Irány külföld!?

Manapság a külföldi munkalehetőség úgy hat az emberekre, mint az egyetlen kiút a válságból. Legalább is egy részüknek biztosan és jogosan is, hiszen senkinek sem kell ecsetelni, hogy milyen helyzettel kell szembenézni fiatalnak, idősnek egyaránt. Mégis úgy gondolom, hogy a tömegek másik fele úgy indul neki a nagyvilágnak, hogy meg sem próbál itthon boldogulni, szedi a ruháit, némi pénzt és irány az ismeretlen.

Hogy miért is baj ez szerintem? Elsősorban azért, mert itthon már szinte senki nem marad, a 3 millió dolgozó ember már csak formai adat, mert ebből a maroknyi emberből több tucatnyian döntöttek és fognak dönteni a külföldi megélhetés mellett. Függetlenül attól, hogy adott esetben például semmi konkrét oka sincs rá. Számomra úgy tűnik ez ma már divattá vált. Az éremnek két oldala van nyilván. Miért is maradjon itthon, hogy ha képtelen megélni, viszont fontos az is, hogy a magyar nemzet így hogy is léphetne magasabb szintre, hogy élhetnénk túl a válságot, ha minden dolgozni tudó és akaró ember örökre elhagyja a hazáját.

Viszont vannak ennél fontosabb dolgok is. Magam is megjártam ezt az utat és talán azért is írok erről, mert szeretném megmutatni az érem másik oldalát is, hogy nem feltétlenül kell azt hinni, hogy a határon túl a világ a lábaink előtt fog heverni, sem azt, hogy kolbászból van a kerítés. Természetesen vannak akiknek bejön az élet külhonban és olyan ranglétrát másztak végig, hogy az elért pozíciójukat semmi pénzért nem adnák fel, esetleg szerelemre leltek kint, vagy a meglévő párjukkal közösen döntenek úgy, hogy kint maradnak, mert egyszerűen biztonságban érzik magukat, szeretik az országot.

Viszont azt szem előtt kell tartani, hogy számukra sem volt egyszerű egyetlen nap sem, főleg annak aki elmondhatja magáról, hogy a nulláról épített fel valamit. Márpedig bármi történjék is kint mindenkinek a nulláról kell kezdenie. Aki küzd jó esetben kap munkaszerződést. És az azért lényeges, mert nem közvetítő irodán keresztül, hanem közvetlenül a munkáltatótól kap szerződést, ami nagy szó, hiszen ekkor már a munkavállalónak is vannak jogai, tehát nem betolakodó ként tekintenek rá. Elér egy bizonyos presztízst azzal, hogy éjt nappallá téve keményen dolgozik, bizonyít, képzi-fejleszti magát. Így talán nem is hangzik olyan egyszerűen, ahogy azt sokan hiszik, mindaddig míg maguk bőrén meg nem tapasztalják, esetleg egy barát beszámolója fel nem nyitja a szemeket.

Ahogy azt fent is írtam, én is dolgoztam külföldön. Kaptam egy akkori baráttól egy hívást, hogy nem szeretnék-e kimenni. Elmondta őszintén, hogy a munka kemény, de a pénz akkor nagyon kellett és nem is volt mit vesztenem, így két hét múlva már kint voltam Hollandiában. Két évet töltöttem kint, persze haza jöttem év végén és év közben egy hétre. A munka valóban reménytelenül nehéz volt, a honvágy pedig még inkább lerombolta a lelki világomat. Az idő viszont telt, a pénz gyűlt, amint összeszedtem a szükséges összeget haza jöttem.

Boldog voltam és elégedett, hogy a jogsimat kifizettem, vettem autót, mégis valami megváltozott. És ez az a valami amire a gyanútlan bátorkodók figyelmét szeretném felhívni. És itt nem azokról van szó, akik tisztában vannak azzal mit vállalnak, nem kergetnek hiú ábrándokat, hogy vezérigazgatói állást kapnak, sem azokról, aki úgy mennek ki, hogy kint is maradnak, mert ők általában tudják mivel néznek szembe és komfort érzetük érdekében nyilván küzdeni fognak egy jobb állásért, az egzisztenciáért.

