R Travis: Nincs több könny – Itt a folytatás

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Megjelent R Travis Nincs több csók című regényének folytatása Nincs több könny címmel. A könyv az első rész után újabb izgalmakkal tér vissza, melyben folytatódik a főszereplő kalandos élete.

A trilógia egy tizenkilenc éves fiú mindennapjairól szól, amelyet először élete párjának megtalálása kavar fel. A cseppet sem egyszerű szerelmi sztori úgy tűnik, az első rész végén örökre lezárult, azonban most újabb meglepetések érik Rayt, a főszereplőt.

Ray megszokott életét nemrég egy váratlan esemény úgy döntötte pillanatok alatt romba, hogy úgy tűnt, semmi sem menthető már. Három hónappal később azonban újra rámosolygott a szerencse.

Ray válaszút elé kerül. Döntést kell hoznia, amely ismét új utakra tereli életét. Számtalan embert ismer meg ezalatt, köztük egy különleges személyt, aki egy újabb rejtélyt tár fel előtte. Eközben a Sors kénytelen átvenni az irányítást, és Ray elveszti saját magával vívott csatáját.

A Sors feladata marad, hogy a hónapok óta tartó könnyeket megszüntesse.

Röviden a szerzőről

R Travis regényíró, 1993-ban születtett, az írással 2012-ben kezdett el foglalkozni. Eddig két könyvet írt, a Nincs több csókot és ennek folytatását, a Nincs több könnyt. Célja a könyvírással az olvasóközönség bevezetése egy életszemlélet mélyebb rétegeibe: segítségével megtudhatjuk, mennyire tud bonyolulttá tenni egy átlagos életet egy apró szikra.

Akik már olvasták a könyvet

A következő sorok olyan véleményeket tartalmaznak, amelyek a könyvben szereplő jellemeket adó valós emberek tollából származnak.

„A könyvben szereplő események olvasása közben magam is próbáltam fejben összerakni, mi is lehet a megoldás, a végkifejlet, azonban az író gondoskodott arról, hogy ez ne legyen egyszerű, a váratlan fordulatoknak köszönhetően ismét egy izgalmas, letehetetlen könyvet olvashattam el. Alig várom a folytatást.”

„Nekem meglehetősen tetszett a történet, az első rész után kíváncsi voltam, mit lehet kihozni még az eseményekből, és meg kell, hogy mondjam, meglepődtem. Nem csak az új szereplők megjelenése, hanem a régiek felbukkanása és viselkedésének megváltozása is szerepet játszott abban, hogy ez a könyv is ugyanolyan jó legyen, mint az első.”

„Mikor kezembe került a könyv folytatása, azt hittem, valami unalmas extra lesz csak az elsőhöz, de amikor végigolvastam, akkor rájöttem, hogy egyáltalán nem az. A történet cselekménye teljesen új irányokba tereli az olvasót, és ismét egy másik világot tár elénk.

A könyv a szerző blogján érhető el.

About Tr220

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …