Hazánkban is egyre elterjedtebbé vélt a középiskolás évek után az úgynevezett „Gate Year”, amely Amerikában már egyáltalán nem újkeletű. A lényeg a következő: a fiatalok az érettségi után nem jelentkeznek egyetemre vagy főiskolára továbbtanulni, hanem kihagynak egy évet, amelynek keretében szórakoznak, elmennek dolgozni vagy esetleg jótékonykodnak.

Ez a fajta felfogás Amerikában már nagyon régen jelen vagy, körülbelül húsz éve, hazánkban viszont egy-két éve van csak jelen, intenzívebben csak ebben az évben jött. Sok diák be sem adja a jelentkezését érettségi évében egyetemre, illetve főiskolára, mivel tudja, hogy ő a következő évben nem szeretne továbbtanulni. Nagyon sok olyan fiatal van, akiknek a szülei ellenzik azt, hogy a gyermekük kihagyjon egy évet. Ekkor a gyermek ahhoz folyamodik, hogy szánt szándékkal olyan intézményeket írjon be, ahova biztos, hogy nem veszik fel. De vajon egy év kihagyás után mennyire lesz nehéz vagy nem nehéz az egyetem?
Sokak szerint az egyetem egy év kihagyás után csak könnyebb lesz, ugyanis az érettségire nem árt rápihenni. Az idő pedig egyáltalán nem elveszett, ha a szabad évet az ember hasznos dolgokkal tölti. Sok ember viszont nem önszántából hagy ki egy évet és megy el dolgozni helyette. Lehet az oka a családi helyzet is, amikor a tanuló egy évig azért dolgozik, hogy finanszírozni tudja az egyetemet, viszont ezek száma igen kevés.
Vannak olyanok is akik számára az érettségi nem zárult olyan jól, mint ahogyan remélték és az eredmény sokkal rosszabb lett mint ahogyan számítottak rá. Ekkor következik az, hogy a tanulót nem veszik fel abba az intézménybe ahova be szeretett volna jutni,hacsak nem nagyon alacsonyra viszik a ponthatárt. Mi ajánlott ilyenkor a kihagyott év alatt? A tanulás, ugyanis ilyenkor az egyetlen járható út az, ha a tanuló jövőre újra nekifut az érettséginek, de akkor már nem ingyen hanem tantárgyanként vizsgadíjat kell fizetnie. Ajánlott még nyáron elkezdeni a tanulást, nehogy kicsússzon az ember az időből, mert a jövőévi érettségi még nagyon távolinak tűnik, ám hamar eltelik az idő.
Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!