Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Mint végzős gimnazista tanuló, még részt vehettem az ezzel a címmel meghirdetett esszéíró pályázaton, és ezt az írást szeretném most megosztani a kedves olvasókkal. A pályázat kitűnő lehetőséget adott arra, hogy igazán elgondolkozzak a kérdésen, hogy mit is jelent számomra a Himnusz napjainkban, és bizakodom abban, hogy másoknak is jelent valamit ez a nemzeti imádság.
Mit jelent számomra a Himnusz 2013-ban?
Mit jelent számomra Kölcsey Ferenc, 1823. január 22-én befejezett Himnusza? A kérdés lényegretörő, a saját véleményem felől érdeklődik, mégis úgy érzem, hogy a válasz már nem annyira egyértelmű. Nem lehet igazán kategorizálni az érzéseket, amiket kivált belőlem a Himnusz.
Kisgyermek korunk óta tudjuk, hogyha felcsendül a Himnusz, felállunk és kisebb-nagyobb sikerrel, de énekeljük mi is Kölcsey sorait. Már aki nem tartja „ciki”-nek. Ugyanis 2013-ban sajnos eljutottunk oda, hogy a Himnusz felhangzása alatt kínosan mosolyogjunk egymásra, nem tudunk egy helyben állni addig a másfél perc erejéig mozdulatlanul, és szinte alig akad elvétve egy-két olyan ember, leginkább a fiatalok körében, akik énekelnék a Himnuszt.
Mi jut azonban mégis eszembe, mikor meghallom ezt a szót? A Haza, elsősorban. Kölcseyvel egyet kell értenem, miszerint a magyar népet eddig rengeteg szenvedés érte. Talán ezért is annyira szomorú a himnuszunk, hisz ezeket Kölcsey leírja benne. Súlyos vereségeket, nyomorúságos időket említ, de megjelennek hősök, és bátor cselekedetek is, akik, még ha el is buktak, de reményt adtak egy időre a magyar népnek. Útmutatást. Vagyis nekem azt is jelenti a Himnusz, hogy soha nem szabad feladnunk, mert mindig jön majd egy másik kor, ami egyaránt lehet rosszabb is, de jobb is a mostaninál. Támaszkodhatunk történelmünkre, láthatjuk, hogy a sok száz éves szenvedések sem törtek meg minket.
A Himnusz nemzeti ima, Kölcsey áldást kér ránk, és bennünk is felmerülhet a kérdés, hogy ez jogos-e a XXI. században is? A magyar nemzet a jelenkorban széthúzó, így joggal kérdezhetjük, hogy milyen áldást kaphatnánk, ha nem viselkedünk egy nemzetként.
A Himnusz számomra még büszkeséget is jelent; hisz akárhányszor felcsendül például az Olimpián a dal, egy egész ország szíve telik meg büszkeséggel. Igen, ez a miénk, gondoljuk magunkban. Bennem mindig van egy olyan gondolat is, hogy igen, figyelitek, nekünk milyen sokatmondó, komoly, jelentőségteljes nemzeti Himnuszunk van, míg a többi országnak? Nyilvánvalóan nem ismerem a világ összes Himnuszát, de jó néhányat tudnék említeni, amiről nem tudnék fogalmazni még két mondatot sem. Én ezért is vagyok büszke a Himnuszunkra, hogyha egy egész világ előtt csendül fel – még ha nem is érti senki más a szövegét mondjuk, csak mi, magyarok -, maga a zenei aláfestés is komoly, jelentőségteljes.
Sokan vannak olyanok, akiktől ha megkérdezném, mit is jelent számukra a Himnusz, ők csak egy „semmit” válaszolnának. Ez azonban nem lenne a legtöbb esetben igaz. Csak a XXI. században könnyebb egy odavetett szóval elintézni ezt az igen komoly kérdést, minthogy igazán elgondolkozni rajta. Tudom, mert ezelőtt még nekem sem jelentett sokat a Himnusz. Ahogy egyre jobban komolyodik az ember, ez a nézőpont is változhat. Igazán le kellett ülnöm és elgondolkodnom, hogy mit is jelent számomra a Himnusz 2013-ban.
A következtetésem: a Hazát, az összetartozást, a fel-nem-adás-morált, a közös küzdést és a kérelmet, a könyörgést, hogy életünk jobbra forduljon vagy legalább ne legyen rosszabb, és mindenféleképpen egy gyönyörű verset. Büszkeséget, hogy magyar lehetek.
