Nagy önéletrajz bakik

Juj, de nagyon csúnya dolgot csináltam. De Isten lássa lelkemet, csak és kizárólag a jó ügy érdekében tettem, afféle empirikus kutatás részeként, mert, hogy olyan is kell néha, na.

Aljas-nem aljas módszer, már megtörtént, így hát lelkem megnyugtatására meg is osztom a tapasztalatokat, okulásul minden álláskereső számára. Ja, hogy nem említettem még a tényt, hogy ezen cikkben az álláskeresők által elkövetett bakikról fogok értekezni? Sebaj, most megteszem.

Lehet írni sok dologról. Lehet elmélkedni és filozofálni, de semmi sem pótolhatja a személyes tapasztalást. Belátom én is, hogy nem éppen a legerkölcsösebb magatartás volt tőlem, de néha a cél szentesíti az eszközt. Az én célom pedig semmi egyéb nem volt, pusztán csak szerettem volna jobb rálátást kapni arra, hogy milyen helyzetben vannak ma az álláskeresők. Kifejezetten a kelet-magyarországi régióra koncentráltam, elsősorban azért, mert itt lakom, másodsorban azért, mert ez az ország legkevésbé élhető része. A szemtelen kis tesztem óta eltelt már jó pár hónap, így azt hiszem, nyugodtan megoszthatom a tapasztalataimat, aminek ugyan semmi köze nem lesz a kelet-magyarországi munkaerőpiachoz, de annál tanulságosabb témát boncolgat.

Feladtam egy álláshirdetést, egy nem létező állásról. Tudom, milyen kétségbeejtő várni egy-egy potenciális munkaadó válaszát, ezért nem akartam túlontúl etikátlan lenni, és csak 24 óráig tartottam aktívan a hirdetést, majd leszedtem az álláskereső oldalról. 24 óra leforgása alatt a megadott email címre 131, míg a hirdető oldalon keresztül 4 önéletrajz érkezett.

A hirdetésben általános irodai feladatok ellátására kerestem munkavállalót, napi 8 órás munkavégzéssel. Az állás betöltésének a feltétele volt az érettségi, meg a hagyományos, semmitmondó sablonszöveg: jó kommunikációs készség, precizitás, pontosság, stb. Előnyként jelöltem meg a felsőfokú végzettséget, a hasonló munkakörben szerzett tapasztalatot, valamint az angol nyelvtudást. Röviden, tömören összefoglalva feladtam egy olyan sablonos hirdetést, amivel minden nap találkozhatunk az álláskereső portálokon.

S, hogy milyen eredményekre jutottam?

Egy nap leforgása alatt csaknem 150-en jelentkeztek egyetlen, alulfizetett, irodai pozícióra. Hogy mit jelent ez? 150 az 1-hez az esély arra, hogy ha egy ilyen általános, klasszikus titkár/titkárnői állásra jelentkezünk, akkor behívnak interjúra. Tegyük fel, hogy Fortuna nagyon kegyes hozzánk és pont belecsúszunk abba a 10-20 emberbe, akivel személyesen is hajlandóak találkozni a HR-esek. De, még ez sem garancia semmire. Még itt is nagyon sok hasonló végzettséggel és tapasztalattal rendelkező személlyel kell megküzdenünk.

Ebből következik a második meglátásom, ami nem hagy nyugodni: magyarosan megmondva, hogy a fenébe képesek kiválasztani 150 jelentkező közül azon keveseket, akikkel hajlandóak személyesen is találkozni? (HR-esek nyugodtan adhatnak ötleteket). Az önéletrajzokat végigzongorázva ugyanis azt láttam, hogy lényegében hasonló szakmai háttérrel rendelkeznek a jelentkezők. Ez gyakorlatilag olyan, mintha 150 toll közül kellene kiválasztanunk, hogy melyikkel tudunk a legkényelmesebben írni. Ugye belátja mindenki, hogy ez nonszensz?

Megszámolhattam volna, de nem volt kedvem átnyálazni az összes önéletrajzot (majd azt is leírom, hogy miért), ennek ellenére körülbelül 30%-ra saccolom a diplomás jelentkezők arányát. Ezek közül mindegyiknek volt valamilyen középfokú nyelvvizsgája, legtöbbjüknek természetesen angol, de olyan is akadt, aki több nyelven beszélt, vagy emelt szintű nyelvvizsgával rendelkezett. Nagyobb részt, 70%-ot tettek ki az érettségizettek, továbbá e mellé szinte mindenkinek társult egy, vagy több szakma, illetve szakmai gyakorlat. A koreloszlás is széles skálán mozgott. Volt 18, de 50 éves jelentkező is, habár nagy részük a 20-30 éves korosztályból került ki.

