Ja, hogy nem …

Elolvasom »

Kihalófélben a férfiak?

A Chem Trust névre hallgató környezetvédő csoport szerint számos olyan vegyi anyagot használunk a mindennapokban, melyek hatással vannak a női- és férfi nemi hormonok arányára, ebből kifolyólag a férfiak fokozatosan elnőiesednek. A vizsgálatból kiderült, hogy a hüllők, valamint a halak már nagymértékben áldozatul estek a folyamatnak. A mesterséges vegyületek már …

Elolvasom »

Valós Ouija történetek

Csak egy hobbi Cindy csak 13 éves volt. Középső gyerek volt egy nagy, hithű katolikus családban. Három idősebb nővére volt, egy húga és egy öccse. Nyolcadikos korában egyik barátja átvitt hétvégére egy Ouija táblát, és azon a hétvégén Cindy és egyik idősebb nővére a táblával játszottak. Titokban csinálták, késő este, …

Elolvasom »

Szellemhistóriák 2

Jó pár éve már annak, hogy egy serdülő kislányt megerőszakoltak és meggyilkoltak egy kelet-magyarországi kis faluban. Az eset rég feledésbe merült, sokan még csak nem is tudnak róla, a gyilkos is szabadlábon van már. A kislány emlékét azonban őrzi a sűrű, út menti bozótos, ahol búcsút intett ennek a világnak, …

Elolvasom »

Szellemhistóriák 1

A szellemek vajon valóban köztünk járnak? Lehetnek a mi világunkban ragadt, röghöz kötött lelkek körülöttünk? Képesek vagyunk érzékelni a másvilágot? Az alábbi történetem azt sugallja, hogy igen.  Minden ember szeret borzongani. Ez egyfajta ősi, zsigeri ösztön lehet, ki tudja miért. Mióta az ember öntudatra ébredt azóta szórakoztatja magát és társait …

Elolvasom »

5 utópisztikus gondolat, amitől jobb lenne a világ

Lenézzük a korábbi korokat. „Sötétnek” tituláljuk a középkort, nevetünk a régi embereken. Elszörnyedve gondolunk bele, hogy milyen borzalmas lehetett az életük mobiltelefon, televízió, internet, autó, modern orvoslás és „demokrácia” nélkül. De valóban így volt-e? Olyan rossz lehetett, hogy, ha látni akartuk a másikat és beszélni akartunk egymással, akkor személyesen kellett …

Elolvasom »

Kettősholdaktól az összeomló áramszolgáltatásokon át a felrobbanó töltőkig

Hoax: becsapás, beugratás, átverés. Az internet sodrásában sokan felfigyelünk rájuk, pedig ezzel csak a tervezőjének okozunk jót. De mi is pontosan az a hoax? Ártatlan tréfa vagy internetes átverés, nevezhetjük bárhogy, egy közös van bennük: a készítője arra buzdít minket, hogy minél több embernek küldjünk szét egy levelet, ami például …

Elolvasom »

Hejjes sírási hibák – Ennyire műveletlen lenne a magyar nép?

Számtalan alkalommal figyelhetjük meg internetes útjaink alkalmával, hogy a magyarok egy jelentős – a kelleténél jóval nagyobb – része helyesírási hibákat vét. Ki kisebbeket, ki nagyobbakat. Nézzük meg, hogy ezt a két mondatot mennyire lehet elrontani: Számtalan alkalomal figyelhettyük meg internetes utyaink alkalmával, hogy a magyarok eggy jelentős – a kelleténél jóval …

Elolvasom »