Túlértékelt hírességek

Szokás lett bizonyos emberek szerepét, tehetségét többnek látni, mint ami valójában. Nagyon visszatetsző, mikor (többnyire) tudatlanságból olyan emberek nevét vésik kőbe, akik nem méltóak arra. Napjaink médiája hemzseg az ilyen személyektől, nagyon ritkán lehet magot találni a sok pelyva között. Most azonban nem a mostani idők túlértékelt „celebjeit” (Istenem, de gyűlölöm ezt a kifejezést) fogjuk górcső alá venni, hanem a múltba nyúlunk vissza. Olyan emberek következnek, akiket az idő pozitívabb köntösbe öltöztetett, nagyságuk legalábbis megkérdőjelezhető.

Pablo Picasso

 

A világ egyik legtúlértékeltebb embere. A spanyol festő neve egybeforrt a művésszel, a kiváló festővel. Holott, aki ismeri „műveit”, tudja, hogy még a középszer szintjét sem üti meg, egy visszamaradott óvodás pancsaira emlékeztetnek.

Íme, egy példa:

Szinte minden festménye ilyen. Tudom, a művészet kifejezés mára igencsak kitágult, viszonylagos lett, de ne dobálózzunk  ilyen nagy szavakkal. A művész attól művész, hogy tehetsége van, olyat alkot, amire más nem képes (nem csak esztétikai szempontból, hanem tartalmilag is). Ha a modern idők galériájában kitesznek egy darab szárat kutya$2@rt, rögtön körbeállják tizenöten: -„Vajon mire gondolt a művész?”….

Sigmund Freud

 

A pszichológia úttörőjeként számon tartott Freud ugyan véghezvitt bizonyos újításokat (pszichoanalízis), de több kapitális tévedést is felvonultatott elméleteiben. Ezek közül a legfőbb, hogy csaknem minden lelki problémát a szexualitáshoz viszonyított, ezzel ösztönlénnyé degradálva az embert és leegyszerűsítve a gondokat. Depresszió? Gyermekkorában molesztálta az apja? / Öngyilkossági vágy? Szokott fantáziálni az anyjáról? (kisarkítottam a dolgot, de ez a lényege). Érdekesség, hogy Freud férfi szeretőiről nem nagyon szól a fáma. Azóta sokat fejlődött a pszichiátria (ahogy az orvostudomány többi ága), igencsak megkérdőjelezik elméleteinek helyességét. Megjegyzem, munkásságát szigorúan a pszichológia viszonylatában vizsgálom, tegyük félre, hogy szélsőséges cionista volt, ahogy Albert Einstein is, akinek relativitás elmélete (ami közel sem olyan bonyolult) szintén instabil alapokon áll, mivel nemrég találtak olyan részecskéket, amik nem illenek bele a képletbe.

Ernesto Rafael Guevara de la Serna

 

Che Guevara a forradalom szimbóluma lett. Többnyire fiatalok pólóján látni, esetleg kommunista tüntetések transzparensén. Az argentin orvos hajlamos volt hajmeresztő ostobaságokat írni (pl: a banki aranytartalékok megsemmisítésével pörgette volna fel a gazdaságot), valamint a kubai koncentrációs táborok sem éppen humánus jellemre vallanak. Nem érdemli meg a piedesztálra emelést, kezeljük csak annak, ami volt: marxista tömeggyilkosnak.

Végezetül, egy kis hazai:

Károlyi Mihály

 

A vörös gróf történelmi szerepét is másként értékelik egyesek, mint azt megérdemelné. Az első köztársasági elnök Magyar Nemzeti Tanácsában nem volt sok köszönet, az pedig végképp megbocsáthatatlan, hogy átadta a hatalmat Kun Béláéknak, így a Tanácsköztársaság 133 napjáért őt is felelősség terheli. A katonailag legyengített Magyarország könnyű préda lett a megszálló cseheknek (bár Balassagyarmat példásan helytállt) és románoknak.

Mentségére fel szokták hozni, hogy földet osztogatott. Ez igaz. Jelzáloggal terhelt földeket, amiket elkártyázott. Nemes gesztus. Kortársai szerint meglehetősen ostoba volt, de az Andrássy családba volt esze beházasodni. 1947-ben Rákosival is összebratyizott, párizsi nagykövet lett. Ehhez nincs mit hozzátenni.

Még rengeteg példát lehetne felhozni, de egyelőre ennyi. Talán folytatom egy következő részben, viszont az elfeledett, lealacsonyított nagyságokról mindenképpen szeretnék írni. Addig is, ne feledjük a mondást: nem mind arany, ami fénylik.

T. Gábor