Goldaccountant

Pósa Lívia vagyok, a Gold Accountant Könyvelő- és Bérszámfejtő Iroda vezetője. 1994. óta foglalkozom könyveléssel és bérszámfejtéssel, az irodám 1998-ban, tehát több, mint 15 éve alapítottam. Ez a mai gyorsan változó gazdasági környezetben, úgy vélem, kiemelkedő teljesítménynek számít. Ügyfeleink kis- és középvállalkozók, illetve egyéni vállalkozók. Büszke vagyok hűséges ügyfeleinkre, közülük többen is már a kezdetektől minket választottak és azóta is ragaszkodnak hozzánk. Könyvelő Irodánk a Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Iroda licencével rendelkezik. Fontosnak tartjuk a vállalkozás küldetésének elősegítését, mindig készen állunk, hogy szaktudásunkkal és információval segítsünk a döntéselőkészítésben. Gondot fordítunk arra, hogy naprakész szakmai információkkal rendelkezzünk, lépést tartsunk a változásokkal, ismerjük az alkalmazható adózási, jogi megoldásokat. Érdemes a Könyvelési Kisokos Vállalkozóknak blogot nyomon követni, illetve, a legbennfentesebb infókért hírlevelünkre feliratkozni. Könyvelő irodánk felhívja a cégvezetés figyelmét a kedvező és takarékos adózási megoldásokra. Szolgáltatásainkat szakszerűen és gondosan, a jogszabályoknak megfelelően teljesítjük, saját eljárásunkkal nem tesszük ki az Ügyfelet jogsértések és határidő mulasztások következményeinek. Kellő diszkrécióval kezeljük a vállalkozás ügyeit.

Fizetőképességi nyilatkozat (a beszámolási kötelezettség nem ér véget május 31-vel??)

Azoknak a gazdasági társaságoknak, akik a számviteli törvény rendelkezései alapján beszámoló benyújtására kötelezettek, május 31-ig kellett letétbe helyezniük az éves gazdálkodásukat bemutató éves (egyszerűsített éves stb.) beszámolót. A beszámoló jóváhagyása a taggyűlés kizárólagos jogkörébe tartozik. A számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásakor a taggyűlés határozhat osztalék jóváhagyásról, természetesen az osztalékfizetési korlátok …

Elolvasom »

A személygépkocsi üzemeltetésével, fenntartásával kapcsolatos szolgáltatásokra vonatkozó áfa-levonási tilalom

[az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 124. § (4) bekezdéséhez] Az Áfa törvény 2013. január 1-jétől hatályos 124. § (4) bekezdése értelmében nem vonható le a személygépkocsi üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges szolgáltatás áfa-tartalmának 50 százaléka. Az Áfa törvény 125. § (1) bekezdés f) pontja alapján …

Elolvasom »

Szja bevallási információk

A május 21-i szja-bevallási határidő életkortól független, így nem mentesülnek alóla a nyugdíjasok és a diákok sem, de azoknak nem kell adót fizetniük és bevallást sem kell készíteniük, akiknek 2012-ben kizárólag a nyugdíjuk volt az egyetlen jövedelemforrásuk, illetve nem szereztek adóköteles jövedelmet – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). …

Elolvasom »

Mikor kell feltüntetni a vevő adószámát a számlán?

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. Erre az Áfa törvény értelmében az alábbi három esetben van szükség: – …

Elolvasom »

Hogyan kell megőrizni az elektronikus számlát?

Az Áfa törvény rendelkezései szerint elektronikus okirat kizárólag elektronikus formában őrizhető meg. A megőrzési kötelezettség elektronikus formában történő teljesítése esetén az adóalanynak elektronikusan kell megőriznie a számla eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét biztosító adatokat is. Az Áfa tv. továbbra is kötelezettségként írja elő minden olyan személy, szervezet számára, aki az Áfa …

Elolvasom »

Nullás igazolás vagy köztartozásmentes adózói adatbázis

Rendszeresen határidőre fizeti adóit, és már elege van abból, hogy nullás igazolásokért zaklatja a könyvelést? Mint rendes adófizető, szeretne már nyugodtan hátradőlni, és csak azzal foglalkozni, hogy tovább építse jól működő vállalkozását? Akkor eljött az Ön ideje! Könyvelője, könyvelőirodája biztosan tájékoztatta már arról, hogy létezik az adóhivatal honlapján egy olyan …

Elolvasom »

Kft-k kötelező jegyzett tőke emelése

2014-től megváltoznak a kft-re vonatkozó kötelező jegyzett tőke minimum szabályok.  Az új PTK szerint – harmadik könyv – a kft-k legkisebb jegyzett tőkéje minimum 3 millió forint kell legyen. Ez a szabály nem csak a kft alapítás előtt állókat érinti azonban, hanem érinti, a már létező kft tulajdonosokat is. Ami …

Elolvasom »

Kutyavacsora

Az elsővel semmi gond, a második kis kényes, A harmadik hipp-hopp jön, a negyedik édes, Az ötödik kész csoda, a hatodik lúdbőr, Már egy háznyi lenne ebből a kis dögből? És mééégegyet vállalnál? Van arcodon bőr? Jó, nem olyan vészes, de nagy ég: a szőr ! Kutyák a heverőn, kutyák …

Elolvasom »

Minimálbér – Május 31-ig pályázhatnak a vállalkozások támogatásra

A minimálbér-emelési támogatásra május 31-ig nyújthatják be kérelmüket az érintett vállalkozások a munkaügyi központnak, az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben olvasható. A támogatásról a munkaügyi központ 21 napon belül dönt, és a támogatást a január 1-jétől június 30-ig terjedő időszakra egy összegben folyósítja. A rendelet szerint a munkaügyi …

Elolvasom »

2013. január 1-től adóalap korrekciós tényező a tagi hitel?

Amikor egy társasági adó hatálya alá tartozó gazdasági társaság az adóév végével megállapítja az eredményét, minden esetben számolnia kell (kivéve a mentesített esetekben) a jövedelem- (nyereség) minimum megállapításával is. Abban az esetben, ha az általános szabályok szerint meghatározott adóévi adóalap vagy az adózás előtti eredmény közül a magasabb érték eléri …

Elolvasom »

A szakképzési hozzájárulás kötelezettség csökkentése és a szakképzési megállapodás

A jogszabályszerűen megkötött – módosított – tanulószerződés és együttműködési megállapodás alapján gyakorlati képzés szervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezett a nem állami fenntartású és szakképzési megállapodással nem rendelkező iskolák tanulóinak gyakorlati képzése során jelenleg is érvényesítheti az Szht. 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerinti bruttó kötelezettség csökkentő tételeket, egészen a folyamatban lévő …

Elolvasom »

Ingyenesen vagy kedvezményesen adható juttatások (sport és/vagy kulturális eseményekre)

[Szja tv. 1. számú melléklet 8.28. pont b) alpont] Az Szja tv. 1. számú melléklet 8.28. pont b) alpontjának rendelkezése alapján nem pénzben kapott juttatásként adómentes a kifizető által ugyanazon magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen az adóévben legfeljebb 50 ezer forint értékben juttatott, sporteseményre vagy kulturális szolgáltatás igénybevételére – muzeális intézmény …

Elolvasom »

Ötvenezer forint támogatást ad az állam a pénztárgépek cseréjéhez

A támogatás igénylése úgy történik, hogy a vállalkozó kitölt egy egyszerű adatlapot, amiben a NAV felé jelzi, hogy a pénztárgépet a vállalkozó kitölt egy egyszerű adatlapot, amiben a NAV felé jelzi, hogy a pénztárgépet kell cserélnie, és ehhez kéri az ötvenezer forintos támogatást. A NAV megvizsgálja az adatlapot, és kiad …

Elolvasom »

Barterváltó, több mint fizetőeszköz

A kedvezménykártyák bemutatása után egy olyan lehetőséget szeretnék megismertetni mindenkivel, mely Magyarországon 2011-ben kelt életre, de alig 2 év leforgása alatt kinőtte magát az egyszerű vállalkozások köréből. A rendszerbe való csatlakozás feltétele az MKK rendszeréhez való elsődleges csatlakozás, ami, tudjuk, hogy ingyenes. A cég, a Billbarter Hungaria Zrt által biztosított …

Elolvasom »

Új kedvezménykártyák bemutatása 2. MBI Passport

A kedvezménykártyák egyik legújabb konstrukciójáról szeretnék néhány szóban tájékoztatást nyújtani. Az MBI Passport kártyát forgalmazó MBI Marketingtanácsadó és Biztosításközvetítő Kft a Marketingberatung International Ing. konszern egyik leányvállalata. Az anyavállalatot 1989-ben független pénzügyi szolgáltató konszernként alapította Alexander Schaufler. A cég Magyarországon 1990 óta tevékenykedik. Tevékenységi köreibe tartozik a biztosítás, jelzáloghitel, megtakarítások, …

Elolvasom »

Táppénzre jogosultság időtartama

Azt, hogy mikortól és meddig lehet jogosult a biztosított táppénzre, az alábbi tényezők befolyásolják: a keresőképtelenség időtartama, a mennyi előzetes biztosítási idővel rendelkezik a biztosított, kinek a jogán vették keresőképtelen állományba, és a táppénzes előzmény ideje. 1.) Táppénzt, a keresőképtelenség idejére, a biztosítási jogviszony fennállása alatt maximum egy évig lehet …

Elolvasom »

NAV EXPRESSZ – Új szolgáltatás magánszemélyeknek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal új szolgáltatásával mindenki egyszerűen, néhány kattintással telepíteni tudja számítógépére azokat a programokat, amelyek a személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükségesek. A www.nav.gov.hu honlapon lévő „SZJA” feliratú képre kattintva indítható el a programok telepítése. A telepítés megkezdése előtt a háttérben futó program automatikusan megvizsgálja, hogy a szükséges Java futtató …

Elolvasom »

Új kedvezménykártyák bemutatása 1. Magyar Kedvezménykártya (MKK)

Mai gazdasági életünk egyik legjelentősebb szereplői a „kártyák”. Gondolok itt a bankkártyára, a hitelkártyára, de legfőképp a kedvezménykártyára. A kedvezmény kártyáknak is többféle változata él a piacon. Van olyan, amelyikkel pontokat lehet gyűjteni, majd későbbi időpontban levásárolni, vagy termékekre és egyéb ajándéktárgyakra beváltani. Vannak olyan kártyák, amelyek használata során pénzügyi …

Elolvasom »