Hogyan írjunk jó könyvet? | Lépésről lépésre 4. | A történet felépítése II.: a szálak összefűzése

Előző cikkünk a jelenetek sokféleségével foglalkozott, most pedig azt mutatjuk be, hogy mikor és hogyan érdemes kialakítani a különböző szálak összefűzését.

Egy történet alapja az, hogy a háttérben kialakuló részesemények egy idő után egymással is találkoznak, az egyik hat a másikra, a szereplők onnantól kezdve együtt folytatják útjukat. Fontos tehát, hogy az ilyen részeket az olvasó érdekesnek találja, hiszen akkor tudja majd könnyen követni, hogy ez a valaki meg hogy került ide.

A főszereplő a saját életét éli végig. Ezek alatt, mint már tudjuk, megismeri a barátnőjét, aki – nem tudjuk, de – külön utakon jár, és a történet végén az is felfedésre kerül, hogy mi is volt ez a mellékszál. Megismeri apját, akinek a múltjába lassanként mi is betekintést nyerhetünk – valamikor az is egy külön szál volt. Megismeri az unokatestvérét, akinek az eddigi életéről szintén sok minden kiderül – ő is egy új szálként kerül bele a sztoriba.

Az olyan könyveknél, amelyek egyes szám, első személyben mesélnek, kissé bonyolult a szálösszefűzési mechanizmusa A főhős által megismert új szereplőket az olvasó is csak akkor ismeri meg, de mindenki tudja, hogy neki előtte is volt élete. Érdemes ilyenkor a történet előrehaladtával egyre többet elárulni az új karakterekről. Ott éppen nem úgy fog látszódni, hogy két meglévő szálat összefűztünk, de a végén egyértelműen felfedezhető lesz.

Sokkal könnyebb dolgunk van a távlatból mesélő könyvekkel; ilyenkor vagy egymás mellett élnek a szereplők, de nem tudják, hogy közösen fognak később cselekedni (Stephen King: A búra alatt), vagy teljesen külön élnek, nem is tudnak egymás létezéséről (Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője) .

Szereplők találkozása

Két, már jól ismert vagy egy jól ismert és egy új karakter első kommunikációja előtt döntsük el, mit akarunk elérni. Szeretnénk az olvasóval azonnal tudatni, hogy a két szereplő milyen viszonyban lesz egymással – ilyenkor az első benyomás törvénye alapján cselekedjünk, és úgy viselkedjenek egymással a szereplők, ahogyan később meghatározóan fognak -, vagy elhitetjük az olvasóval, hogy rossz vagy jó kapcsolatnak indul a két szereplő közös története, s később ez az ellenkezőjére fordul.

Törekedjünk arra, hogy világosan, érthetően fogalmazzuk meg az olvasó által még nem ismert új tulajdonságokat, így lehet jól deklarálni majd, mire is számítson az olvasó. A narrátor persze játszhatja a hülyét, mondhatja azt, hogy ez a szereplő nagyon rendes, jófejnek tűnik, s nem tudja, hogy később ő lesz a főgonosz; de lehet a mindentudó narrátor is: jónak induló kapcsolatot már úgy mutat be, hogy az olvasóval közli, nem lesz jó vége ennek.

Egyre közelebb a cél

A szereplők összetalálkoztatásával és a szálak összefűzésével a főszereplők lassú bemutatása nem ért véget, hiszen tudjuk, ha nyomon követhetjük egy ember életét sokáig, akkor észrevehetően változni fog. Ezzel szemben az olvasó előtt lassan ismertté válik a virtuális tér minden irányban, minden lakójával együtt. A célhoz egyre közelebb kerülünk, hiszen a szereplők bemutatásának befejezésével elkezdődhet végre a cselekmények összefűzése is, amelyek aztán majd a végkifejletbe torkollnak.

A következő cikkben az emberi kapcsolatok minél realisztikusabb ábrázolásáról lesz szó.