Inkább azok számára írok, akik az ellenkező táborba tartoznak, akik számára a megváltást jelenti a határon túli lét, és természetesen ez nem rosszindulat részemről, mindössze megosztom a tapasztalataimat. Mert miután haza jöttem sok embertől hallottam, hogy „milyen hülye vagy hogy haza jöttél, én biztos nem jöttem volna”, vagy meglepődött arcokat kaptam, hogy miért is vagyok össze törve. Itt is megjegyezném, hogy nem mindenki jár így, van akinek semmi gondja nincs utólag haza térés után, sem kint léte közben. Talán én azért viseltem rosszul, mert egyedül voltam kint és egyéb személyes nehézségekbe is ütköztem, mégis alapvető nézetekre szükség van.

Az első és leges legfontosabb az alázat! Ha valaki úgy indul ki, hogy például az itthoni diplomájával odakint tuti munkát kap az vagy ne induljon ki, vagy változtassa meg a véleményét, mert nagy csalódás érheti, hiszen kint senki nem több egy bevándorlónál. Legyen tisztában azzal, hogy az elismerésért nagyon keményen meg kell dolgozni, nem számít sem a mosoly, sem a kinézet. Számítani lehet arra is, hogy a lakhelyünk közelében sem lesz annak a luxusnak, ami esetleg itthon megadatott. Értve ezt alapból a saját szoba élményére, kivéve, ha több személy megy ki úgy, hogy albérletet intéz magának. Viszont ez magában hordoz igen komoly költségeket is. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a hazai kimagasló nyelvvizsga is sok esetben arra lesz elég, hogy megértesse magát az utazni vágyó.

Fel kell arra, is készülni, hogy mind fizikailag, mind lelkileg igen megterhelő napi 10 órában dolgozni, távol lenni mindenkitől. Persze mondhatjuk, hogy itthon is van aki még ennél is többet dolgozik, de külföldön jóval magasabbak az elvárások. Ha nem tanulsz bele aznap a munkába, nem csak minőségileg tempóban is, könnyen lehet, hogy kiadják az utadat. Vagy haza mész a szállásra és fáradtan várakozhatsz, hogy a 7-10, több lakótársad is megfürödjön, végre elférj a konyhában. Sok esetben az is előfordul, hogy miután az illető Magyarországra vissza tér nagyon nehezen szokik hozzá az itthoni fizetésekhez. Ami viszont ennél is siralmasabb érzés, hogy ismerősök között vagy idegen. Nehéz visszaszokni olyan társaságba, ahol tudod ki kicsoda mégis kimaradtál x ideig az életükből, ezt persze nehezíti az is, ha még le is tettek rólad, elfelejtettek.

De, ha épp nem tettek le Rólad sokan számolhatnak azzal, ha haza térsz látogatóba mindenki azt hiszi, hogy Te már milliomos vagy, már csak azért is, mert márkás ruha van rajtad. Bár itthon nem tudják, hogy odakint némely márkás ruha potom pénzekért kapható meg, főleg azok amik itthon az egzisztencia mérföldkövei. Vagy csak pusztán azért, mert elavult sztereotípia itthon, hogy aki kimegy külföldre az mindenképp vagyonosan fog haza térni. Sok pénzel ugyan, hisz amit itthon egy hónap alatt keresel, odakint egy hét alatt, de ezért sokat kell cserébe adni, magadból.

Összegezve azt mondhatnám, hogy sok szempontból megéri megpróbálni a külföldi munkát, mert jó tapasztalat szerzés, megoldhatja az anyagi problémákat, és nagyon jó érzés bekerülni egy másik ország vérkeringésébe. De érdemes átgondolni, hogy valóban ezt akarjuk-e, képesek vagyunk elviselni a megpróbáltatásokat, fel tudjuk-e adni az itthoni életünket minden önmarcangolás nélkül.