Hazai látványosság – Dobogókő

A Visegrádi hegység legmagasabb pontja Dobogókő azon látványosságok egyike, amire érdemes időt szánni, mivel jó alkalom egy kikapcsolódásra, illetve a túrázás szerelmesei is tartalmas időt tölthetnek itt. A hagyomány szerint Dobogókő a Föld szívcsakrája, amit a dalai láma látogatásakor tett kijelentésére, vagyis inkább egy idézetre alapoznak, mely megosztja a közvéleményt. Van, aki szerint a következő idézet eleve nem is létezik a buddhista vallásban, ilyen módon a kinyilatkoztatást félre értelmezve olvadt be a látványosság hitvallásába. Mások szerint ez igenis így van, hisz nem csak az emberi testben, de a természetben is megtalálhatók energia központok. Az ezoterikus tanok szerint, ha a fülünket a sziklára tesszük, hallhatjuk a Föld szívverését. (Rám hegy alatti Ferenczi-szikla)

„A tibeti szemlélet és magatartás a Szent Tudás többi hajtásához hasonlóan a Mindenséget egységben, Egynek látja és éli. Ennek megfelelően az úgynevezett erőközpontokat, csakrákat nemcsak az emberi testben, de például a Földgolyón is számon tartja. A hagyomány szerint a Föld szív-csakrája Magyarország  területén van.”

Én mondjuk ilyennel nem próbálkoztam, bár akkor még nem ismertem sem a magyarázatot sem az elméleteket, hogy miért is így nevezték el ezt a helyet. Végtére is nem bántam meg, hogy rászántam egy napot. Dobogókőre érve egyből a Rám-szakadék felé vettük az irányt, közben persze útba esett egy kilátó. Mivel igen szép és tiszta időnk volt, tisztán láthattuk a Dunakanyart. Pazar látvány volt. Kicsit elidőztünk itt, majd folytattuk utunkat a szakadék felé. Volt egy szakasz, ahol annyira összeértek a fák a fejünk felett, hogy szinte ki sem lehetett látni, mintha alagútban sétáltunk volna. A talajon csak az átszűrődő napsugarak táncoltak…Aztán hamarosan megérkeztünk a Rám-szakadékhoz.

Végig gyalogoltuk, vagyis inkább másztuk, ugráltuk, lépcsőztük a kicsivel több mint 1 km-es szakaszt, de megérte. Kis patakokon át, mini vízesések mellett haladtunk végig és körbe-körbe sziklák és fák vettek körül. Itt persze még nem volt probléma, mert nagyon élveztük, rengeteget lehet fotózni és persze üdítő, hogy távol lehettünk a város zajától, a mindennapok őrlő gondjaitól. Aztán miután a végére értünk, már csak a visszaút maradt hátra. A még akkor jóleső kimerültséghez párosult egy (már nem annyira felemelő) domb is. A visszaút majdnem végig csak emelkedő volt, tehát erre érdemes felkészülni azoknak akik még nem jártak azon az útvonalon. (Bár elképzelhető, hogy csak mi nem voltunk túl szalonképesek erre a megmérettetésre. Ha jól belegondolok, így utólag a mellettünk elhaladó túrázók is ezt igazolják.) Nagy küzdelmek árán, de visszaértünk Dobogókőre, ahol megnéztük az árusokat is, akiknél jobbnál jobb szuvenírt lehetett vásárolni, majd körbe néztünk az ételek között is. A nagy túrát zárásképp lefolytottuk a helyben (bográcsban) készült gulyással és elégedetten zártuk a napot. Igazi élmény volt és szívből ajánlom mindenkinek!