Kortárs európai filmek 7: Hosszú út lefelé

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

A brit filmeknek mindig is sajátos humora volt a filmtörténelem során, sőt ezek nagyrészt fekete humorral élnek, melyek az élet nagy igazságaira hívják fel a figyelmet. Nem csoda, ha ezek az alkotások mindig is nagy hangsúlyt kaptak. Az idei Hosszú út lefelé című vígjáték is ebbe a kategóriába sorolható be, ezért érdemes részletesebben szemügyre venni.

Már maga a történet roppant ötletes, magával ragadó, egyedi. Ennek lényege, hogy négy egymást nem ismerő ember elhatározza, hogy öngyilkos lesz és egészen véletlenül ugyanarról a háztetőről akarják a mélybe vetni magukat egy azon időben. De persze mindegyik rendes ember ezért nem hagyja, hogy a másiknak bántódása essen. Egy kis politikai, médiai ismeretségnek köszönhetően ez a négy ember híressé válik a médiában az öngyilkossági kísérletünkről. Ezt követően pedig gyökeresen összefonódik életük és szép lassan mindegyikük rájön, hogy miért is kellene élniük és lehet, hogy mégsem kell az öngyilkosságot választani.

A-LONG-WAY-DOWN

De e négy személy sajátos története azért érdekes, egyedi és magával ragadó, mert mind a négy ember teljesen más személyiség. Mindegyikük a másik három ellentéte. Ez egyrészt reprezentálja nagy vonalakban, lesarkítva az átlagember típusokat és azok életét és hétköznapi problémáit. Ez azért jó, mert a film egy fajta tanulságul, megoldásul, bölcseletül szolgál e hétköznapi problémákra azzal, hogy egymásnak állítja az ellenkező természetű személyeket, amelyek akaratlanul is megoldják egymás problémáját. Ez egyfajta figyelem felhívás minden ember számára, hogy talán jobban kéne egymásra figyelnünk, főleg ha nagyban különbözünk, mert akkor csak tanulhatunk a másik embertől, amivel jobbá tehetjük életünket.

De persze e sok életfilozófia mellet rengeteg vicc is van. De nem a parasztkodó, szétröhögjük magunkat az oltári nagy hülyeségen típusú poénokból építkezik ez a film. Helyette a rengeteg bárbeszédé a szerep, amiben hétköznapi szituációkra hajazó monológok hangzanak el, melyek igen frappánsra sikeredtek. Tulajdonképpen e fordulatos szóhasználatnak és az életet kritizáló tartalmának köszönhető a film humora.

alongwaydown2

Továbbá a Hosszú út lefelé szintén nagypozitívuma a színészi felhozatal. A négy főszereplőt Pierce Brosnan, Toni Collette, Imogen Poots, Aaron Paul alakítják. Pierce Brosnant azt hiszem, nem kell bemutatni, ő most is hozza lenyűgöző formáját. Valószínűleg Aaron Paul se ismeretlen már a film kedvelőknek, a fiatal színész megint csak bizonyította színészi tehetségét. Imogen Poots lehet sokaknak ismeretlen, de idén a Need for Speedben is láthattuk őt szintén Aaron Paullal. Igaz itt mind a ketten teljesen más szerepet játszanak, de Aaron mellett Imogen Poots is ismét kiválóan teljesít. Toni Collette neve viszont abszolút ismeretlenül hangozhat, ami nem is csoda, mert kevésbé ismert alkotásokban fordult meg eddig, még akkor is, ha már nem tapasztalatlan színésznő. De ettől eltekintve ő is hozza a ráosztott szerepet.

long-way-down

Tehát a Hosszú út lefelé című vígjáték-dráma egy élvezetes darabja a brit filmeknek. Aki szereti e nemzet alkotásait, különösen a vígjátékait, annak bátran ajánlom, de mindenki másnak is, hiszen egy kellemes alkotás ez a maga nevében.

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …