Végre kitudtak találni valami újat Hollywoodban: Itt a vége Kritika

A cikk olvasási ideje kb. 5 perc

Sokat lehet olvasni mindenfelé az interneten, hogy az utóbbi évek amerikai vígjátékai színvonala nagyot zuhant. Rengeteg egy kaptafára készülő elcsépelt humoros filmmel próbál pénzt generálni a hollywoodi álomgyár. Alig akad említésre méltó vígjáték. De az egy hete magyar mozikba kerülő Itt a vége című produkció végre valami üdeséget hoz a szürke amerikai komédiák közé.

A film erőssége, hogy a korszak fiatal színészeit hivatott kiparodizálni, méghozzá úgy, hogy minden egyes celebet önmaga játszik. Rendkívül jó az alapötlet, végre valami, ami szakít az egyöntetű tömegfilmekkel és egyediséget teremt. Ehhez már csak ütős poénok kellenek és garantált a siker. De e téren vitába lehet szállni, hiszen akad bőven poén e műben, de ezek színvonal igen változó. Viszonylag lassan indul be a poén habzsolása és csak szerényebb viccekkel. Ekkor még azt hiheti a néző, ez is egy szokásos, elbénázott vígjáték. De ahogy durvul, a történet, úgy durvulnak a poénok is. Egyre eszementebb viccek jönnek egymás után egyre gyakrabban. Nagyon felpörög a film e téren egy idő után és igazán élvezetes lesz. A történet végére pedig oltári nagy baromságok kerekednek ki minden lehetséges szituációból. Ezek még szórakoztatóbbakká teszik ezt a mozit, de egyeseknek lehet már kicsit sok lesz a film végére a sok pihent agyú poén.

This-Is-The-End-Rogen-Franco-Hilcbl

Tehát a remek ötlethez jó poénok is társulnak, bár ezeket néhol lehet kritizálni, de szerintem mindenki megtalálja benne a magának valót, a többit pedig átlehet vészelni. Tulajdonképpen e kettősség emeli ki az Itt a végét a kor gyenge vígjátékai közül. De ettől még közel sem tökéletes ez a film és még mindig nem vetekszik a 90-es évek felejthetetlen vígjátékaival, mint például az Ace Venturaval.

Persze koránt sem lenne ilyen izgalmas a film, ha nem saját magukat alakítanák a színészek. Abszolút főszereplők James Franco, Jonah Hill, Seth Rogen, Jay Baruchel, Craig Robinson, Danny McBride. Tulajdonképpen róluk szól e vígjáték, de ezen kívül rengeteg más színész, híresség is feltűnik, például Rihanna, Channing Tatum. De talán a mellékszereplők közül a legviccesebb Emma Watson és az ö köré épített poénok, különösen az mikor az említett főszereplők azon vitatkoznak, hogy melyikük erőszakolja meg őt vagy melyikük nem.

1170481 - This Is The End

Szintén pozitívum, hogy a sztori se a megszokott alapelveken nyugszik. A történet lényege, hogy Los Angelesben, James Franconál buliznak a hollywoodi szupersztárok, miközben beköszönt az Apokalipszis. Franco és az említett társai túlélik mindezt és a házba bezárkózva várják a megmenekülés pillanatát és e közbe történik velük mindenféle fura dolog. A történetnek köszönhetően szükség volt a számítógép adta látványvilág alkalmazására is. Ez remekül mutat a filmben. Az apokaliptikus megnyilvánulások, lények ennek köszönhetően van jelen, és ezek látványát megirigyelheti jó néhány sci-fi, katasztrófafilm, akciófilm.

606x341_227734_this-is-the-end-hits-cinemas

Ahogy említettem akad azért gyenge és ízléstelen poén is a sok jó mellett, így mindenki találhat saját maga számára üres járatokat e műben. De szerencsére ezért kárpótol minket a zenei aláfestés. Az utóbbi évek leghíresebb slágerei köszönnek vissza a filmben és még rég elfeledett nagy előadók dalai is felcsendülnek a filmben. Kiváló ízléssel vannak ezek összeválogatva a megfelelő jelenetekhez. Ez nagyban növeli a film hangulatát. Mindennek a tetőpontja, mikor a történet végén a mennyországba jutó celebek a Backstreet Boys zenéjére buliznak.

vlcsnap-2013-10-03-18h55m55s67

Tehát az itt a vége című film végre egy kiemelkedő darabja az amerikai vígjátékoknak. Nem mondanám egy tökéletes alkotásnak, de egy igen szórakoztató, sok nevetést kiváltó mozinak igen. Bátran ajánlom mindenkinek. Legalább egyszer érdemes megnézni. Nem csak az említett dolgok miatt, hanem mert a filmtörténelemben előforduló rengeteg alkotás szóba kerül a 107 perc alatt valamilyen formában, és már az ezeken való nosztalgiázás miatt is megéri megtekinteni ezt a művet.

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …