Stallone vs. De Niro: Grudge Match Kritika

A cikk olvasási ideje kb. 5 perc

Sylvester Stallone a Rocky filmekkel maradandó emléket alkotott a filmtörténelemben. Olyannyira imádta a közönség, hogy anno öt rész készült e siker sorozatnak. De húsz évvel később, 2006-ban egy újabb folytatással rukkolt elő a színész Rocky kalandjait illetően. De mára már több bőrt nem nagyon lehet lehúzni erről a sorozatról, ezért valami újat kellett kitalálni. Stallonénak jól áll a bokszos filmszerep, hatszor már sikeres lett vele, miért ne lehetne egy újabb bokszhőst kreálni személyével egy újabb filmben. Gondolhatták a készítők és megalkották nekünk a 2013-as Grudge Match című vígjátékot.

A Rockyhoz hasonlítottam ezt a mozit, de szerencsére nem próbál annak árnyéka lenni. Pusztán annyi ötletet merít a klasszikusból, hogy Stallone a főszereplő, aki ismét egy bokszolót alakít. A történet lényege, hogy Henry ‘Razor’ Sharp (Sylvester Stallone) fiatal korában egy Billy ‘The Kid’ McDonnen (Robert De Niro) nevű bokszolóval vívott meccset, ami legendává vált az évek során. Olyannyira, hogy visszavágóért áhítozott ez a mérkőzés, ami sose történt meg. Néhány évtizeddel később a két sportoló nyugdíjasokként egy véletlennek köszönhetően összetalálkozik. A kalamajkából adódóan felelevenednek a régi sérelmek és úgy dönt a két sztár, hogy megrendezik a visszavágót. A történet e visszavágóra való felkészülést mutatja be egy vígjáték keretén belül.

grudge-match

Elég komolytalan, hiteltelen lenne, ha egy komoly hangvételű dráma lenne ez a történet, mely életbölcseletekkel traktálna minket a bokszról, hiszen két öreg bokszolóról szól. Meg hát ilyen filmek készültek már. De ilyen történet vígjáték formájában már kevésbé. Szerencsére ezt a készítők jól felismerték és így egy kellemes vígjátékba ültették bele ezt a kicsit sablonos történetet.

A film abszolút erőssége, hogy megfelel a kor elvárásainak, de egyúttal felidézi régebbi filmek hangulatát is. Stallone hozza a szokásos formáját színészi játék terén. De ez nem meglepő, hiszen a karaktere is olyan, amit az utóbbi években megszokhattunk tőle a filmjeiből. Továbbá érdekes, hogy Rocky filmekre is van egy-két utalás és néhány kiparodizálás. Robert De Niro karaktere is csak színesebbé teszi ezt a művet. Ő is kicsit régi nagy klasszikusok hangulatát idézi, amikben ő szerepelt. De ugyanakkor, ahogy említettem ezekkel ellentétben korunk jellegzetességeivel is él a film. Erre jó példa, hogy a két kiöregedett bokszoló, ha bokszolásra nem is jó, de videojátékok gyártásánál mozgás koordináció lemodellezésre igen. Jó látni, hogy a kiöregedett színészeknek nem csak olyan szerepeket osztanak egy-egy újabb filmben, amivel a régi filmeket próbálják felidézni, hanem valami olyat, ami új és a kornak megfelelő, de ugyanakkor a színész munkásságába is jól beleillő. Ettől lesz igazán kreatív ez a mozi.

grudge-match-robert-de-niro-sylvester-stallone-GQ-9jan14-pr_hp_b_642x390

A poénról meg csak annyit, hogy eleinte lassan indul be, de aztán egész mulatságos lesz. Persze a két híres színész nélkül nem érne semmit egyik poén se. A viccekhez erősen hozzájárul Kevin Hart karaktere is, aki a visszavágó mérkőzés szervezéséért felelős. De főbb szerepekben Alan Arkin, Jon Bernthal és Kim Basinger is látható, akikkel szintén meglehetünk elégedve. Jon Bernthal neve lehet ismeretlenül hangzik, de egy-két nagyobb produkcióban (pl. A Wall Street farkasa) megfordult már ő is. Ha más nem a The Walking Dead első két évadából ismerős lehet sokaknak, ő alakítja Shanet. Kim Basingernél külön kiemelném, hogy még így hatvanegy évesen egy nagymama szerepét játszva is dögös.

GM_12823.dng

Tehát a Grudge Match című vígjáték egy kellemes darabja a műfajnak. Viszonylag egyedi hangvételű a színészek és a téma miatt. Nem a legpoénosabb vígjáték, de egy egyszeri kikapcsolódásra tökéletes azoknak, akik kedvelik a felsorolt színészeket vagy legalább egyiküket. Azért azt még hozzá tenném monológomhoz, hogy senki ne számítson egy drámai meccsre való felkészülésre vagy megrendítő boksz meccsre, mert ennek a filmnek nem ez a lényege, hanem ezek vígjátékba való beleültetése. De ez nem is meglepő, hiszen a Grudge Match-et Peter Segal rendezte, aki a vígjátékairól (Csupasz pisztoly 33 1/3: Az utolsó merénylet, Az 50 első randi, Csontdaráló) híres.

GD Star Rating
loading...
Stallone vs. De Niro: Grudge Match Kritika, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …