A vallás dilemmája

A cikk olvasási ideje kb. 8 perc

Számomra elég nehéz téma a vallás kérdése, főleg ha azt a szempontot szeretném megvizsgálni, hogy kinek van igaza. Valószínűleg, ha leültetnék egy vallásos embert és egy ateistát, nem jutnának dűlőre és nem tudnák bebizonyítani, vagyis inkább meggyőzni a másikat saját elgondolásuk helyességéről. Nyilván nem zárható ki, hogy egyik fél a másikra tud hatni és egy-két észrevételét elfogadtatni, mint tényt, mégsem lehetséges az, vagy csak kevés esetben, hogy a nézeteik gyökeresen megváltoznak.

Alapvetően, úgy gondolom, hogy mindkét félnek lehet igazsága, függetlenül attól, hogy ezt sokan nem így látják. Amikor, mondjuk egy keresztény személy elmondja a véleményét, gondolatait nagy vonalakban megfogalmazza, hogy számára Isten az első. Ezen felül ez az illető nem viselkedik kihívóan, nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik. Röviden védi azt a testet, amit a Teremtő adott neki.

309-1

A belső értékei sem hanyagolhatóak el, hiszen a mélyen vallásos személy megveti a tiszteletlenséget, a hazugságot, a megcsalást és olyan belső értékekkel rendelkezik, amit sok ember is átvehetne. Mellékesen megjegyezném, hogy jelen esetben olyan vallásos egyénekről beszélek, akik értékrendjüket nem kívánják ráerőszakolni a más nézetekkel rendelkezőkre. Bizonyára találkozhattatok már ilyennel is.

Tehát – visszatérve – elmondható, hogy a hittel élők személyisége sok esetben kiemelkedő abból a szempontból, hogy hogyan élik az életüket. Mégis, mi van az ellenkező táborral? Tegyük fel, hogy egy olyan ember, egy ateista, aki nem hisz Isten létezésében hisz valami teljesen másban. Például abban, hogy személyének rendeltetése van ezen a Földön, hogy vannak olyan események, amelyek úgy mond “meg vannak írva a nagy könyvben”.

Nyilván számára is van értékrend, függetlenül attól, hogy hitének okát nem Istennek nevezi, hanem mondjuk sorsnak. Vagy adott egy ember, aki semmi természetfelettiben nem hisz, egy materialista, aki úgy véli, hogy minden esemény, változás pusztán fizikai reakciók végterméke. Mégis tud annyira boldog lenni, mint egy vallásos személy.

Ennek ellenére vannak tényezők, amik alapvető különbségeket, változásokat hoznak a különböző típusú emberekben. Hogy lehet az, hogy az Istenfélő emberek szinte mind boldog családi életet élnek, a más gondolkodású személyek kevésbé. Ennek magyarázatára, még ha sokan nem is értenek egyet, a különbözőségek ellenére egy közös vonással, egy alapvető emberi funkcióval magyaráznám. Mégpedig a gondolattal, a gondolkodással.

Éppen ezen okból nem térek ki a történelmi eseményekre, nézetkülönbségekre, hogy mikor és miért kezdődött el a kereszténység megjelenése a világban és arra az összefüggésre sem, hogy ez milyen nyomokat hagyott maga után az emberiség számára. Inkább maradnék a jelen helyzetnél és leírnám azt, hogy az ellenkező gondolkodású emberekben-tudtuk nélkül-mennyi egyezőség van.

Ahogy fentebb írtam a gondolat köti össze ezeket a személyeket. De miért is mondom ezt? Amikor egy hívő embert megkérdezek, hogy mondja el gondolatait, összefoglalóan azt feleli, hogy számára Isten a legfontosabb. Ezzel nyilván együtt jár minden olyan tulajdonság, nézet  is, melyek az évtizedek óta beépültek a vallási dogmákba. Például tisztelet, feltétlen embertársi szeretet, megbocsájtás.

Amikor megkérdezek egy nem Istenben hívő, ám más nézeteket valló embert, hogy mondja el a véleményét, elmeséli, hogy ő például nem hisz az Úrban, sem az ima gyógyító erejében, de például olvasott a placebóról és jogosnak talál minden felvetést. Jelen esetben még mindig zavarosnak tűnhet, hogy miért találok én egyezőséget, hisz még mindig arról van szó, hogy mennyire más véleményen vannak az emberek.

Viszont, amikor a dolgok mögé tekintünk megláthatjuk, hogy mind az, aki szerint a világ, az érzések pusztán fizika, mind az, aki ismeri és hiszi az öngyógyítás, az önismeret filozófiáját, a meditáció végtelen világát és hatását, és azok, akik szerint cselekedeteink az Úr által mennek végbe, mind mind a gondolatai által cselekszik.Természetesen a felsorolt három nézetnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, még akkor is, ha csak a gondolat erejét kívánom megmagyarázni. Persze nem csak ilyen három típusú ember létezik.

Egy materialista ember tetteinek mozgatórugója nyilván a tény, a szemmel látható, bizonyítható tény. Nyilvánvalóan, aki harmóniában tud élni ezen hitével, valószínű, hogy nem bukik bele folyton az életbe, hiszen hiába tudja megmagyarázni, hogy a szerelem csak kémia, szükség van arra is, hogy hagyja magát vinni azzal a természetfeletti áradattal, amit nem szabad megmagyarázni csak érezni.

Hiába kell hinnünk valamiben, mert vitathatatlan, hogy valami kell, ami néha utat mutat, amire támaszkodhatunk. Hívjuk azt Istennek, sorsnak, barátoknak, életnek akárminek. Mégis vigyázni kell ebben az esetben, mert bármilyen fejlett a technika nem képes mindent bebizonyítani. És amit nem tud igazolni, az súlyosan elsodorhatja az anyagelvi nézeteket valló személyt. Így fontos az összhang, szükséges teret hagyni más elveknek is.

Némileg közelebb kerül egy ateista a magyarázatomhoz. Ugye nem hisz Istenben, de hisz valami másban. Mondjuk abban, hogy az életünk nagy eseményeihez vezető utat mi választjuk meg, még akkor is, ha a nagy események előre el vannak rendelve. Tegyük fel, hogy így van és ez az ember ebben a hitben éli nyugodt életét. Ezen gondolatok vezérlik akkor is, amikor egy rossz élmény bekövetkezik. Talán könnyebben képes elviselni a fájdalmat, mert a tudatalattija arra ösztönzi, hogy ennek így kellett lennie.

Vagy tegyük fel hisz abban, hogy a meditáció segítségével megváltoztathatunk rossz tulajdonságokat magunkban, leszokhatunk a dohányzásról, a féltékenységről vagy adott esetben meggyógyíthatjuk önmagunkat. Hisz abban, hogy a gondolatnak ereje van. Hogy a pozitív gondolkodás nem arról szól, hogy bevonzzuk a jó dolgokat, hanem arról, hogy a szemlélet változtatás által hamarabb észre vesszük és értékeljük a jó dolgokat és ennek köszönhetően a negatív eseményeken könnyebben át is siklunk.

Amennyiben valaki ennyire hisz a gondolat erejében azt is elismeri, hogy a placebo (a hatóanyag nélküli “orvosság” gyógyító ereje) igazolja leginkább, hogy egy gondolat váltással gyógyíthatatlannak hitt betegségek is gyógyíthatóak. Pusztán a gondolat által.

No, de mit is mond erre egy hívő? Ez badarság, hiszen a gondolatunk is Isten akarata és, hogy ő maga gyógyítja meg a szenvedő beteget. Végtére is másról beszélnek még is ugyan arról. Hiszen, ha a hívőnek adok igazat, akkor is elmondhatom, hogy az ő hite is egy gondolatra alapul. Azért cselekszik a Biblia tanai szerint, mert a gondolatai erre ösztönzik. Azért vallja, hogy Isten a gyógyító nem a saját agyunk, mert ő így hívja a gondolatai forrását.

Azért nem lop, nem haragszik, nem cselekszik rosszat, mert a hite szerint él. Ám a hit is gondolatra alapul. Minden, ami irányítja az életünket, függetlenül attól, hogy minek nevezzük az adott nézetünket az tény marad, hogy a fejben születik meg az a látásmód. Majd e szerint éljük az életünket is.

Elmondható az is, hogy majdnem mindegy miben hiszünk, ha az képes megfelelő értékrendet biztosítani. Nem a társadalom által elfogadott nézetekről beszélek, hanem arról, hogy az a nézet amit vallunk, az képes legyen valóban összhangba kerülni belső világunkkal, a körülöttünk élőkkel, de legfőképp az a lényeges, hogy amiben hiszünk, azt képesek legyünk kételkedés nélkül összefonni életünkkel.

Például, ha valaki hívő valószínű nem csak azért tisztel másokat, mert ez a vallásával jár, hanem mert teljes mélységig képes azonosulni, elfogadni, érteni hogy ezt miért teszi, mert csak így képes a gondolatai által rendíthetetlenül cselekedni. És talán, amikor arra gondolok, hogy a legnagyobb mozgatórugója a világnak a vallás, elmondható, hogy ezen csoportba tartozó emberek képesek leginkább megtartani az értékrendjüket.

Mivel, ha sokan hisznek egy valamiben, olyan valamiben amiben bárhol talál társat gondolatai egyezőségére annak van a legnagyobb hatalma. Így az Úrba vetett hit jóval erősebb egy más csoportnál, illetve szinte ez az egyetlen dolog, ami soha nem múlik el. Ebből fakadóan a hittel élő emberek számára a jóság fogalma örökké megmarad, szinte soha nem lesznek magányosak, mert az Istenük mindig ott lesz. Ezért írtam azt, hogy talán azért elégedett minden igaz hitű ember, mert aki nem magányos az kiegyensúlyozott, aki kiegyensúlyozott, az boldog, és az a végtelen, elvehetetlen boldogság övezi egész életüket.

About Lilien

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …