Tag archivum: betegség

Betegség és lélek

A modern orvostudomány nemrégiben megerősítette azt a feltételezést, hogy léteznek lelki eredetű betegségek. Egy állítás azonban ennél jóval merészebb, mégpedig az, hogy minden testi és mentális tünet lelki okokra vezethető vissza. A betegség megjelenése azt jelzi, hogy kibillentünk az egyensúlyi állapotból – lefordítva ez azt jelenti, hogy nem vagyunk egészségesek. …

Elolvasom »

Fehér aranyunk, a só

A WHO szerint a felnőttek sokkal több sót fogyasztanak el naponta, mint amennyire valójában az emberi szervezetnek szüksége van. Az OÉTI szerint ez azért is veszélyes, mert 5 gramm sóban 2 gramm nátrium található, melynek túlzott fogyasztása komoly betegségeket generál. A napi sómennyiség fogyasztásakor figyelemmel kell lenni a sóval tartósított …

Elolvasom »

Orvosi mű(mell)hiba

A rendszerváltás után lett nagy divat, ma már szokványos rutinműtétnek számít a mellműtét. Legalább így kellene lennie… A fiatal nők többsége vágyik arra, hogy szép és számára megfelelő méretű melle legyen. Véleményem szerint ugyanakkor felfedezhető kisebb-nagyobb önértékelési zavar vagy vélt divatnyomás is abban, hogy mellműtétre szánják rá magukat, ha szükséges, …

Elolvasom »

0-24 munkaidő

A legtöbb ember örül ha vége a munkaidejének és egy fárasztó nap után lepihen a foteljébe, vagy az ágyába, csinál valamilyen gyorskaját és megnéz egy jó filmet, közben Facebook-on beszélget a barátaival és az ismerőseivel, vagy éppen bedob egy italt a közeli bárban a kollégákkal. De mi a helyzet azokkal …

Elolvasom »

A rettegett betegség: a STROKE

Ha az ember fiatal, sportol és egézséges ételeket fogyaszt eszébe sem jut, hogy akár vele is megtörténhet, hogy egy ilyen veszélyes betegség áldozatául esik: legtöbben, ha meghallják,hogy valaki szélütést kapott csak egy dologra gondol: biztos öreg volt már. De ez közel sincs így! A fiatal, egézséges emberek is éppen ugyanúgy …

Elolvasom »

Mennyit ér az életed?

Miért van az, hogy nem törődünk az egészségünkkel ? Miért van az, hogy akkor foglalkozunk vele, ha baj van? Miért van az, hogy az orvosi diagnosztizálás után ismét csak orvoshoz fordulunk ? Miért van az, hogy a gyógyszerneveket hamar meg akarjuk ismerni, sőt, ha szükséges tovább is ajánljuk ? Miért van …

Elolvasom »

„Ami a legjobban zavar az a kiszolgáltatottság!”

Világszerte közel 2,5 millió ember szenved a Sclerosis Multiplex nevű betegségben. A szervezet idegenként azonosítja saját anyagait és megtámadja azokat, károsítva ezzel az idegeket.  A betegség nem kímél sem fiatalt sem pedig idősebbeket. A 67 éves Nagy Gáborné szerencsésnek tartja magát, hogy a betegség csak nyugdíjas éveiben döntötte le lábáról, …

Elolvasom »