Veszedelem és érdektelenség

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

„Szomorúnak és veszedelmesnek tartom, ahogy Antall Péter a lánnyal beszélt.” – mondta Szert Boglárka a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Tette mindezt azután, hogy kirúgták munkahelyéről, az Antall József Tudásközpontból, mert egy értekezleten megvédte fiatal kolléganőjét. Antall Péter a tudásközpont vezetője megfeddett egy Editke nevű alkalmazottat, amiért belájkolta az olimpia ellenes kezdeményezést a Facebookon. Azt mondta neki, „Gyere, Editke, megpofozgatlak!”, a szavakat tettek – állítólag – nem követték, de maga ez a megjegyzés is alkalmas volt a lány megalázására a munkatársai és főnökei előtt. – vélekedik Szert Boglárka.

Az Antall József Tudásközpont volt irodavezetője, akinek jogász végzettsége van, szóvá tette főnökének, hogy nem ért egyet az elhangzottakkal. Szerinte nem szabadna senkit a véleménynyilvánítása miatt leszidni, főleg, ha azt nem a munkahelyén, munkaidejében gyakorolta.

Szert azt is nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy az értekezleten senki más nem szólalt fel Editke védelmében, csakis ő. „Nyilván mindenki félti az egzisztenciáját.” – mondta.

Ez érthető, hiszen ma Magyarországon mindenkinek kétszer meg kell gondolnia, mit mond, mit ír vagy éppenséggel, mi vagy ki mellett áll ki. Ha valaki „rosszul” dönt, egy csapásra Szert Boglárka sorsára jut. Mármint olyan értelemben, hogy elveszítheti az állását. Azt viszont nem mindenki meri bevállalni, amit a jogász tett ezután. Ahelyett, hogy csendben maradna és otthon nyalogatná a sebeit, miközben álláshirdetéseket kutat, ő vállalja a véleményét, újságoknak nyilatkozik, leplezetlen kritikáját bátran felvállalja. Mert ő változást akar. Azt mondta, hogy, ha a jobboldaliak nem szűrik ki maguk közül a Fidesz érdekeltségébe tartozó „túlbuzgó udvari lakájokat”, az a mostani jobboldalra fog egyszer visszaüti.

Ezzel mindössze csak annyi a baj, hogy a hal már megint a fejétől bűzlik. Ha fent, a hatalmasok, a legnagyobb vezetői az országnak nem olyan arrogáns és pökhendi politikát folytatnának, nem lopnának oly szemérmetlenül, mint ahogy azt teszik, akkor az Antall Péter-féle udvari lakájokra sem lenne szükség. A jobboldalt nem a kishalak, sokkal inkább a vezetői mérgezik meg. Idestova már hat éve. 2010-es választási győzelme óta a Fidesz önmagából kifordulva politizál, régi önmagára nem is emlékeztet.

Szert Boglárka mellett, az ország nagy része is érzi, hogy változásra lenne szükség, és akarja is a változást, de nem tudja, hogyan kezdhetne neki, mindenki megszokta, hogy nekik soha semmibe nincs beleszólásuk, a kommunizmus negyven évében, és azóta is ugyanazok dirigálnak a Parlamentből.

„Ha a nagyok szólnak fentről, akkor kuss van!” – énekli Majka Amikor a test örexik című dalában. Ez ma Magyarországon az általános gondolkodásmód – Ne beszéljünk, mert bajunk lesz belőle! Ezért marad a hallgatás, vagy inkább a kussolás. De a kussolás politikája legalább olyan hazug, mint a jelenlegi kormány politikája. A kussolás némasága mindent konzervál. Ha változást akarunk, mindenkinek érdeke és kötelessége is hallatni a hangját, máskülönben marad a négy fal közötti, családi ebédek alkalmával megejtett kormánykritika. Aminek meg sok haszna – a kisemberekben felgyülemlett harag gerjesztette gőz levezetésén kívül – nincs.

A munkahely elvesztésének félelme mellett az érdektelenség is közrejátszik abban, hogy az emberek nem akarnak aktívan politizálni, de még csak beszélni sem róla. Belefáradtak abba, hogy akármilyen párt is követi az előzőt, ugyanoda jut az ország: mocskos közbeszédhez, utálkozáshoz, egymás megbélyegzéséhez és megosztottsághoz.

Egy nem régi felmérésben, amiben az egyik kérdés az volt, hogy Rogán Antalnak le kellene-e mondani, amiért azt hazudta, nem helikopterrel ment egy esküvőre, a többség azt válaszolta, hogy nem kell lemondania. Indokként pedig azt adták meg, hogy a politikusok többért, nagyobb hazugságokért sem szoktak lemondani. Ez sokat elárul a magyar társadalom politikai ingerküszöbéről.

Pedig hangot adni az álláspontunknak, véleményünknek egyszerűbb, mint gondolnánk. Tökéletes példa erre a Momentum Mozgalom. Egyszerű, fiatal egyetemistákból, fiatal felnőttekből álló társaság túljutott a saját érdektelenségükön és belefogtak egy fontos ügyről szóló népszavazás kezdeményezésébe. Mára az egész ország ismeri őket, gyakran szerepelnek a hírekben, mindenki megismerhette a véleményüket, aminek hatására emelkedett az olimpiát ellenzők száma. Tehát befolyásoló ereje is van annak, ha meg merünk szólalni.

A probléma az, hogy az igazi veszedelem Magyarországra nézve – a túlkapásoktól sem visszariadó főnökök és a tisztességtelen politikusok mellett –, az érdektelenség.

About Nagy Zsolt

Check Also

Terrortámadás történt Szentpéterváron

Hétfő kora délután két nagy robbanás rázta meg az orosz nagyváros, Szentpétervár metróhálózatát. Egyik detonáció …