Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Istenem, szeretnék reggel arra ébredni, hogy Tunyogi Péter él. És Whitney Houston is él. Csak rossz álom volt a haláluk. Élnek. És édesapám is él.
Akkor felébredve megkönnyebbülök, és már nem is értem, hogyan álmodhattam ilyen esztelenséget… hogyan álmodhattam ilyen értelmetlen és borzasztó dolgot: halált… hogyan álmodhattam…? És főleg, hogyan álmodhattam olyan emberek halálát, akiket szeretek és nagyra becsülök?!
A hideg végigfut a hátamon, beleborzongok a veszteség gondolatába… iszonyú élethű álom volt. Kegyetlenül véglegesnek tűnt, hogy többé nem hallhatom élőben, koncerten Tunyogi Péter hangját. Ez nagyon fájt nekem. Whitney Houstont pedig sohasem láttam és hallgathattam meg élőben, pedig mindig is szerettem volna, igazán rajongok a gyönyörű hangjáért. És édesapám hiánya… valami elmondhatatlanul mély tátongó űr bennem a halála óta.
Vannak pótolhatatlan veszteségek az életben. Ők ilyenek számomra. Pótolhatatlanok. Ahogy pótolhatatlan mindenki, akit szeretünk.
Azt mondják, az élet játék, játszd. Nekem már csöpp kedvem sincs fájdalmat, szenvedést, veszteséget és halált játszani. Csöpp kedvem sincs elhinni tovább, hogy mindez igaz…
Két pólusú világban élünk, az ellentétek világában. A világosság ellentéte a sötétség, a fényé az árnyék, a nappalé az éjszaka, a születésé a halál. De mi az élet ellentéte..? Az élet szónak nincs ellentéte. Elgondolkodtató… Nincs szüksége ellentétpárra ahhoz, hogy teljes legyen. Egy nap úgy teljes, hogy van nappal és éjszaka is. De az élet önmagában teljes. Magába foglalja a nappalt, az éjszakát, a fényt, az árnyékot, a világosságot, a sötétséget, az életet és a halált is. A halált is..? Az életnek nincs ellentéte, tehát mindent magába foglal. Mindent. …A halált is. Vagyis a halál is élet. Ha pedig valójában élet, akkor a halál csak káprázat, illúzió… Rossz álom. Rémálom.
Ha így van, … akkor többé nem dőlök be a halál nevű káprázatnak. Nem hiszem el többé, hogy bármi is létezik az életen kívül. Ez jó, valamelyest megkönnyebbülök ettől a következtetéstől. Nagyszerű… akiket a halál káprázata elragadott, azok is az életen belül vannak, r-go: élnek. Remek. És logikus. Élnek. Na már most ha a szemem és fülem által nem érzékelhető, mondjuk másvilági tartományokban élnek, az csekélyke vigasz számomra akkor, amikor Tunyogi Pétert és Whitney Houstont szeretném látni és hallani. …És amikor édesapám törődő símogatását szeretném érezni az arcomon…
…akkor behunyom a szemem, látom Tunyót a színpadon, énekel, elbűvöl a hangjával, ahogyan mindig is tette… Erőteljes és egyedi énekhang. Csodálom. És látom Whitney lelkes mosolyát, ahogyan valósággal beragyogja az univerzumot… szívvel-lélekkel énekel. Édesapám is odalép hozzám, megsímogatja az arcomat, éppen úgy, ahogyan régen tette. És én érzem, látom és tudom, hogy élnek. Örökké élnek. Mert szeretem őket. Így bennem biztosan élnek tovább…
De Istenem, nem elégszem meg ennyivel… Ha már megértettem, hogy minden az átfogó élet része, akkor ébredjek reggel arra, hogy mindazok, akiket szeretek, élnek és életben is maradnak. Így legyen.
…És ha bárki hasonló kéréssel fordulna hozzád ezután, kérlek, teljesítsd az ő kívánságaikat is. Köszönöm.
https://www.whitneyhouston.com/hu
