Gaskó István az ATV stúdiójában | Fotó: YouTube screenshot

Gaskó Istvánnak majd’ félmilliós falióra kellett

A cikk olvasási ideje kb. 2 perc

Összesen 48 millió forintot költött bútorzatra a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), többek között 320 ezer forintból vettek faliórát. Gaskó István, a szervezet volt elnöke, a költéseket felügyelő személy szerint ezzel az égvilágon semmi probléma sincs.

A Blikk írt legelőször a sztoriról, majd az ATV-ben és a HírTV-ben is nyilatkozott a történtekről Gaskó István. A VDSZSZ lemondatott elnöke függönyökre 6 millió forintot, szövetre 2 millió forintot, faliórára 320 ezer forintot, tárgyalóasztalokra pedig 7 milliót költött. A szakszervezet alelnöke, Bárány Balázs Péter tíz feljelentést tett Gaskó ellen, aki azzal magyarázkodott, hogy ő a nulláról építette fel ezt a szakszervezetet, ami azóta milliárdos vagyonnal rendelkezik.

A volt elnök szerint azzal senki sem foglalkozik, hogy ő mi mindent tett a vasutasok érdekében, csak a költéseit emlegetik. Amiket azért hajtott végre, hogy ne olajos padlón és napórával kelljen fogadniuk a magas rangú személyeket, mint például Orbán Viktort.

Az ATV stúdiójában szabályosan ordibált a műsorvezetőkkel, számon kérve őket, hogy miért ferdítik el a tényeket.

httpss://youtu.be/sJvNXQ913mw

Emellett százezres vacsorák, drága utazás és több tízmilliós autók kötődnek Gaskó István nevéhez.

Eközben a vasutasok fizetésemelést követelnek és januárban írt a 24.hu arról, hogy sikerült kiharcolniuk némi emelést: három év alatt harminc százalék emelést kapnak a dolgozók.

Hetek óta lehet olvasni a sajtóban a rossz munkakörülmények, az alacsony fizetések miatt a vasutaskörökben kialakult durva munkaerőhiányról.

About Nagy Zsolt

Check Also

Terrortámadás történt Szentpéterváron

Hétfő kora délután két nagy robbanás rázta meg az orosz nagyváros, Szentpétervár metróhálózatát. Egyik detonáció …