Arnold Schwarzenegger a 80-as 90-es évek akciófilmjeinek koronázatlan királya. Rengeteg „B” kategóriás film mellett sok kiváló mű is fűződik a nevéhez. A 2000-es évek második felére már visszavonult a filmezéstől. De aztán ismét visszatért és néhány éve megint újabb filmekkel rukkol elő a színész, igaz ezekben már inkább idős színészekhez illő szerepekben látható ő. Ez nem is baj, de sajnos nem mindig sikerül neki jó filmhez szerződni. Az idei Szabotázs című akció-krimi is ilyen.
A történet szerint Arnold egy elit DEA osztag vezetője. Csapata legendás a szakmában, akik sok nagykutyát kaptak már el. Egy nap egy újabb küldetésnél egy kisebb összeget lopnak el egy kartelltől, amire azt hitték nem fog feltűnni senkinek. 10 millió dollárt raktak zsebre, ami vajmi kevés volt a lefoglalt pénzhez képest, fel se kellett volna, hogy tűnjön senkinek, de még is feltűnt és rájuk szállt a drog kartell és a csapat tagjai sorozatosan hullnak…
A történet viszonylag hétköznapi, de attól még jó, főleg a végkifejlet, az egészen élvezetesre sikerült. De sajnos ezt a remek ötletet nem sikerült egy jó filmbe átültetni, egy csapni való alkotás lett ez, minden szempontból. A legrosszabb talán a színészi játék. Ez leírhatatlanul rossz. Schwarzenegger a legjobb, de még ő is bénán fest sokszor. Azért is érhetetlen ez a teljesítmény, mert azért nem kezdő színészekkel van dolgunk, Arnold mellett Sam Worthington, Terrence Howard, Joe Manganiello, Josh Holloway, Max Martini, Mireille Enos láthatók, akik szintén tapasztalt színészek, egy-két jó filmmel a hátuk mögött.
Azért akad, némi magyaráztat arra, hogy miért ilyen béna a színészi teljesítmény. A szituációk, dialógusok, párbeszédek is nagyon rosszak, semmit mondóak, eltúlzottak. Így a színészi teljesítmény se tud igazán kibontakozni. De e mellet minden további alkotó elem is hibáktól hemzseg. Az operatőri munka szintén hagy kívánni valót maga után. A megvilágításról nem is beszélve, a szabadban felvett jelenetek mindegyike túlvilágított, egyszerűen nézhetetlen.
Ami némileg kompenzálja a filmet az az akció. A fegyverekre, robbanásokra, autótörésekre adtak a készítők, nincs semmi CGI a filmben; felrobbantanak, összetörnek mindent, ahogy kell, csak épen ez eltúlzott megvilágításban, béna beállításban van felvéve és tálalva nekünk nézőknek.
Tehát a Szabotázs című akció-krimi egy nagyon gyenge darabja a műfajnak. Minden szempontból totális hozzá nem értés érződik, ami sajnálatos, mert a sztori megvan a filmhez és az akció kellékek is, de sajnos ezt a kettőt nem tudták a készítők egy élvezetes filmé gyúrni. Továbbá ami abszolút fájó az az, hogy Arnoldot ilyen gyenge filmben, ilyen béna szerepben lehet látni. Aki a színész rajongója annak inkább azt ajánlom, hagyja ki ezt a mozit, mert különben nagyot csalódik benne, de mindenki másnak is azt ajánlom, inkább más filmet válasszon szórakozás gyanánt.