A sok pénz nagyobb boldogsággal jár? A megszámlálhatatlan milliók kiegyensúlyozottabb párkapcsolatot hoznak? Nemrégiben három lány mesélt erről, akiknek a szívük helyett a bankszámla döntött a párválasztásban.
Az első egy huszonkilenc éves lány, aki egy borfesztiválon ismerkedett meg a dúsgazdag és kisfiús mosolyú sráccal, aki pont olyan volt akiről minden nő álmodozik- legalábbis látszólag. Eleinte úgy tűnt, hogy ő a lány számára az a bizonyos herceg fehér lovon. Jóképű volt, sportos, okos, szerette a minőségi életet, és fennen hangoztatta, hogy családot és gyereket akar. Minden nő hitt neki, de nem is sejtették, hogy az elődeik is épp ezt csinálták, egy jókora és kétségbeejtő fotóalbum részesei lettek. Az együttlétek egy ideig összetartották őket, de végül a szenvedély is kihunyt. Ma már felteszi magának a kérdést: miért hitt el mindent annak a férfinak?
A második lány egy huszonnyolc éves modell, akiért mindig is rajongtak a fiúk. Ő egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egy félig ukrán származású milliomossal, akivel az első pillanatban vonzódni kezdtek egymáshoz. A férfi a következő szöveggel ment oda: „Te leszel a hercegnőm!” És ez eleinte így is történt, de ahogy teltek a hetek, a hónapok valami megváltozott. A férfi egyre jobban elhanyagolta. A lány régebben gyógyszerfüggő volt, és bevallása szerint a legrosszabb dolog a világon a mástól való függés. Az egész élete tőle függ: hogy mit vehet meg és mikor. A barátai teljes mértékben eltűntek az életéből. Néha úgy érzi, hogy csak egy gyerek mentheti meg. Ekkor jön a kérdés, hogy miért nem változtat? Mert fogva tartja a gyermekkori álma, hogy egy herceghez menjen feleségül. De azzal viszont nem számolt, hogy a herceggel jár aranykalitka is.
A harmadik lány azon szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült megtalálniuk a hercegüket és azóta is boldogan élnek. Egy huszonkét éves fiatal lány egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a nála tizenkét évvel idősebb, közgazdászként dolgozó milliomos férfival. Az egyetlen dolog ami zavarja az, hogy állandóan résen kell lennie, hiszen rengeteg nő lenne a helyében.