Hatalmasra felzabált, kielégítetlen nőiség

A hatalmasra felzabált ápolónő bábuja két napja izgatja a Croisette-et, vasárnap végre kiderült, hogy Kocsis Ágnes filmjének ő a főhőse. Az Un Certain Regard szekcióban bemutatott film sikeres volt, csak néhányan mentek ki, és nagy tapsot kapott. Megnéztük mi is a Pál Adriennt, és beszélgettünk a főszereplővel és a rendezővel.

Kocsis Ágnes a Friss Levegő után másodszor tért vissza Cannes-ba, most a rendkívül fontos Un Certain Regard válogatásban mutatták be a Pál Adrienn című filmjét a Piroska nevű óriási ápolónőről, aki az élettelenbe próbál valami életet vinni. És szerették a nézők, ahogy mi is.

A film egy óriási, magányos, az elfekvőben végstádiumban lévő betegeket kezelő ápolónőről szól, aki semmiben sem találja a boldogságot, de sokat eszik. A Pál Adrienn világát meghatározza a Fillenz Ádám operatőr teremtette kórházi fehérség, hipószag és túlvilági világosság, amiben hősnőnk, Piroska saját klumpájának ritmusára éli életét. A film hosszú, 140 perc, nyugodtan lehetett volna vágni belőle, a feszesség jót tett volna neki, ahogy egy korábbi lezárás is, mert a történet súlypontjai kicsit elvesznek a nagy és lassú folyamban. Ezért is különösen jó, hogy Cannes-ban kevesen mentek ki róla, sőt komoly tapsot kaptak az alkotók a végén. Itt ez a szokás: ha nem tetszik, kimész, ha tetszik, tapsolsz, egyszerű.

Csak zabál

Piroska életét nem az őt folyamatosan vegzáló élettárs zavarja össze, hanem az egyik betegének a halála, akit Pál Adriennek hívnak. Ugyanúgy, ahogy gyerekkori barátját. A finoman hangolt, lassú folyású sztori itt indul be a maga módján. Piroska keresni kezdi a barátnőt, hogy visszatérjen az egyetlen időbe, amikor még boldog volt. Ahogy nyomoz a volt osztálytársak bevonásával, úgy derül ki, hogy az emlékezet mindig megszépít, és ahány ember, annyiféle változata van ugyanannak a történetnek. Így miközben Piroska utolsó lehetőségként kapaszkodik a kedves emlékekbe, úgy veszik el tőle mindet volt osztálytársai. Közben zabál krémest, szendvicset, amit talál.

Hatalmasra felzabált, kielégítetlen nőiessége mellett az öreg, beteg testek kapnak még fontos, szimbolikus helyet Kocsis Ágnes filmjében, amely így sok szempontból rokon Pálfi György Taxidermiájával. Abban is az, hogy émelyegtem rendesen, ahogy a gennyes-véres kelés kezelésére rávágták az alkotók a krémesevést, majd jött a pelenkázás.

Egy nap alatt sztár

Kövér, színes, mosolygós és magabiztos Gábor Éva főszereplő, lelkesen mesélt nekünk a Filmunió cannes-i standjánál arról, tíznél többen megállították a Croisette-en, hogy közös fotókat készítsenek vele. Sikersztori az övé, mert ha nincs egy barátja a Facebookon, aki elküldi neki az infót, és nincs gyesen, akkor soha sem sétál boldogan a legmenőbb sztároknak kijáró figyelem közepette a világ egyik legfontosabb fesztiválján. De így történt: Kocsis Ágnesék már külföldön keresték a megfelelő színészt, de csak nem találták.

Gábor Éva egy mobilos cégnél dolgozik, előképzettség nélkül kellett eljátszania a teljesen kiégett, érzelemmentes ápolónőt, aki az elfekvőben lévő, végstádiumban lévő betegeket kezeli. A rendező el is küldte a főszereplőjét a tutiba, az öregek otthonában pelenkázhatott és kezelhetett felfekvéseket, de ezek nem voltak idegenek számára, mert édesanyja az egészségügyben dolgozik.

„Nagyon megérintett. Sokszor tudtam úgy nézni, mint egy filmet, vagyis mintha nem én játszanék benne” – mondta Gábor Éva, aki elárulta, hogy volt jelenet, amikor 40 fokos lázzal forgatott, és most is zavarta, hogy nem lett olyan jó benne. Mi nem áruljuk el, melyik az, mert észre sem vettük.

Index.hu