A harmadik dolog, ami feltűnt, és, ami a legszembeötlőbb volt, hogy az emberek nem tudnak önéletrajzot írni. A nem tudnak, az nem kifejezés. Brutális, borzalmas, undorít, már-már nevetséges anyagok landoltak a kamu levelezőfiókomban. Persze, nem akarok én itt okoskodni, nem vagyok HR-es, de még nekem is szemet szúrtak azon őrületes bakik, melyekre ránézve én simán kiszórnám a rostán a jelentkezőt.

Ilyen volt például az, hogy elég sok embernél nem tisztázott a motivációs levél és az önéletrajz fogalma. Már maga a puszta tény sem, hogy a kettő között különbség van. Mégpedig van, sok. Ennek ellenére jó páran voltak, akik a kettőt összemosták, és valami fertelmes, több oldalas, néven nevezhetetlen förmedvényt nyújtottak be önéletrajzként. Ebben aztán helyet kapott az általános iskolában megnyert szavalóversenytől kezdve, az XY cégnél eltöltött szakmai gyakorlaton át, a korábbi munkáltatók felsorolásáig minden. Nincs bajom a szövegértéssel, de még sokszor így sem voltam képes feldolgozni, hogy a jelölt mit szeretett volna közölni velem.

Aztán ott vannak azok, akik teleszórják az önéletrajzukat a be nem fejezett iskoláikkal. Aláírom, jó, hogy az ember belekóstol ebbe is-abba is, de, ha én HR-es lennék, egy ilyen önéletrajz láttán azt gondolnám, hogy a jelölt nem elég kitartó, lavírozó. Biztos, hogy nem hívnám be interjúra. Felesleges ilyen melléfogásokkal gyengíteni az önéletrajzot, egyszerűen csak ügyesen ki kell hagyni belőle és kész. Főleg, ha több ilyen van.

A személyes kedvenceim azok a pályázók lettek, akik a nyelvtudás résznél nem voltak képesek meghatározni egy szintet. Odahajították, hogy „általános angol nyelvtudás” aztán kalap-kabát. Egyem a kicsi szívedet, az mégis mit jelent? Ez lenne a „Yes, No, I don’t know” szint? Vagy mégis mi? Vagy érettségi szint? Nyelvvizsga? Ebből most hogyan szűrje ki bárki is, hogy milyen szinten áll az illető? Olyan nagy fáradtság lenne legalább körülbelül belőni egy szintet? Vagy odafirkantani, hogy középfokú nyelvvizsgám van, vagy nyelvvizsga nélküli középszint, vagy alapfokú angol? Még a haladó is többet mondana.

Ami borzalmas még, pedig sokat számít, a külalak. Komolyan mondom az emberek 80%-a olyan hanyag és trehány munkát küldött el, hogy ha nem elektronikus úton érkezett volna, azt mondanám, a kutya szájából húzta ki. A legtöbbjük nem volt képes egy letisztult, átlátható, szépen tagolt önéletrajzot elkészíteni. Az ember az önéletrajzzal szándékszik eladni magát, ehhez képest a legtöbb munka igénytelen volt, nem volt jól felépítve, össze-vissza dobált beékelések csúfították. Egy ilyen CV láttán az jutna eszembe, hogy a jelölt arra sem vette a fáradtságot, hogy az interneten utánanézzen, hogy hogyan is néz ki egy önéletrajz. Továbbmennék, és ebből arra következtetnék, hogy a jelentkező lusta és igénytelen, ami nem feltétlenül van így, de több száz önéletrajz átnyálazásánál szerintem már maga a nem megfelelő külalak elég ahhoz, hogy a dokumentum a kukában végezze. Nem beszélve az ízléstelen „szelfikről”, a nyaralós képekről, amit így-úgy kivágtak, mindhiába. Ez pedig még csak a jéghegy csúcsa. Olyan is volt, aki napszemüveges képet csatolt magáról. Azért az már extrém, na.

Megemlíteném még a kísérő üzenet szövegét. Nem tudom, hogy csak én vagyok-e ilyen szőrszálhasogató, de úgy gondolom, hogy a kísérő emailnek is van egy illemtana. Ilyen például a megszólítás. Ha nem is tudjuk kinek, vagy hova küldjük, legalább annyit illendő odavésni, hogy „Tisztelt Cím”. Béna, béna, de a semmitől jobb. Ezt követi a klasszikus tárgyalás rész.

Én elhiszem, hogy az embernek ki van a legbecsesebb szerve is, amikor álláskora jelentkezget, de legalább annyival tiszteljük már meg a potenciális munkáltatónkat, hogy személyre szabjuk a szöveget. Van a klasszikus, időspórolós változat, amikor egyszer megírjuk, aztán csak másolgatjuk: „Hirdetésük felkeltette az érdeklődésemet. Csatolva küldöm önéletrajzomat, mellyel az állást kívánom megpályázni.”

Ennél már szerintem szebb, ha odaírjuk, hogy milyen állást. Nincs így, de legalább keltsük azt az érzetet, hogy konkrétan azt a konkrét állást szeretnénk megpályázni. Például, valahogy így: „Honlapjukon találtam hirdetésüket, melyben Recepciós állás betöltésére keresnek munkavállalókat”. Ezt szinte senki nem tette meg, így ezért az egész olyan hatást keltett, mintha copy-paste lenne, egy korábban már elküldött üzenetből. (Ami minden bizonnyal így is volt).

Az elköszönés, aláírás, mondjuk legalább mindenkinél rendben volt, már aki vette a fáradtságot, hogy egyáltalán írjon kísérő üzenetet. Nem egy és nem két olyan bunkó volt, aki gyakorlatilag áthajította az önéletrajzát emailben, aztán kezdjen vele a HR-es, amit akar. Szerintem ez végtelenül visszataszító. Ennek van egy ellentétpárja is, amikor valaki egy novellát is mellékel az önéletrajza mellé. Ha csak nem kértek külön motivációs levelet, a kutya nem fogja azt végigolvasni. Felesleges lekörmölni, számomra legalábbis olyat hatást keltett, hogy az illető túlbuzgó, sok. Nem mondanám, hogy emiatt kiszórnám, de több száz jelentkező esetén már elgondolkodnék rajta.

És, hogy még fokozzam a fokozhatatlant, azt már tényleg csak zárójelben említem meg, hogy emberek úgy jelentkeznek irodai munkára, hogy nincsenek tisztában a hivatalos levél fogalmával. A „Szia, láttam, hogy XY oldalon irodistát kerestek. Jelentkeznék” valahogy nem nyerte el a tetszésemet, habár lehet, én vagyok túl konzervatív.

Végezetül említeném, hogy ha kani betűkkel kiírom, hogy jelentkezni a megadott email címen lehet, akkor nekem senki ne küldjön az oldalon keresztül önéletrajzot, mert azt találom gondolni, hogy egy egyszerű mondat értelmezésére is képtelen.

És, hogy az I-re feltegyem a pontot, megsúgom, azért nem csináltam komolyabb statisztikát, mivel a hirdetésemet átvette egy másik oldal is. Így, én hiába szüntettem meg az eredeti oldalon, ezen a portálon, továbbra is látható volt, így két hét alatt érkezett körülbelül 500 önéletrajz az email címre. Ki tudja, azóta lehet, még mindig áramlanak a jelentkezések, meg sem merném nézni.

Konklúzió? Habár a kutatás eredeti célja nem ez lett volna, így talán még sokkal fontosabb információt tudok közvetíteni az emberek felé. Hogy mi az? Tessenek megtanulni önéletrajzot készíteni! Az internet ma már a végtelen lehetőségek tárházaként van jelen mindennapjainkban, érdemes ilyen hasznos dolgoknak is utánajárni. Meg sem tudom érteni, hogy miért nem tesz így mindenki.

Lehet, hogy szőrösszívű voltam, és túlontúl előítéletes, de úgy gondolom, hogy az önéletrajz egy tükör, arról, hogy kik vagyunk. Ezen türkön keresztül látnak minket a potenciális munkaadóink, ezért érdemes tisztára pucolnunk. Nem kerül semmibe, maximum fél óra alatt megvagyunk vele, és ha pár ilyen apróságra figyelünk, sokat lendíthet azon, hogy behívásra kerüljünk az áhított interjúra.