Szervdonáció vagy kereskedelem?

Elsősorban arról érdemes beszélni, hogy mi különbözteti meg alapvetően a szervátültetést a szervkereskedelemtől. Ez az eltérés nem más mint a törvényi szabályozás. A szervtranszplantáció alapelvei közé tartozik a szerv adó és kapó személy teljes felvilágosítása, beleegyezésük kényszerítés, ellenszolgáltatás (anyagi javak) nélkül. De miről is van szó pontosan?

Szerv és szövet transzplantáció

A törvényi szabályozással történő átültetéskor figyelembe vehető szervek a szív, tüdő, máj, hasnyálmirigy, vese, bőr, csontvelő, vékonybél, szaruhártya. Bármilyen átültetésről is van szó a befogadó személy kezelő orvosa az aki az illetékes Transzplantációs Bizottság elé viszi a kérelmet, melyet a betegtől és egymástól független tagok megvizsgálják, hogy indokolt- e az átültetés, illetve, hogy vannak-e kizáró okok.

Mivel léteznek a donációt kizáró tényezők attól függően milyen meglévő betegségei, elváltozásai, szokásai vannak a páciensnek. Például kizáró ok lehet a dohányzás egy tüdődonáció esetében. Amennyiben a bizottság elfogadja a kérelmet a beteg felkerül a várólistára, majd ha találnak számára megfelelő szervet és időrendben is ő a soron következő beteg, megkaphatja a szervet.

Ki lehet donor?

Gyakorlatilag bárki válhat donorrá különböző szabályok keretein belül.

Ha a szervadó élő személy, szükség van a tájékoztatására, majd beleegyező nyilatkozatot kell tennie arról, hogy minden kockázatot megértett és elfogad. Mentesnek kell lennie kényszertől, bármi nemű ellenszolgáltatástól. Fontos szabályozás élő donor esetében az is, hogy csak olyan szervet adhat, ami saját életét, életminőségét nem veszélyezteti és nem is rontja.

Halott személy esetén két esetet különböztethetünk meg. Ha még életében nyilatkozik arról, hogy halála esetén szerveit felhasználhatják, akkor a törvény semmilyen szintet nem tiltja halálakor egészséges szervei átültetését. Viszont létezik egy másik rendelkezés is, mely a tiltakozáson alapuló nyilatkozatot jelenti.

Tehát, ha nem nyilatkozok arról, hogy nem járulok hozzá szerveim kivételéről halálom után, a törvény szerint az orvos a hozzátartozók tájékoztatása ellenében a halott szerveit felajánlhatja donációra. Ennek ellenére sok kórház nem él ezzel a rendelettel és, ha ellenállásba ütközik a családtagok részéről nem is él az átültetés lehetőségével.

Hányan várnak szervátültetésre?

Magyarországon nagyjából 600 ember vár vese-, 70-en máj-, 20-an szív-, 7-en tüdő és 11 ember pedig kombinált (vese és hasnyálmirigy) átültetésre állapota javulása érdekében.

Miért is van jelen a szervkereskedelem?

Szervkereskedelemről akkor beszélünk, ha az adó és kapó fél piaci mechanizmusok alapján adják és veszik a szerveket pénz vagy egyéb ellenszolgáltatás fejében.

A donációra váró betegek száma időről időre jóval több a donorok számától.  Ez akaratlanul is magával hozta az illegális szervkereskedelmet. Ettől még veszélyesebb, végeláthatatlan indok a pénz, jobban mondva a szegénység. A keleti szűkölködő országokban a legelterjedtebb formája a pénzszerzésnek a szervek eladása, pusztán azért, hogy biztosíthassa saját és családja anyagi helyzetét.

És természetesen a kereslet sem marad el a nyugati országok részéről. A gazdag, tehetős átültetésre váró személy kihasználva az elszegényedett egészséges ember tehetetlenségét általában közvetítő segítségével lebeszéli az átültetés helyét, idejét. Előfordul, hogy a műtét egy harmadik országban történik, vagy teljesen anonim.

Miért is baj ez?

Ha nem lennének elvek mondhatnánk azt is, hogy a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik. A szegény saját döntését meghozva segít egy olyan emberen, aki elég tehetős ahhoz, hogy ne kelljen kivárnia míg a várólistán rá kerül a sor. Az sem kizárt, hogy pont olyan emberen segít, aki várólistán sincs, nem önhibája miatt, hanem mert van egy korlátozó kísérő betegsége vagy túl idős.

De ha másik oldalról nézzük szörnyű szembesülni azzal, hogy a válság, munkanélküliség arra készteti az embereket, hogy megcsonkíttassák magukat pusztán a megélhetésért. Nem beszélve arról, hogy valójában nem önnön döntése, hisz a nyomor, nincstelenség a kényszerítő erő.

Mi lehet a megoldás?

Az alapvető problémákon kívül felmerül a kérdés, hogy vajon mennyit kap az a személy, aki lebonyolítja az „üzlete”? A donor körülbelül van, hogy csak 10%-át kapja meg annak az összegnek, amit a beteg kifizetett. A különbözeten pedig osztozkodik a szervmaffia.? Minden negatív tényezőt összevetve hozzáértők szerint az illegális szervkereskedelem kivédésére, a kihasznált szervadók ( számára nincs megfelelő orvosi támogatás sem a műtét után) érdekképviselete érdekében egy felügyelt piac megoldana sok problémát.

Így kivédhetnék a kereskedők számára kifizetett összegeket, a donor megfelelő orvosi ellátásban részesülhetne a műtét alatt és után, valóban megkapná az ígért ellenszolgáltatást. Lehetne több választható szolgáltatás a pénz mellett, például élete végéig ingyenes orvosi ellátásban részesülne. Kevesebb ártatlan halálos áldozata lenne a végeláthatatlan várólistának.

Természetesen vannak vélemények ezzel szemben is, miszerint az emberi test nem egy tárgy, amit csak úgy áruba lehet bocsájtani, nem beszélve arról, hogy a legális szervkereskedelem ennél komolyabb illegális folyamatokat vonzhat maga után. Amíg van törvény, ami szabályozza a szervek odaadását kevésbé kell attól félni, hogy az ember is védett fajjá legyen nyilvánítva.

Nehéz megállapítani, hogy mi lenne a helyes megoldás, hisz mind a két oldalnak van mit féltenie, és hiába egyeztethető össze az érdekük, az oda vezető út sok veszélyt rejthet magában. Hisz, aki várólistán van már átesett egy előszűrésen, tehát elmondható róla, hogy nem esetlegesen Önnön hibája, helytelen életvitele okozta betegségét(ahogy már írtam kizáró ok lehet az önrongáló életmód). Így, aki a legalitás ellen van az ő kárukra dönt. Aki pedig a legalitás mellett döntene valóban engedélyt adna arra, hogy a nincstelenségből mindenki számára ez legyen a választható út.

Tudtad?

Ígéretes kutatások mutatnak abba az irányba, hogy saját szövetkultúrából lehetne új tüdőt, szívet vagy májat „létrehozni” a beteg számára. Persze ezek még gyerekcipőben járnak, így még mindig az elsődleges cél a szervmaffia visszaszorítása, helyébe mindenki számára kielégítő megoldást találni.

Állati szervek emberbe való beültetésével(xenotranszplantáció) is próbálkoztak már. Volt, aki évekig élt pávián csontvelő átültetése után. Kutatók szerint a kísérletekre a sertés megfelelőbb lenne a főemlősökkel szemben, mert genetikai szempontból könnyebben manipulálhatók. De miként viszonyulhatunk ehhez?

Etikai szempontból alapból tabunak számít, hogy állati szervekkel éljünk tovább, van ahol az ilyen jellegű kísérleteket törvény is tiltja. Tudományos nézetek szerint ami ennél is fontosabb a veszélye annak, hogy a beültetéssel új betegségek terjedhetnek át az emberre.