Film utca 65.: Nehéz idők

Nemrég (újra) elkezdtem Christian Bale filmeket nézni, és habár sokan primadonnának és balhés parasztnak tartják, korának egyik legnagyobb színésze, ezt még Puzsér Róbert is megerősítette egy rádiós beszélgetésben. Tudom, volt már tőle nem is egy kritika, de ezúttal egy még kevésbé ismert alkotással készültem. Ez a 2005-ös Nehéz idők.

Jim miután leszerel, egyetlen vágya, hogy belépjen a rendőrséghez és végre feleségül vehesse mexikói barátnőjét és csúnyán kifejezve legálisan „átvihesse” őt Amerikába. Barátja mindössze munkát akar, hogy felesége békén hagyja őt. Kettecskén járják a várost, napot lopva söröznek és piti bűncselekményekből csinálnak pénzt. Később egyre veszélyesebb ügyekbe keverednek és kicsúszik a lábuk alól a talaj.

Tipikusan olyan film, ami gyakorlatilag semmiről sem szól. Mit látunk végig? Két léhűtő furikázik, sörözik, kétes alakokkal üzletel és balhézik. Közben lopnak, csalnak és hazudnak, ahogy mondani szokták. Ilyen sztorit bárki tudna írni, gondolhatnánk, de David Ayer (Kiképzés, Az utolsó műszak) mindezt úgy írja meg, hogy az ne egy unalmas csak úgy dolgok történnek egymás után történet legyen. Szóval semmiről sem szól, de mégis nagyon lekötött.

Aki látott már az író-rendező úrtól filmet, már messziről kiszagolhatja, hogy mi az ő gyereke. Egyszerű sztorik, ahol valami mindig balul sül el. Megfűszerezve sok káromkodással, összetéveszthetetlen színekkel, már-már dokumentumfilmre emlékeztető kockákkal. És mégis a végeredmény valami olyan, ami elől nem tudunk felállni, mert érdekel.

A legszebb az, hogy míg az elején szinte elhisszük, hogy teljesen megéri lógatni a lábunkat, a végén úgyis minden jóra fordul, kvázi a sült galamb a szánkba repül, a vége felé elmegy a kedvünk tőle. Már-már tényleg mi is azon mormogunk, hogy minek húzzuk az igát, mire megmutatják, hogy mennyire kellemesen unalmas az élet, ha inkább robotolunk, és nem seftelünk vagy egyéb csúnya dolgok. Ez a jó Ayer filmjeiben, hogy amit gondolunk először, ami képet a fejünkben összerakunk a film mondanivalójáról, a vége felé totál összezúzza valami azt, és egészen máshogy állunk hozzá. Az elején hülyeségnek tűnő dolgok is értelmet kapnak, amit nem értünk világossá válik, a hibákat átgondoljuk.

Mindig felnéztem azokra a rendezőkre, akik már az első filmjükkel valami maradandót alkottak. Ő is közéjük tartozik, mert ha megnézzük, azt gondolnánk a kameraállásokból, különböző megoldásokból, hogy már régi motoros az ürge. Tényleg le a kalappal! Habár vannak ennél jobb filmek, sőt még neki is van ennél jobb filmje, első szüleményként szerintem hibátlan. Van akinek sokadjára is csak hurkalé sikerül.

Nem kezdek el harmadjára is ódákat zengeni Christian Bale-ről, mindenesetre jó volt őt ilyen senkiházi szerepben is látni. Legtöbbször tudja mit csinál a filmjeiben (már a karakter, nem ő, ő mindig tudja). Aki meglepett, az Freddy Rodríguez volt. Habár nézem a Sírhant műveket, abban annyira nem bontakoztatják ki, ebben viszont látszik, hogy nem véletlenül válogatták be annak idején abba a sorozatba sem. Eva Longoria… hát ő csinos.

A Nehéz idők az egyik legnagyobb és legsötétebb naplopófilm. Ajánlom azoknak is akiknek van munkájuk, azoknak pedig pláne, akik munkát keresnek.