Hekkelj, hekkelj, hekkelj! – Watch Dogs Teszt

A cikk olvasási ideje kb. 11 perc

2014 egyik legjobban, hanem a legjobban várt játéka a Watch Dogs volt a megjelenés napjáig. Még meg sem jelent a játék, még senki sem játszott vele, de már mindenki ódákat zengett róla. Sokan biztosnak gondolták, hogy történelmet ír majd e game a játékiparban. De így néhány héttel a megjelenés után érdemes tüzetesen szemügyre venni, hogy tényleg így történt e és tényleg annyira élvezetes játék e, a Watch Dogs, mint azt várni lehetett.

A Watch Dogs egy felől tényleg valami újat hozott a játékok világába, más felöl meg nem. A hekkelés és az ehhez társított játék menet tényleg új, eddig sehol nem látott játék elem. Főhősünk egy szuper hacker cuccokkal megáldott okos telefon tulajdonosa, amivel bármit, tényleg bármit meg tud hekkelni. Ez egy fantasztikus játék elem, tényleg nagyon élvezetes, szórakozató és egyedi. Ráadásul némi utalással, kifigurázással van korunk életvitelére, vagyis, hogy menyire telefon függő a mai társadalom. De a mellet, hogy ez, ennyire jó, már kicsit túlzásba is esik a Watch Dogs. Olyan dolgokat is csak meghekkeléssel tudunk működésre bírni, ami egyébként ott áll előttünk és simán csak meg kéne nyomni a gombot rajta. Ez kicsit fura a játékban, lehetne opció az is, hogy mi magunk megnyomjuk azt a gombot a felvonón nem csak hekkeljük. De félre ne értse senki ez nem feltétlen probléma, vagy hiba a játékban, inkább csak szőrszálhasogatás tőlem, mert végül is a Watch Dogs egy hacker világot reprezentál számunkra, ahol nekünk is hekkelnünk kell mindent még egy szimpla felvonót vagy kóla automatát is. De ettől eltekintve teljesen jól működik ez a játék elem, mind lassú részeken mind gyorsakon. Lassabb részeknél némi gondolkodásra ösztökéli a játékost, gyorsabbaknál, mint például egy autós üldözés meg remek taktikai eszköz és látvány elem, mert közlekedési lámpákat és egyéb dolgokat tudunk manipulálni a telefonunkkal.

Watch-Dogs-Hacking-pedestrians

A hekkelésnek köszönhetően egy másik érdekes játékelem is bekerült a Watch Dogsba. Egy ctOS nevű hálózat, ami lefedi egész Chicagót és tulajdonképpen ez irányít minden elektromos hálózatot. Ennek segítségével kapcsolódhatunk rá sok mindenre telefonunkkal és így hekkelhetjük meg küldetések során az eszközöket. Na és persze a sztori szempontjából is fontos a ctOS.

Tulajdonképpen az imént felsoroltakkal ki is merül a Watch Dogs azon elemei, amik valami újat hoztak a játék iparba. A többi építőelem más játékokban is meg van. Javarészt a GTA játékokhoz hasonlítja mindenki a Watch Dogsot és valóban sokban hasonlít azokra. A GTA játékok mindig is realistának akartak tűnni a városok felépítést tekintve. A Watch Dogs is ilyen formát öltött magára. Chicago városában barangolhatunk e gameben és a készítők ezt próbálták teljesen olyanra kreálni, mint a valóságban. A játékbeli város tényleg élettel teli. Minden NPC-nek van célja és mindegyik mást csinál (munkába megy, smacizik a sikátorban, házat javít, stb.). Az időjárás változás dinamikája is lenyűgöző. Rengeteg minden rombolható a városban és még sok kis apróság jelen van a Watch Dogs béli Chicagóban, ami miatt teljesen valóságosnak hat. De ugyanakkor néhány játék elem ki is zökkent minket ebből a lenyűgöző virtuális városból. Például az, hogy minden kapun átszáguldhatunk autónkkal, de a hekkelendő kapukon nem, muszáj nekünk meghekkelni, hiába ugyanolyan gyengének tűnnek ezek a kapuk is. Továbbá ha vízbe esünk az autónkkal, akkor nem bent ragadunk és fulladunk meg, vagy nem mászunk ki, hanem egyszerűen „ki teleportálunk” abból. Ezek és még sok hasonló elem rikítóan kitűnik a tökéletes realista virtuális Chicagóból.

