Film utca 49.: Elpusztíthatatlanok

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

John Carpenter (akiről már írtam az első számok egyikében) régebben az amerikai horrorok és thrillerek nagymestere volt, idővel aztán elkezdett egyre rosszabb filmeket gyártani, mára pedig szinte teljesen eltűnt. A mostani állomás azokból az időkből való, mikor fénykorát élte mind a rendező, mind a ’80-as évek nagy horrorhulláma. John Carpenter egyik legnagyobb dobása, az 1988-as Elpusztíthatatlanok (de az angol címe biztos ismerősebben cseng: They live).

Thye-live-lead

Egy hontalan munkás (akinek a nevét nem is nagyon halljuk a filmben), aki életét főleg vándorlással, illetve különböző hajléktalanok lakta tákolmányokban tölti egy nap arra lesz figyelmes, hogy a televízióban egy alak folyamatosan megszakítja az adást, és a világ végéről, illetve „róluk” beszél. Miután véletlen ráakad a titkos társaságra, egy felettébb érdekes találmányba botlik. Egy napszemüvegbe, ami megkülönbözteti az embereket „tőlük”, illetve a reklámokat és hirdetéseket „lefordítja” arra, amit valójában jelenetek, mint például „hódolj be”, „csinálj gyereket” vagy nézz tévét.

Tudom, ez elsőre baromi bárgyúnak tűnik, én se vettem rá sokáig magam erre a filmre, de elképesztő milyen háttérgondolatok vannak benne. Rögtön egy nagyon erős társadalomkritikával indít a film, hogy az emberek mennyire be tudnak hódolni a reklámoknak és a multiknak. Később aztán szép lassan rájövünk, hogy az egész film egyetlen horror-science fictionbe bújtatott társadalomkritika.

Az elején még teljesen másra számítunk, azt hittem ez az ezredik testrablós film, mert arról már rengeteg bőrt lenyúztak, és az főleg akkor volt félelmetes, mikor az amcsik még rettegtek a kommunistáktól – merthogy ez a testrablós filmek ihletője. Sőt az első fél óra valójában nem is túl izgalmas, hasonlóan A 13-as rendőrőrs ostromához. De amennyire nem történik semmi érdekfeszítő az elején annyira felpörög az esemény egészen a film végéig. Ráadásul olyan szövegeket durrogtatnak, a kedvencem az „Az élet egy ribanc, és nem kúr veled” volt.

they-live

Amit imádok Carpenterben, hogy amiből egyes rendezők képesek egy 3 óra 20 perces filmet csinálni, azt ő megoldja 85 percben. Semmi teketória, szépen lecseng ahogy kell, nem lankad a figyelmünk, nincsenek benne üres járatok. Ezt is meg lehetett volna csinálni egy órával hosszabbra, de felesleges. Ráadásul ez egy rövidebb regényből , egészen pontosan Ray Nelson Eight o’clock in the morning címűből született. De ha azt a címet adták volna neki, hogy „Reggel nyolc” az valahogy nem állt volna jól. Mint ahogy a Szárnyas fejvadásznak sem állt volna jól az „Az androidok tényleg elektronikus bárányokról álmodnak?” cím. Habár fene tudja.

A másik, amit tisztelek a direktorúrban, hogy legtöbbször nem ismert sztárokkal forgat, illetve nem felkapott színészekkel. Ebbe például egy pankrátorra, Roddy Piperre osztotta a főszerepet, de mégsem lett olyan, mint Hulk Hogan filmjei. Egyedül Keith David az ismertebb név, de akkoriban még a kutya se ismerte őt. De mindketten abszolút megállták a helyüket. Nem is kell bele Oscar-díjas színész, minek? Ez nem egy olyan film és Carpenter sem egy olyan rendező.

Az Elpusztíthatatlanok egy izgalmas science fictionnel vegyített horrorisztikus felettébb elgondolkodtató film, amit ajánlok mindenkinek, aki kicsit is járatos a marketingben, de igazából mindenkinek ajánlom. Na jó, a gyerekeknek nem, de ők úgyse értenék.

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Kondorosi iskolások filmterve vált valóra

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata …