Tavesz baktaló, tesvérem

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Hétvégén újranyitott egy szórakozóhely, ahol egy jelentős és régóta emlegetett társadalmi probléma – mint akarattyai strandon a kisgyerekek közt úszó barna maci – felszínre került, de annyira nem érdekelt senkit, hogy szinte felszívódott. megette aladárka, vagy isten tudja.

miközben befelé haladt az ember, azt látta, hogy a vip parkolóban olyan tuning 1.6os benzines ötös golfok állnak, amikre valakik műanyag lemezeket ragasztgattak szárny gyanánt. gondolom a csajokra is így kerülhetett előre az optikai tuning, két tubus sulifixxel. hátul nagyméretű ragasztott matricák serege, de jutott belőlük a verdára a rendszám fölé is, ami közlendő már nem fért ki a maca fostos picsája fölé. a legfontosabb üzeneteket azonban a vipben egy asztaltársaság saját magukra applikálta, rá a szőrtelen mellkasukra, azt hogy mindenki lássa, ing nélkül, félmeztelenül kellemkedett a féltonna össztömegű brigád: fradi sas, birodalmi sas, horogkereszt ugrált a csecsükön. mellettük, és ez a lényeg, a legnagyobb nyugalommal üldögélt három 40 éves diszkóvajda, ezüstfejű sétabottal a kezükben, becsapós fehér öltönyben. az ifjabb titánok viszont a strasszal kivert ed hardy pólókat kedvelik, termetükre való tekintet nélkül, s-es méretben. ezáltal a brigád 40 kilós cuccos felén lengedezik az izomtrikó, mint tehénfarok a legyek körül, a többieken, akik 160 kilónyi zsírizomra fostosodtak fel, meg úgy feszül, hogy ha az aligátoros bőrlépőjükből kiszökne a kétszáz kilós lábszag, fölszöknének a mennyezetre.

slóból meg jönnek kifele, azt mondogatják, hogy ájj de szeretem a kábítószert, annak ellenére, hogy minden büntetőjogi ismereteket szerzett egyén tudja, hogy köztudomású tények nem szorulnak bizonyításra. aztán megérkezik a pultba a feketére szolizott, köldökig kigombolt ingű népművelő, aki a mellének az ugráltatásával követi a ritmust, amire az egész lakosság bevonulgat a tánctérre. ne legyen kétségünk, a többség nem most látja először egymást, a fele kőbányán egymás mellett lakik, minden kondiból jelen van 10-10 fő, a vip listát a bűnügyi nyilvántartás alapján állították össze, kopasz mercis náci, tuning bömövös cigány együtt veret, egymástól 10 centire, a helyen bérből és fizetésből csak a tropicana szoliból angelika él, mondjuk ő is csak 4 órára van bejelentve.

ezeket a megfigyeléseket bárki megteheti, a zsolti is, meg a jogvédők is. 1000 gusztustalan kinézetű, cuccos roma, meg 1000 kopasz, erőszakos geci egy helyen dzsemborizik. bármelyik szembe jön az utcán, rózsika néni megszaporázza a járókeretét, és inkább alámászik a trolinak, csak valahogy megpróbáljon átérni a túloldalra. de ha a gáspár laci, vagy a csányi sándor jön, akkor kér az unokájának egy aláírást a párizsi csomagolópapírjára. pedig kettejük között nem a származásuk a különbség, hanem hogy az egyik nem pattint állba egy csomagolópapírért.

ha általában hányok a sóskától, akkor elmondhatom, hogy a sóska undorító. ha általában megráz a konnektor, ha fürdés után belenyúlok, akkor nem próbálgatom. ez mindennel működik, sőt még hasznos is, kivéve az emberrel. mert ha te informatikus vagy, akkor szereted azt gondolni, hogy te mégsem vagy egy szarfaszú, csenevész, kis életképtelen geci, aki sosem látott még pinát. vagy lehet, hogy férfi létedre neked is tetszik az alkonyat, mégsem gondolod, hogy ettől te egy kis fartúró köcsög lennél. sőt egyenesen kikéred magadnak, hogy csak azért mert elmúltál hatvan, még nem vagy egy ágybavizelős, a társadalmon élősködő rákos parazita, aki egész nap a brazil szappanoperán kockázza el a maradék öt agysejtét. viszont ha valóban buzi vagy, és életedben nem láttál még pinát, akkor kurvára mindegy, hogy informatikus vagy-e, vagy szereted-e az alkonyatot.

ha meg egy villamosvezető  minden nap azon rugózik, hogy a legtöbb geci buszsöfőrnek büdös a szája, amit nagy valószínűséggel már mások is ugyanúgy észrevettek, akkor legfeljebb csak azt éri el, hogy azok a buszvezetők is szarul fogják érezni magukat, akik minden nap mosnak fogat. merthogy attól egy sem kezd el fogkrémet kenni a szájába, hogy lebüdösszájú buszsöfőrőztük a fotelben ülve, és ezt még mi is tudjuk, az bizony nem jó, akkor már inkább szotyiztunk volna tovább a tévé előtt, amihez valóban értünk.

mert bandába verődve, körbe a sajátjainkkal, kemény fasszal megcsinálni a tüzet, csak úgy, a balhé kedvéért, kisrostás, azt nem kéne.

About izomtibi

Check Also

Kezdődik a számolgatás a magyar válogatottnál

Jelen állás szerint még mindig van esélye kijutni a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2020-as Európa Bajnokságra, …