Testvéragresszió és rivalizálás

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Megszületik az első gyermek. Szeretjük, imádjuk, minden őérte van, minden körülötte forog.

A szülők egyszercsak úgy döntenek, hogy egy második gyermeket is szeretnének vállalni.

Az első gyermekben már akkor elindulnak a féltékenységi reakciók, amikor az anyuka pocakjában fejlődik a második baba.

1

A gyermek megérzi, hogy sokminden változni fog körülötte. Normális esetben a szülők is próbálják megosztani gyermekükkel a testvérvárás élményét, mely az első gyermeket egyáltalán nem tölti el jó érzéssel. Ugyanúgy, ahogy a szülőknek fel kell készülni a számtalan megoldandó helyzetre, az első gyermeket is fel kell készíteni a változásokra. Semmiképpen ne hagyjuk magára, mert ez akár patológiás reakciókat is kiválthat a gyermekből, főleg közvetlenül a kistestvér megszületése után (bepisilés, depressziós szorongás, folyamatos feszültség a gyermekben).

A szülőknek szeretetüket ugyan megosztva, mégis mindkét gyermeket egyformán gondozva és szeretve kell a továbbiakban élni életüket.

A testvérrivalizálás, testvérféltékenység természetes jelenség, az első gyermekben a testvér megérkezése és fizikai léte valós érzelmi zavart okoz az első időkben. Sokkal több szeretetre, megértésre, ölelésre és beszélgetésre van szüksége, hogy életkorának megfelelően tudjon átesni ezen a krízishelyzeten.

Semmiképpen ne várjuk, hogy szeretettel fog fordulni megszületett testvére felé, ne erőszakoskodjunk, ha nem akarja pld. a testvérét megnézni, megsimogatni, megölelni, vagy éppen nem akar tudomást venni róla.

A gyermek szép lassan fogja megszokni az új helyzetet, ahogy a szülők is kissé átszervezik az életüket és teendőiket.

Amint a kistestvér már ül vagy mászik, kezd játszani, akkor arra kell nagyon figyelni, hogy az első gyermek kedvesen forduljon a testvére felé, ne próbáljon meg uralkodni rajta. Ehhez szülői példamutatás és segítség kell.

Célszerű azt erősíteni az első gyermekben, hogy ő az okos és ügyes kis / nagylány vagy kis / nagyfiú, aki már tud segíteni a kistestvérének (pld. a kezébe adni egy játékot, ha a kicsi elejtette vagy nem éri el), meg tud neki mutatni sokmindent. Amikor az első gyermek ilyesmit tesz, mindig dicsérjük meg érte, hogy milyen ügyes, jószívű, okos, stb.

Testvéri agresszió akkor alakul ki, ha a szülők nem figyelnek a gyermekek reakcióira és nem segítenek nekik egymásra hangolódni, vagy pld. nem ülnek le a gyermekekkel együtt játszani, nem mesélnek, énekelnek együtt.

2

A nagyobb gyermek a kistestvér születése után biztos, hogy próbálkozni fog agresszióval (kisebb fejére ütés, megrugás, játékkal való megdobás, stb.), azonban amellett, hogy kontrollt alkalmazunk, üljünk le és mondjuk meg neki, hogy ez a testvérének fájdalmat okoz, nem szabad többet ilyen tenni. Szembesítsük azzal, hogy a pici sír, vegyük fel, vígasztaljuk meg , ültessük magunk mellé a nagyobb gyermeket és kérjük meg, hogy ölelje meg a testvérét és adjon neki puszit oda, ahol megütötte. Szoktassuk rá a gyermeket, hogy szeretettel forduljon mindig a testvére felé.

Figyelemreméltó, ha a nagyobb gyermek pld. több plüss állattal veszi körül magát, ez arra utal, hogy szeretethiányos. Este bújjunk mellé az ágyba, meséljünk neki, simogassuk, pusziljuk meg, várjuk meg, amíg elalszik.

A testvéri rivalizálás vagy egészséges versengés egészen felnőtt korig megmarad, azonban a testvérféltékenység teljesen megszüntethető. Ennek elérése szülői odafigyelés kérdése.

A gyermekeink megfelelő szülői gondoskodás és útmutatás mellett megtanulják tisztelni, megérteni, és segíteni egymást, így nagyon jó testvérkapcsolat alakulhat ki egy vagy több testvér között is.

3

About Krisztina Várnay

Privát végzettségem jogász és igazságügyi medátor, emberi jogok tanár. Újságíró-kommunikációs technológiák képzésen részt vettem. Jelenleg a KRE BTK szociológia szakán tanulok, miközben az University UNESCO hallgatójaként célom a nemzetközi globális fejlődés és a katasztrófavédelem területén történő segítségnyújtás.

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …