Nagyon sok ember izgatottan várta a nyarat és az álomnyaralását tervezte hónapokon keresztül. Elképzeli azt, amikor majd megérkezik, hogy milyen fantasztikus új élményekkel tér majd haza és azt is, hogy ez lesz élete legjobb nyara. Sokan utaznak a barátokkal, a párjukkal, esetleg a családjukkal. De mi történik,ha az elképzelt idill hirtelen rémálommá változik?
Két történetet vesézünk ki, szemléltetjük a legdurvább eseteket, amelynek kiváltó oka nem más mint az emberi felelőtlenség.
Az első történet főszereplője egy fiatal lány, nevezzük Petrának. Petra 22 éves fiatal és csinos lány aki a nyaralás előtt két hónappal megismert egy nála 10 évvel idősebb férfit. Összejöttek, a férfi pedig rábeszélte egy egzotikus nyaralásra. Az elején nem is volt semmi gond. Érkezéskor egy ötcsillagos szállodában szálltak meg, luxus éttermekbe jártak, majd pár nap múlva a férfi elvitte egy a civillizációtól félreeső helyre. A kis ház a legkevésbé sem volt bíztató, az ablakokon végig rácsok voltak (Ki nem látta a Holtodiglan című filmet? Legalább ebből tanulhatott volna, hogy nem lesz jó vége…). Egyik este a férfi eltűnt, a nő izgatottan és aggódva várta, de csak másnap este jött meg. De már nem volt ugyanaz mint akit két hónapja megismert. Az elkövetkezendő két hónapban fogva tartotta a lányt, állandó jelleggel terrorizálta. A lány a szüleinek sem mondta meg hogy egyáltalán elutazott. Hogy lett vége a rémálomnak? Egyik nap arra sétált egy túrista-pár akik meghallották a lány kiabálását és azonnal segítséget kértek. A férfi azóta a börtönben ül.

A második történet az, amikor az embernek nincs biztosítása, vagyis nem kötött az utazás előtt. Egy pár elment Dél-Ázsiába, holdújévet ünnepelni. Rossz vége lett. A nő leesett a bicikliről és vagy másfél métert repült, beverte a fejét és azonnal elvesztette az eszméletét. Két napig volt kómában, viszont a biztosítás hiányában a baleset helyszínétől a legközelebbi kórházba szállították. Ott embertelen körülmények között volt három napig: romos falak, rekkentő hőség és nem is látták el rendesen. Három nap múlva szállították át egy másik kórházba.
Mi ebből a tanulság? Minidg kössünk biztosítást és ne utazzunk el az első szembejövővel.
Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!