Likvidálva [kritika]

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

CIA, ügynökség, FBI, titkos ügynök, bérgyilkos és miegymás jellemzi a tökéletes összeesküvés elméletes, régen ügynök voltam típusú akciófilmeket. Az előzőmondatomban összesűrített jelzőkkel eszméletlen mennyiségű film készült már. Ebben a témában talán nem is lehet már újat alkotni, de ez nem feltétlen baj, hiszen egy ilyen típusú filmtől az ember nem is vár új dolgokat, inkább csak azt, hogy a volt ügynök végig söpörjön a fél világon és profi módon bosszút álljon az igazság kiderítése közben. Mindezt persze profi módon kell filmre vinni, hogy élvezhessék az ilyen típusú filmek rajongói. A Likvidálva című thriller esetében is hasonló a helyzet, vagyis semmi újat nem tartogat nekünk, de azt próbálja minél profibb módon tálalni.

Jelen esetben főhősünk egy visszavonult CIA ügynök, aki Brüsszelben él lányával egy cég biztonságtechnikai embereként. De egyik nap nyoma vész a cégnek így hősünk, Ben Logan életének is. Kiderül, hogy az alkalmazottak halottak és ő rá is vadásznak. Kezdetét veszi a szokásos hajtóvadászat a cég részéről, Logan részéről pedig az igazság kiderítése. Természetesen mindig kell egy szerető társ a volt ügynök életében, akinek a film tetőpontján be kell vallani, hogy ő régen titkos ügynök volt és embereket ölt. Jelen esetben ez a társ Logan lánya.

likvidalva

A sztori abszolút kliséket kimerítő, de ettől lesz jó. Végig kiszámítható a film és szerencsére a néző számításainak, elvárásainak megfelelő akciót tartalmaz folyamatosan. Mivel a téma már lerágott csont, ezért arra nem lehet helyezni a hangsúlyt, így marad a látvány és az, hogy bemutassa, hogy Logan milyen egyszerre gyilkosnak és aggódó apának. Van akció, verekedés, lövöldözés, minden, ami kell. Nincs mindez elburjánozva a filmben, de még nem is kevés, tehát ezzel meglehetünk elégedve. Természetesen ehhez muszáj társulnia a profi beállításoknak, zenének. Az ilyen filmekre jellemző beállítások köszönnek vissza itt is: remegő kamera, közeli képek, stb. A zene inkább csak az akciójeleneteknél van hatásfokozó eszközként. De ez is a már jól megszokott dallamokat tartalmazza; az ilyen filmekre kifejlesztett zene ez.

The-Expatriate

Logan kettős szerepe is jól sikerült, a készítők jól eltalálták a kettőzöttséget, igazán üdévé teszi a filmet. Persze ehhez kellett Aaron Eckhart remek alakítása. Persze Logan, mint karakter nem túl bonyolult, eléggé klisékre épülő, nem kíván nagy színészi játékot, de Eckhart még talán többet is kihozott ebből a karakterből, mint lehetett. Igaz a karaktere kicsit visszafogta az ő teljesítményét, ami kicsit kár, de ez nem az ő hibája. Logan lánya, Amy szerepében Liana Liberato látható, akit eddig még nem túl sok filmes szereplés illetett meg, de talán e film után felfigyelnek majd rá. Egy női CIA ügynök is fontos szerepet tölt be a filmben, aki nem tudja, melyik oldalra álljon és komoly lelki vívódáson megy keresztül. Őt Olga Kurylenko alakítja, és azt hiszem, ismét meglehetünk vele elégedve, mert remekül alakítja a vívódó ügynököt.

Expatriate

Összességében tehát a Likvidálva című akció-thriller egy egyszeri szórakozásnak tökéletes. Abszolút kimeríti a műfaj jellegzetességeit. Egy kellemes kikapcsolódást nyújt.

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …