Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Az angol forradalom idején zajlott le a történelem első olyan pere, melyben egy jogszerűen hatalomra került uralkodót bírósági eljárás során, jogi keretek között ítéltek el.
Ez volt I. Károly király pere.
A per történelmi előzménye volt, hogy a forradalmi erők hadserege 1644-ben és 1645-ben győzelmet aratott a királyhoz hű csapatok felett. I. Károly 1646-ban a skótokhoz menekült, majd megpróbált csapatokat szervezni a háború folytatásához. A sótok 1947 január 30.-án kiadták őt az angol parlament egyik bizottságának. Júniusban egy katonai különítmény elrabolja a királyt, így a hadsereg foglya lett. A presbiteriánus mozgalom tagjai titkos tárgyalásokon próbálnak közvetíteni a parlament és a király között. A kompromisszum lényege: az uralkodó jogkörének szűkítése, a vallásszabadság elismerése. A javaslatot a király és a parlament is elutasította.
Az angol polgárháború második szakasza az Oliver Cromwell által vezetett hadsereg győzelmével végződött. 1648-ban a parlamentből eltávolították a presbiteriánusokat, majd az ún. csonka parlament alsó háza úgy határozott, hogy bíróság elé állítja I. Károlyt.
Ez nem fogadta el a Lordok Háza, melyre a Közrendűek Háza nyilatkozatot adott ki, melyben közölte: minden igazságos hatalom forrása a nép, a parlament a népet képviseli.
I. Király bíróság elé állítására különbíróságot hoztak létre 135 taggal, mely végül a bírói jelölés elutasítását követően 53 tagra csökkent. A per 1949. január 20.-án kezdődött a Westminster-palota nagytermében.
A királynak nem volt jogi képviselője és nem ismerte el a testület joghatóságát.
A vád szerint a király visszaélt hatalmával, amikor korlátlan és zsarnoki hatalom kiépítésére törekedett, meg akarta fosztani szabadságától és jogaitól a népet. Anglia a törvények szerint ekkor korlátozott monarchia volt.
A vádbeszédben elhangzott, hogy a király természetellenes, kegyetlen és véres háborúkat indított, majd a háború során hazaárulást, gyilkosságokat, gyújtogatásokat, fosztogatásokat és népírtást követett el, illetve a nemzetnek más károkat is okozott. Cromell egyik csapatának tagjait pld. kivégeztette annak ellenére, hogy megadták magukat. (A történelemből tudjuk, hogy a cselekmények egy részét a király valóban elkövette.)
A király nem kívánt válaszolni a vádakra. I. Károly vitatta, hogy a bíróságnak lenne joghatósága felette, rámutatott arra, hogy Anglia nem választott, hanem örökletes királyság, így a bíróság Anglia népének nevében nem gyakorolhatja hatalmát. Ez a vita rányomta a bélyegét az egész perre.
23 tanút hallgattak meg az ügyben, majd nyilvánosan ismertették a tanúvallomásokat.
Harmadik napon megszövegezték az ítéletet, melyet másnap kihirdettek.
A király kérte, hogy adják át őt a parlament két házának, azok vizsgálják ki az ügyét, de kérését elutasították. A döntés indoka volt, hogy a legfőbb hatalom nem a király, hanem maga a jog, a király csupán megbízott tisztségviselő. Az angol királyok fele az állam akaratából lett király és nem a származás jogán, valamint a koronázási eskü szerződés a király és a nép között.
A szerződés lényege, hogy az uralkodónak védelmeznie kell népét, a nép pedig engedelmességgel tartozik. Ha azonban az uralkodó nem teljesíti kötelességét, a kötelék megszakad és a király hatalma megszűnik.
I. Károlyt végül zsarnoknak, hazaárulónak, gyilkosnak, az állami közösség ellenségének nevezték, akinek büntetése halál, melyet fejének testétől való leválasztásával nyilvánosan kell végrehajtani.
A király számára nem biztosították az utolsó szó jogát, és az ítélet ellen nem is fellebbezhetett.
1649. január 30.án a londini Banqueting Hall előtt felállított vérpadon kivégezték.
A per folyamán nagy szerepet kapott a társadalmi szerződés tana, melyet I. Károly apja, I. Jakab bírált. Hangsúlyozta, hogy mivel a törvényhozás a szuverén uralkodó joga, az uralkodót e pozitív jog alapján bírósági úton nem lehet felelősségre vonni. Az uralkodó a jog fölött áll de jogon kívül is áll, mivel ő maga a jogalkotó. Viszont aki jogon kívül áll, az nem élvezheti annak védelmét, és törvényen kívüli eszközökkel is elmozdítható.
Ha ezt az érvelést elfogadjuk, annak következménye, hogy az uralkodók ellen indított perek mind jogtalanok, a jogszerű eljárás csak látszat.
A jog elkerülhetetlenül a politikai erők eszközévé válik, a per nem jogi, hanem politikai perré válik, és a politikai felelősséget érvényesíti.
Később hasonlóan zajlott a francia XVI Lajos és 1989-ben Nicolae és Elena Ceausescu pere is.
A Ceausescu per érdekessége volt, hogy Nicolae volt a legfőbb bíró is az országban.
A Ceausescu perről videófelvétel is készült, mely megmutatja, hogy nem úgy viselkedtek, ahogy az igazságszolgáltatás hagyományos formái között kellett volna. Az ügyvéd nem védett, a bíró pedig nem volt pártatlan. Egyszerűen lelőtték a Ceausescu házaspárt.
Ezeknek a pereknek az érdekessége, hogy történelmileg mindegyik esetben az igazság érvényesült, ám az igazság egyetlen esetben sem a jogi igazságszolgáltatás kötelező formái között jutott érvényre.
Az ilyen büntető perek napjainkban, aktuálisan még egy kérdést felvetnek, nevezetesen azt, hogy a politikai felelősség jogi úton történő érvényesítése mennyire jogszerű eljárás, és a politikusok esetében szükségszerűen színjátékhoz vezet-e?
