Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Sacha Baron Cohen filmjei a nem mindennapi kategóriába sorolhatóak (Ali G Indahouse, Borat). Egyesek számára ízléstelenek lehetnek. Idén újabb filmmel drukkolt elő a rendező, ami talán nem csak ízléstelen, hanem könnyen, hogy meg is botránkoztatja az embereket. Ez a film nem más, mint A diktátor.
A film címéből egyértelműen kiderül, hogy egy diktátorról szól az. Az ő története pedig igyekszik általánosságban véve kifigurázni a valaha élt diktátorokat. Természetesen diktátorunk, Aladeen kitalált személy, ahogy az ország is ahol uralkodik, Wadiya. Mindez önmagában véve nem ad okot a megbotránkoztatásra. De az imént felsorolt dolgokhoz hozzákapcsolódnak erős zsidó, arab, néger poénok. Ezek gyakran elég durvára sikeredtek és sokak számára felháborodást kelthet. Erre jó példa az a jelenet, mikor Aladeen megérkezik Amerikába és az ottani kirendelt testőre részletes véleményt fejt ki az arabokról, melyben homokmajmoknak nevezi őket. De ezen kívül még rengeteg hasonló durva, a faji, vallási, nemi hovatartozást pellengére állító viccekkel találkozhatunk a műben.
A diktátor személye és az őt övező eszme és ország, amelyet kialakít a film szintén nem tetszést válthat ki az olyan távol keleti országokban, ahol hasonló társadalmi berendezkedés van. A diktátort egy perverznek állítják be, akinek szinte minden híresség megvolt már és, aki tízen éves gyerekekkel is szívesen létesít szexuális kapcsolatot. Továbbá szintén megbotránkoztatható lehet az is, hogy Aladeen legfőbb célja a nukleáris töltetek előállítása. Ezzel is egy durva előítéletet hoz létre a film.
De ha elvonatkoztatunk a kritikai poénoktól és a film többi momentumát, vicceit elemezzük, akkor, az mondható el, hogy szintén sajátos poén világgal rendelkezik ez a film. A poénok nagy része a kritikaikon kívül pusztán semmit mondó agymenések, értelmetlen baromságok. Sokak számára ez tetszetős lehet, de szintén sokak számára nem az e fajta alkalmazása a poénoknak.
Érdemes még megemlíteni a zenei betéteket, hiszen ezek roppant jól sikerültek. Ismert slágereket és azok átdolgozását hallhatjuk a filmben. Ezek tökéletesen passzolnak a film hangulatához és tökéletesen kifejezik az adott jelenetek mondanivalóit. Talán a zenei aláfestések alkalmazása sikeredett a legjobbra a filmben.
Tehát A diktátor című film egy erős társadalomkritika és egy bugyuta vígjáték egyben. Nehéz megállapítani, hogy jó vagy rossz film e, mivel nagy valószínűséggel erőteljesen megoszlanak róla vélemények. De aki szereti az őrült vígjátékokat azoknak bátran ajánlom, aki kevésbé szereti azokat és az olyanokat főleg, ami ingert képes kiváltani bizonyos népcsoportokban azoknak már kevésbé.
