Film utca 1.: Harry Brown

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Ezúton szeretném elkalauzolni a kedves olvasókat a Film utcába. Oda, ahol azok a filmek árválkodnak, amikben ismert szereplők játszanak vagy ismert emberek készítették, de reklám, pénz vagy felhajtás hiányában nem sokan ismerik őket – meglehetősen méltatlanul. Félreértés ne essék, én nem egy filmes sznob vagyok, aki terjeszti az igét, vagy írásban ítélkezik azokról, akik a mai blockbustereket vagy a rosszabb fajta mai amerikai vígjátékokat kedvelik jobban, sokkal inkább kedvet szeretnék csinálni ezekhez az ismeretlen filmalkotásokhoz. Ha már az utca metaforájánál járunk, körülbelül olyan ez, mint hogy kis hazánk városaiban is van sok olyan utca, amit lehet, hogy naponta emlegetünk, de mégsem tudjuk ki fia-borja az úriember vagy hölgy, akiről el van nevezve. Magam is egy ilyen utcában lakom. A bemutatott filmek között lesznek nagy kedvenceim, olyanok  is, amiket még én se nagyon értettem, sőt olyanok is, amik nagyon haladó szellemiségűeknek vagy igazán erős gyomrúaknak ajánlok.

Kis utcánk legelső állomása a Harry Brown című 2009-es film. Nem tudom, hogy az ismeretlenségnek köszönhetően nem lett valami buta magyar címe, vagy csak azért, mert kivételesen úgy érezték, akár maradhat Harry Brown is. A filmet egyébként egy kedves barátom ajánlotta, ki elmondása szerint nem nagyon tudott se megszólalni, se a normál kedélyállapotába visszakerülni a megnézése után. Én meg filmek terén vagyok annyira perverz, hogy rögtön ráharapjak.

A történet egy 70-es éveiben lépkedő bácsiról, Harry Brownról (Michael Caine) szól, aki valahol egy eldugott Angliai település legnyomorultabb és legbalhésabb negyedében tölti magányos életét. Mindennapi rutinját és időskori nyugalmát azonban nem élvezheti a környék fiataljainak örökös hangoskodása, randalírozása és esetenkénti terrorja miatt. Egy nap mikor elege lesz az egészből elindul kvázi… rendet tenni.

A film eleje máris egy sokkoló, kézi kamerás jelenettel indít, amiből máris leszűrhetjük mennyire rossz a helyzet ott, ahol főhősünk élni próbál. Ezután a film az első feléig meglehetősen be is lassul. Betekintést nyerhetünk Harry unalmas és keserves mindennapjaiba. Habár az izgalom nem hág a tetőfokára, a rendező igazán jól ábrázolja az idős férfi nem túl irigylésre méltó életét. Miután felesége és egyetlen barátja is meghal, onnantól vált át a film egy unalmasabb drámából egy sokkoló és megrázó thriller-krimibe. Szinte semmi perc alatt történik minden, csak a fejünket kapkodjuk a stílusváltást követően.

A borzalmakat és önbíráskodó jelenetek sava-borsát csak növeli a realisztikus és leplezetlen valóság bemutatása. Egyes jeleneteket abszolút át tudunk érezni és a hideg ráz minket az egésztől. Már-már undorodunk, de mindez csak növeli a filmélményt, mert habár felkavaró, nagyon is azonosulni tudunk az egésszel. Néhány filmnéző nem kicsit élheti ki magát a film közben, hiszen ki ne vágyna arra, hogy egyszer meginduljon a világba és megbánás nélkül kiossza az észt és odacsapjon az asztalra (képletesen). Michael Caine minden képzeletet felülmúlóan „tesz rendet” saját és kicsiny városkája érdekében.

Véleményem szerint kevés jobb színész lett volna jó erre a szerepre. Michael Caine-t így idősebb korára hiába látjuk legtöbbször jóságos apóka szerepben, van ő olyan jó színész, hogy a puszta nézésével ráijesszen az emberre. Fiatal korában gyakran játszott ő keményfiúkat (például a Get Carterben, nem a Stallone-s borzadályban, az eredetiben), de így idősebb korára is felidézni látszik a régi idők Caine filmjeit. De a film minden szereplője hozta azt, amit kell. Főleg a srácok, akik miatt az egész történik. Egy-kettőnek szívesen bevernénk mi magunk, nézők is.

A Harry Brown egy tanulságos és felkavaró filmalkotás. Akik szerették a Gran Torinot vagy az Összeomlást, és kedvelik a befordulós krimiket, azok semmiképp ne hagyják ki. Michael Caine fanoknak pedig kötelező! Egyszer mindenképp érdemes megnézni.

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Kondorosi iskolások filmterve vált valóra

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata …