A locsolkodásnál kevés parasztabb szokás van, talán csak a taxiba hányás, de arra legalább nincsen külön munkaszüneti nap. megfőzni, kifújni, majd megpingálni geci tojásokat azért, hogy már napközben részeg emberek locsolóvers címen ízléstelen perverz dolgokat mondhassanak, meg kibasszanak a kolléganő erzsikével nyakába öntött vödör vízzel, eleve bizonyítja, hogy a nők eredendően mazochisták, hiába áhítoznak állítólag figyelmességre, meg csokor rőzsére, arra bezzeg nem készülnek külön mondjuk almáspitével.
ráadásul a nők egymásra sincsenek tekintettel, amikor előszedik a spájzból a legrosszabb pálinkát, amivel jobb helyeken a festéket maratják le a rozsdás lada kasztniról, hogy azzal vendégeljék a már eleve ittas hímegyedeket, hogy azok a későbbi célállomásokon már eleve úgy kapaszkodjanak a kapu kilincsébe, hogy az a kezükbe maradjon, és egyetlen stabil pontként akkor is azt markolásszák, mikor csenevész, szélfútta lőcsüket próbálják a veteményes egy bizonyos pontja felé tartani, ahová beálltak nagy tisztelettel páros lábbal üríteni.
ez a jelenet pontban tizenegykor párhuzamosan zajlott nagyatádon és onnét 239 kilométerre a második kerületben a törökvészi úton, előbbi helyen tóth imre 42 éves hidegburkoló a malteros, kantáros nadrágjának szárát, utóbbin pedig robika főiskolai tanuló a gas márkájú farmerjának 80%-os felületét hugyozta telibe. ezt a locsolást ugyan még senki nem jutalmazta piros tojással, de amikor fél perccel később robika elől a budai szórakozóhelyen megismert 17 éves, a sajtburgerektől hízásnak indul klarisszát beüldözte a nappaliba cillittel felhúzott playboy márkájú kölnivízzel, akkor még a szülők is büszkén nézték lányukat, hogy lám végre valaki udvarol is neki, és nem csak hajnali egy és öt óra között zsilipelik a fejénél fogva a szobájában, ami felől rendszeres volt a gyanújuk. kérnek esetleg egy kis italt, kínálta közben anyuka robika barátját, aki kovbojos kalap alatt révedt körbe az idegen nappaliban, ahová került. a kérdéstől kicsit levette az autófókuszt a kredencen lévő vázáról, és átállította a bevizesedett optikáját a kezében italt szorongató nő csecseire. száll a madár duzzad a tököm,a fejedet megöntözöm, tört fel belőle arany jános, és a vízi fegyverébe gondosan felszívott, a borsodi vegyi kombinát propilén anyagok megolvasztására kifejlesztett keveréket célirányosan belelőtte klarissza szülőanyjának fülei közé.
az indul a bakterház mozgalmasabb jelenetei az ezután történtekhez képest az arany alkony idősek otthonának ünnepi táncbemutatójára emlékeztettek, anyuka félfordulattal esett be az előszobában a cipők közé, fater a falról tépte le a fogast, hogy azzal bassza agyon a kisgyereket, aki azonban olyan girbegurbán állt, hogy a matrixban nem hajolt el senki úgy direkt, úgyhogy csak a faliórát sikerült a szemközti falon telibeverni. klarissza első ötlete az volt, hogy szabálytalan á hangon sikítson, csak utána jutott eszébe, hogy a festett tojásokat dobálja a locsolók fel, de mivel testnevelésórán mindig pont menstruált, kacsa kezeivel kizárólag olyan röppályát tudott adni a tojásoknak, ami a szőnyegen végződött.
közben robikáék már bevetették magukat a verdába, amivel leparkoltak a buszmegállóba, harmadik, eddig hányás közben rejtőzködő elkövetőtársuk pedig nagy gázfröccsel megindította a menetet a következő cél felé. szabrina, kriszta, meg az a magas picsa barátnőjük, mondta robika, miközben két kézzel dörzsölte a nadrágján lévő foltot.
szabrina, kriszta meg az a magas picsa barátnőjük nagyon kellemes meglepetés volt robika kovboj kalapos spanjának, aki sosem lett még szerelmes egyszerre három nőbe. ettől az érzéstől hirtelen akkora zavarba került, hogy nagyon sürgősen próbált meg kijózanodni, amiből a külvilág csak annyit észlelt, hogy mint egy down-kóros húzugatta össze a szemöldökét és csücsörített a szájával. ráadásul egy alkalomhoz illő locsolóvers sem jutott eszébe, így végig mint egy lesokkolt bölény állt a küszöbön a nyakába akasztott locsolófegyverrel. lassan, percekben mérhető idő alatt fogalmazódott meg benne az a nem mindennapi terv, hogy a fegyverét berejti a szekrény mögé, miáltal azt ott véletlenül ott felejti, aztán egyedül visszajöhet egy későbbi időpontban érte, és akkor majd ott egyedül ő szépen, nem egyből, de határozottan lépéseket téve az ügy érdekében, majd-majd így-úgy alakulva, megmássza mind a hármat, mint a csuklós létrát.
miután betámasztotta a pityut a szekrény mögé, akkora önbizalmat növesztett, hogy drámai hirtelenséggel ivott meg három kevert szilvát. azért csak nem tragikus hirtelenséggel, mert végül három órával később feltámadt a kanapén, ahová lefektették meghalni. ahogy magához tért, egyből szíven ütötte a felismerés, hogy neki sürgősen vissza kell mennie a fegyveréért, így robika, a spanja, és szabrina, kriszta meg az a magas picsa barátnőjük legnagyobb meglepetésére kidülöngélt a házból.
ennél jobban csak kb egy óra múlva lepődtek meg klarissza és szülei takarítás közben, hogy az a büdösszájú kovbojkalapos kisgyerek váratlanul megint betántorgott a kapun. hát még akkor mekkorát néztek, amikor letolva a nadrágját azt kiabálta feléjük, hogy galagonya túróval, itt állok a fúróval.