BoY_XyuCEAA9uTw2.jpg-large2

De ha már apró játék meneti megoldásokról van szó, akkor megemlíteném, hogy hiába él sandbox játékokból vett kiváló elemekkel mégse olyan élvezetes például egy autós üldözés, mint bármelyik GTA-ban. Élvezetes nagyon is a Watch Dogs, száguldozhatunk, törik az autó, sőt minden járműnek más az irányíthatósága, szép a látvány meg minden, de valami még is hiányzik az egészből. Annyira akar hasonlítani a valóságra a Watch Dogs, hogy kicsit elvész a realitás unalmas mezején és a kívánt stílusteremtés elmarad, ellenben a GTA játékokkal. Ezért fura ellentmondásokba is ütközik a játék, igazságosztóként titulál minket a város; és sztori szerint is jóhiszeműek vagyunk Aiden bőrébe bújva, de még is tonnaszámra kaszabolhatjuk a rendőröket, de ha már egy civilt elgázolunk, azért hírnév csökkenés jár. Ami számomra szintén fura és valószínűleg még sokaknak, ha meghalunk, nem történik semmi, egyszerűen újra kezdjük a küldetést és kész, semmilyen szankcióval nem jár a halál. De ezért még talán senki nem fog idegbajt kapni, viszont azért már igen, hogy az autóból nem lehet kilőni. Ez nagyon idegesítő az autós üldözéseknél, mert csak a hekkelésre lehet támaszkodni, ami jó is, meg nem is, mert néha nagyon szükség lenne a lövöldözésre a hekkelés helyett/mellett. De lőni nem lehet így helyette marad a játékos idegrendszerének hergelése ezeknél a részeknél. Viszont a játék menet abból a szempontból nagyon jó, hogy rengeteg mellék küldetés van a játékban és tényleg nagyon sokfajta szórakozással tölthetünk el időt a virtuális Chicagóban. Egy kreatív próbálkozást ki is emelnék a Watch Dogs mellékküldetései közül. Van egy úgy nevezett online hekkelés funkció. Ennél a küldetésnél vagy mi hekkelünk meg egy másik játékost az internet segítségével vagy ő hekkel meg minket online és ezt nekünk meg kell akadályoznunk. Ez egy kreatív kezdeményezés, bár ebbe is bele lehet unni hamar, hiszen online hekkelés és online hekkelés közt nincs különbség.

maxresdefault

A mellékküldetések mellet érdemes azért bővebben beszélni a főküldetésekről, a fő sztori szálról is. Ez tipikus klisékből építkezik. Ez nem baj, mert jól bevált dolgokat alkalmaz: főhősünk, Aiden unokahúgát megölték és most bosszútól fűtve tesz igazságot. Persze klisékből építkezve is lehet remek sztorit kreálni, csak mindazt stílusosan kell tenni. Az utóbbi kevésbé igaz a Watch Dogs történetére, így nincs egy mélyen szántó története a játéknak, de ettől még élvezhető az, bár tény hogy egy elmélyültebb, egyedibb, stílusosabb történetet is elbírt volna a virtuális Chicago. De azért kárpótol minket a történet hosszúsága, ami leírhatatlanul hosszú. Bár a küldetések nagy része szinte ugyanarra épül: hekkelés, némi autós üldözés, némi lövöldözés (nem autóból). Szóval nem csoda, ha valaki mégis rá un a főküldetésekre. De helyette rengeteg mellékküldetés van, amikkel azért ellehet szórakozni és sok órát beleölni. Szóval azért tartalom van a játékban, még ha nem is túl változatos.

A történetről még azért anyut megemlítenék, hogy a karakterek is tipizáltak, de ennek ellenére nagyon jól eltaláltak, mindegyik igazi egyéniség, bámulatosak. Leszámítva főhősünket, ő kicsit egy síkú, ennek valószínűleg az az oka, hogy mindenki azonosulhasson vele. A készítők nem akartak egy nagyon erős egyéniséggel megáldott valakit tenni minden játékos alá, mert az lehet, nem tetszene mindenkinek. Azt hiszem ez megbocsájtható. Viszont hősünk, Aiden szinkron hangja nagyon is tökéletes választás volt.

Clara_Lille

Továbbá ami szintén nagyon ellett találva a Watch Dogsban az a képzettség fa. A tapasztalati pontok gyűjtésével képzettségpontokat kapunk, amiket beválthatunk Aiden képességeinek fejlesztésére. Hekkelési, vezetési, harci és úgynevezett egyedi tudásokat tudunk fejleszteni. Ezek tényleg hasznosnak bizonyulnak a játékban és feldobják a néhol unalmas, ismétlődő küldetéseket. De ha már az abszolút pozitívumnál tartunk, akkor a harc rendszert is megemlítem, a lövöldözések, robbantások, összecsapások mind nagyon élvezetesek. A fedezék rendszer, a fegyverek használata, az akciók, az AI mind nagyon jó, de semmi újat nem hoznak, teljesen szokásosak.

Untitled-9

Ha már ilyen nagyszabású játék, akkor persze a grafikának is lenyűgözőnek kell lennie, ez így is van. Nagyon szép a Watch Dogs PS4-en XO-n és PC-n is, de egyértelműen PC-n a legszebb. De ehhez sajnos egy igaz erőműre van szükség, még az alapbeállításokhoz se elég egy nagyon alap számítógép. PS3 és X360 verzióval is rendelkezik a játék, persze ezek kicsit csúnyábbak, mint az új generációs változatok.

video_chicago_home_132731

A grafika mellet persze a játék fizikája is fontos, főleg egy ilyen játékban ahol a valóságra való törekvés igen fontos tényező. Nem rossz a Watch Dogs fizikája, de azért még lehetett volna kicsit csiszolni azon. Az autók irányítása és viselkedése egész jó, de nem is a legélvezetesebb vagy valóságosabb. A járművek töréséről is ez mondható el. De az emberek mozgása és a robbanás nagyon szép. És itt emelném ki azt, hogy az Ubisoft állítása szerint a Watch Dogs egy egyedi játék motorral fut. Ennek ellenére még is kísértetiesen hasonlít az Assassin’s Creed III és Assassin’s Creed IV Black Flag játékokban használt játékmotorra. A karakterek és növényzet mozgás egy az egyben ugyanaz. De más megoldások, játékelemek is visszaköszönnek. Például az AC játékokban megmászva egy-egy magas épületet ráláthattunk egy-egy városrészre és így a térképünk tartalma bővül. Hasonló van a Watch Dogsban is, csak itt nem megmászni kell egy tornyot hanem meghekkelni azt. Vagy a helyleírások is pont ilyen hasonlóság. De még további más megoldások, építőelemek is egyértelműen az AC játékokból és azok játékmotorjából lettek átvéve. Szóval ez egy újabb olyan tényező, ami megkérdőjelezi a játék egyediségét, újítását.

A zene se elhanyagolható tényező. Ez kifejezetten jól sikerült a Watch Dogsban. Nem csak az autókban szóló zenék lettek jól összeválogatva, de a játékmenet során előre kiválasztott részeknél a játékhoz írt hangulatfokozó zenék is igen jóra sikerültek. Szerencsére ebből sok van és változatosak is, ezek nagyon sokat dobnak a hangulaton, élvezeten. A hekkelés mellett ez a játék másik nagy húzó ereje.

Tehát a Watch Dogs egy kettős érzéseket kiváltó játék. Egy felől meg lehetünk vele elégedve, mert azért tényleg egy nagyszabású, sok tartalommal bíró, viszonylag szórakoztató játék, mint történetet és játékmenetet tekintve. Másfelől csalódottságot is hozott számunkra, mert a beharangozott lehengerlő újítások elmaradtak. Igaz van egy-két apró újítás, de azért ettől nem dobunk hátast. Továbbá ami nem újdonság azokban is van némi kivetni való.

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …