Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Adam Sandler nem az a kifejezetten Shakespeare-színész, finoman szólva sem. Rengeteg szerethető és kevésbé filmszalagra érdemes ökörségben láttuk már, és csak nagyon kevésszer komolyabb szerepben. Az idióta filmekbe való beskatulyázása főleg annak köszönhető, hogy az egyre tehetségtelenebb Dennis Dugan folyamatosan neki adja oda filmjeinek főszerepeit. Egy nap aztán egy Mike Binder nevű úriember megírt egy sztorit és úgy érezte, hogy a szerepet ennek a kevéssé komolyan vehető figurának adja. Szerintem Sandler már csakazértis elfogadta, hogy megmutathassa, hogy igenis sokoldalú színész. A Kótyagos szerelem utáni komorabb hangvételű Sandler film a 2007-es Üres város.
A film egy fogorvosról, Alan Johnsonról szól aki egy nap véletlen megpillantja főiskolai szobatársát, Charlie-t az utcán, aki mint állítja: soha nem látta őt azelőtt. A doki nem hagyja annyiban, elkezdi mondogatni neki, hogy igenis ismerik egymást és jóban voltak. Később kiderül, hogy Charlie (Adam Sandler) egy repülőgép-szerencsétlenségben elvesztette családját és nagyon durva poszttraumás stresszben él. A film azt mutatja be, ahogy a két fél megváltoztatja egymás életét. És hogy miért Üres város a címe? Halvány segéd fogalmam sincs. New Yorkban játszódik, ott viszonylag sokan élnek. Persze azért, valahol érthető ha megnézzük, de még így is kicsit művészi és túlzó.
Az elején máris a magányt érezteti velünk a rendező. Az egész filmben érződik valami egyszerűség és szürkeség. Szürkeség alatt nem egyhangúságot gondolok, hanem szó szerinti szürkeséget. A filmnek van egy élénk színeket mellőző mivolta, ami teljesen jogos, hiszen ez nem egy kimondottan vidám film. Mindazonáltal a filmalkotás egy igazi sallangmentes, minden puccot és klisét nélkülöző mozi. Tehát filmes technikákban nem nyújt semmi újat, nem úgy mint mondanivalóban.
Az film erőssége mindenképpen a mögöttes gondolatokban és a filozófiában rejlik. Furcsa látni a családos embert, aki nem azt csinálja amit szeretne, illetve az elveszett magányos farkast, aki pedig pont azt csinálja, de neki sem jó. A film az élet értelmét, az élet szeretetét próbálná boncolgatni, hogy valahogy meg kell találni a középutat. Ebben jó ez a film, ahogy a két főszereplő kiegészíti egymást. Ez így nyálasan hangzik, de ami miatt rátapadunk a képernyőre és ami miatt érdekel minket a sorsa a két embernek, az a folyamatos rejtély övezte odázás. Szóval, hogy sokáig nem derül ki egészen pontosan mi is történt, miért is olyan Charlie amilyen. Ami nagyon tetszett, hogy a megoldás sem az a teátrális katarzis, hanem egy szimpla félmondatból derül ki mi is történt, ami persze döbbenetes, és akkor jövünk csak rá igazán, hogy mi is a lényeg.
A író és rendező úr nagy hangsúlyt fektet Charlie nem mindennapi és furcsa életének bemutatásában is. Kvázi bekukkanthatunk egy lelkibeteg ember napi rutinjába. Ha nagyon szemét akarnék lenni azt mondanám, hogy a film a Shadow of the Colossus című videojáték egy nagyon jó reklámja (merthogy az egész film alatt azzal ügykezel), de ez csak szerintem a rendező szívének egy kedves játék. Fordított helyzetben én lehet a God of Wart tettem volna bele. Nagy filozófus arcok még bele is láthatnak valamit, ahogy a „kolosszus árnyéka” című játékkal játszik, hogy ebben is van valami. Szerintem bármelyik másik játék benne lehetett volna.
Mint említettem Adam Sandler nem ilyen karaktereket szokott játszani. Azt kell hogy mondjam, hogy kár, mert nagyon jó színész. Jó, mondjuk szerintem hülyéket is tudni kell játszani, tehát Ace Venturát sem könnyű alakítani. Hiába, hogy kapott Sander x Arany-Málna díjat, az az egész intézmény egy undorító lejáratóhadjárat. Egy színészt csak azért jelölni rá, mert rossz filmben játszik. Na mindegy, elkalandoztam. Szóval már csak Adam Sandler miatt is érdemes megnézni az Üres várost és megláthatjuk a drámai oldalát is. A többi színész mind elismert, rájuk nem is érdemes szót csépelni. Na jó, a másik főszereplő Don Cheadle, őt ebben a filmben szerettem meg igazán. Ő egy tipikus szimpatikus arc.
Az Üres város egy elsőre unalmas és értetetlen film, de ahogy a vége felé trappolunk, és ahogy alszunk rá egyet ráeszmélünk, hogy ez egy igazán jó mozi. Én kívánok Adam Sandlernek még sok ilyen szerepet és kevesebb Zohant vagy Jack és Jillt.
