E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

F1 2013 Teszt

2010-ben a Codemasters feltámasztotta a Forma 1-es szimulátorok világát a rajongók nagy örömére. Azóta minden évben egy újabb résszel gazdagítja a játékipart. Ez idén se változott, immár negyedik része a sorozatnak a múlthéten megjelent F1 2013. Rengeteg pozitívum és egyben rengeteg negatívum érte a korábbi F1-es játékokat. Úgy látszik, ez …

Elolvasom »

Nyugdíjas bűnözők: Született gengszterek

Felejthetetlen művek jöttek már létre a filmtörténelem során a gengszterfilmeket illetően. Az egyik nagy ikonja ezeknek a filmeknek Al Pacino. Nagyon kevés olyan filmben játszott, ahol nem valamilyenfajta gengsztert kellett alakítania. Mára már ő is megöregedett így nehéz lehet őt elképzelni maffiavezérnek, mint anno A sebhelyesarcúban, vagy A keresztapában. Talán …

Elolvasom »

Az év csalódása: Csak isten bocsáthat meg

Nicolas Winding Refn azok közé a rendezők közé tartozik, aki nem sok filmet készített ez idáig és neve se hangzik túl ismerősen a filmrajongóknak. De a 2011-es Drive – Gázt! meghozta neki a sikert. Azóta is sokan emlegetik e művet, mely tényleg kimagaslóra sikeredett. De a főszereplőnek, Ryan Goslingnak is …

Elolvasom »

Likvidálva [kritika]

CIA, ügynökség, FBI, titkos ügynök, bérgyilkos és miegymás jellemzi a tökéletes összeesküvés elméletes, régen ügynök voltam típusú akciófilmeket. Az előzőmondatomban összesűrített jelzőkkel eszméletlen mennyiségű film készült már. Ebben a témában talán nem is lehet már újat alkotni, de ez nem feltétlen baj, hiszen egy ilyen típusú filmtől az ember nem …

Elolvasom »

The Lifeguard [kritika]

Ki ne emlékezne a Baywatch című sorozatra és ki ne emlékezne a piros, feszes fürdőruhás életmentő lányokra. A sorozatot bámulva valószínűleg sokan akartak életmentők, lenni, vagy épp egy áldozat, akit Pamela Anderson ment meg. Idén The Lifeguard címmel egy romantikus dráma látott napvilágot, melyben remélni lehetett, hogy talán megint valami …

Elolvasom »

Pain & Gain [kritika]

Rengeteg megtörtént eseményről szóló film készült már a filmtörténelem során. Valószínűleg ez sosem fog kimenni a divatból. Szinte minden témával kapcsolatban készült már ilyen típusú produkció. De általában a meghökkentő dolgokról, személyekről készítenek életrajzi filmet. Talán a leggyakoribb a bűnözőkről, gyilkosokról készült művek. Sokszor nem is a konkrét esetet mutatják …

Elolvasom »

A munkanélküli magyarok már az amerikai akciófilmekben vannak: Bosszútól fűtve

A munkanélküli magyarok már az amerikai akciófilmekben vannak. Ez is lehetne a címe a bénára fordított Bosszútól fűtve (Dead Man Down) című kriminek. De azért félreértés ne essék nem kivándorolt munkanélküli magyarokról szól a film, csupán magyar származású karaktereket sorakoztat fel e mű, pontosabban a főszereplő, Colin Farrell is magyar …

Elolvasom »

Terrence Malick tovább filozofál: To the Wonder

2011-ben Terrence Malick egy nem mindennapi műalkotással rukkolt elő, Az élet fája című drámával, mely a hozzáértő filmkedvelőknek igazi kincs lehet. Tavaly újabb produkcióval örvendeztette meg a közönséget, a To the Wonderrel, amellyel még talán sokan nem találkoztak hazánkban, de még is érdemes említésre méltatni, hiszen Az élet fája című …

Elolvasom »

Danny Boyle ismét alkotott: Transz

Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni Danny Boylet. Számos korszakalkotó mű készült már az ő rendezésében: Trainspotting, 28 nappal később, Gettómilliomos, stb. Idén egy újabb, nagy kihívásba vágta a fejszéjét a rendező és ismét megmutatta, hogy ott van a top rendezők közt. A 2013-as Transz című krimi ismét egy magával …

Elolvasom »

A burok [Kritika]

Az 1956-os Don Siegel által rendezett A testrablók támadása című sci-fi óta közkedvelt téma az emberi test kontrollálása idegen lények által. Rengeteg variációja, másolata készült már ennek a jelenségnek a filmtörténelmen belül. Egyértelmű, hogy sok a nagyszerű és sok a sikertelen alkotás is. A 2013-as regényadaptáció, A burok sajnos az …

Elolvasom »

Támadás a Fehér Ház ellen Kritika

Talán az akciófilm az egyik legnépszerűbb műfaj a filmek világán belül. Szinte majdnem biztos, hogy ebből készül a legtöbb egy évben és ezt is nézik a legtöbben. Ám nehéz már új ötletekkel előrukkolni a tömérdek akciófilm közül. Az idei Támadás a Fehér Ház ellen című produkció ezt próbálja megkísérelni eredménytelenül. …

Elolvasom »

Kortárs európai filmek 2: Milyen egy mai orosz mozi? – Metro

Oroszországot félig-meddig sorolhatjuk csak Európához. Vannak dolgok, amiben egyértelműen kontinensünkkel együtt kell emlegetni. Ez vonatkozik a filmtörténelemre is. Gondoljunk csak a híres Eisensteinre, aki a Szovjetunióból származott és munkásságával nagyban hozzájárult az európai, sőt a világ filmjeinek képalkotás módjához. Ő alkalmazta az 1+1=3 egyenleten alapuló montázselméletet filmjeiben. Sajnos korunkban keveset …

Elolvasom »

Kortárs európai filmek: El cuerpo

A filmkedvelők java része csak az amerikai filmeket ismeri, tisztelet a kivételnek. Erről persze nem ők tehetnek, hanem a média, hogy szinte csak azok reklámjait juttatják el hozzánk. Ez azért sajnálatos, mert nem csak az amerikaiak képesek remek mozgóképeket kreálni, sőt gyakran más nemzetek szórakoztatóbb produkciókat hoznak össze, mint az …

Elolvasom »

A fantasztikus Burt Wonderstone [Kritika]

A 2000-es évek Amerikája rengeteg nézhetetlen vígjátékot termel ki, sőt mondhatni, azok tekintetében csak olyanokat. Eltűnt a 90-es évek halálra röhögtető vígjátékai, mint például az Ace Ventura. Néha készül egy-két olyan produkció, ami nem lesz idegesítően béna és még röhögni is lehet rajta, de ezek se közelítik meg a 90-es …

Elolvasom »

Az acélember IMAX 3D Kritika

Szinte születésétől kezdve minden ember tudja, ki az a Superman. Az Ő története nagyon régre nyúlik vissza. Egy népszerű amerikai képregényhős Ő. De rengeteg rajzfilm és film feldolgozása is készült, és ezeknek is több újragondolása. A nem képregény rajongók valószínűleg inkább csak a filmekből ismerik a szuperhőst. Több évtized eltelt …

Elolvasom »

Phantom [Kritika]

Ki ne ismerné David Duchovnyt. Gyerekkorunk egyik kedvenc, hátborzongató sorozatának, az X-aktáknak híres színésze. Más produkciókban is megmutatkozott, amik talán nem lettek nagyon elhíresülve úgy, mint az X-akták sorozat. Kivéve persze a hat éve futó Kaliforgia című nagy sikerű sorozatot. Idén egy egész estés moziban is feltűnik a színész, mint …

Elolvasom »

Az óriásölő [Kritika]

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a klasszikus mesetörténetek modern filmbe való átültetése. A Hófehérke, a Jancsi és Juliska, az Óz is fellett mostanában dolgozva új nézőpontok szerint. De itt van még Az óriásölő című fantasy is, mely az égig érő paszuly és az óriások történetét eleveníti fel. Maga a történet …

Elolvasom »

Óz a varázsló visszatért: Óz, a hatalmas Kritika

Ki ne ismerné, Óz a nagy varázsló történetét. Az 1939-es nagy sikerű Óz, a csodák csodáját biztos mindenki látta vagy hallott már róla. De ha mégse valamilyen mese, színházi előadás formájában már találkozott ezzel a történettel gyerekkorában. Idén egy feldolgozással gazdagodott a híres varázsló története. Természetesen az Óz, a hatalmas …

Elolvasom »