Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Kisebb és kamasz koromban rengeteg amerikai vígjátékot néztem és imádtam őket. Mára már sokkal kevesebbet vagyok képes megnézni és egy-két régi szerelmem sem olyan, mint rég. De lehet, hogy ma már tényleg kevesebb a jó amcsi vígjáték. Ezúttal ismét egy komédiát választottam, ami minden ízében amerikai, minden ízében nevettető, de mégsem olyan, mint a többi. Olyannyira ismeretlen ez a lassan három éves film, hogy nincs is magyar címe, de nem is baj, legalább semmi marhaságot nem adtak neki, hanem maradt Hot Tub Time Machine.
A történet pár családos felnőtt férfiról szól, akik élete nem fenékig tejfel. Egy nap értesülnek arról, hogy az egyik régi cimbora kórházban van egy balul sikerült öngyilkossági kísérlet miatt. Ez persze újra összehozza őket, mikoris elhatározzák, hogy elmennek bulizni fiatalkoruk kedvenc síparadicsomába. Szerencsétlenségükre a város 2010-re lepukkant, büdös és mocskos. De ha már odáig utaztak kivesznek egy szobát, beülnek a jacuzziba és a nagy tivornya közben véletlenül beleöntik az illegális orosz energiaitalukat a vezérlőjébe, ami miatt visszautaznak 1986-ba, az MTv, a színes ruhák és a glam rock korszakába.
Tudom, óriási klisé. Ezer ilyen film van, sőt még a Vissza a jövőbe előtt is voltak ilyen filmek. DE! Hiába egy alpári humorú vígjáték, mégis rengeteg rejtett mondanivalója és mai társadalmunk hibáira rámutató eleme van. Mindamellett ha belegondolok, ez annyiban új ötlet, hogy itt nem teljesen ők mentek vissza, mert a ’80-as évekbeli énjüket látja mindenki. És természetesen rengeteget lehet rajta derülni.
Kicsit kibontom a film szellemiségét, mert leginkább amiatt jó ez a mozi. Néhol bújtatva, néhol egészen konkrétan utal és tiszteleg híres sci-fik előtt a film. Én speciel az ilyeneket nem lopásnak tartom, sokkal inkább tisztelgésnek és mások megbecsülésének – persze csak akkor, ha a film ízléses! Szóval a filozófia. Leginkább azt boncolgatja, hogy mennyire éri meg nekünk a múltat megváltoztatni, mennyire lenne jó az, ha visszatérnénk a múltba. Vajon ha visszamennék a múltba és nem ugranám meg azt a végzetes szaltót, amikor a lábam nem a tornaszőnyegre érkezett, ezzel megakadályozva a bokasüllyedésem, nem-e gátolnám meg például azt, hogy egy lány beleszeret a slattyogó járásomba? Elkalandoztam!
Szóval elgondolkodtatja az embert a múlton. Hogy meg lehet-e kockáztatni azt, hogy megváltoztatjuk a múltat, hogy jó legyen nekünk. Mert mi van, ha ezzel épp rontunk az egészen. Jó persze, ez egy vígjáték, nyilván itt nincs olyan végkifejlet. Aki ilyet akar, az nézze meg a Pillangóhatást (amiről egyébként ebben is szó van, tudjuk a pillangó szárnyának csapása meg a cunamik közti viszony).
Emellett megmutatja, hogy a mai kompúterizált világ mennyire személytelenné tette az emberi viszonyokat. Van is egy elgondolkodtató rész a filmben, amikor az egyik srác megkéri a csajt, hogy adja meg a számát vagy e-mailcímét. A csajszinak persze fogalma sincs, hogy miről beszél, mire a srác: „ez így milyen… fárasztó”. Ma már, ha tudni akarom, hogy X lánynak van-e barátja, nem kell ismernem hozzá öt haverját, hanem megnézem a világhálón. Van ennek árnyoldala is.
Külsőre egyébként a film semmi extrát nem mutat. Nincsenek benne nagy képkompozíciókkal teli kunsztok (leszámítva az időutazást, az üt!), vagány kameramutatványok, semmi. Inkább csak harsány színek és odaillő zenék. Zenében különösen ott van!
Persze a jó filmhez kellenek a jó színészek. John Cusack, a ’80-as évek nagy amerikai romantikus filmjek kultikus alakja, Craig Robinson, akinek jó az énekhangja, az ifjú Clark Duke, aki tehetséges fiatal, és persze Rob Corddry, aki ebben a filmben is hozza a maga nyers és feketehumorú bunkó stílusát. De nem bántom, mert pont annyira tehetséges színész, mint amennyire marharépa. És… jó újra látni a jó öreg Chavy Chase-t.
A Hot Tub Time Machine egy méltatlanul elfeledett, elgondolkodtató és nagyon szórakoztató film. Hogy miért is „régi szép idők”, hogy miért jó néha nem a múltban élni és egyéb idővel kapcsolatos közhelyek. Szolgáljon ez a film példának a jövő időutazói számára!
