Film utca 64.: Leckék az életről

A cikk olvasási ideje kb. 4 perc

Régebben nagyon nem szerettem a tévéfilmeket, mostanában pedig egyre többet nézek meg, illetve egyre többel ismertetem meg a nagyérdeműt. A mostani is egy ilyen lesz, ami többek között arról is ismeretes, hogy ez volt Jack Lemmon utolsó filmszerepe. Ez a 1999-es Leckék az életről.

TuesdayswithMorrie

Alapszik megtörtént eseményen vala. Mitch Alborn sportújságíró a televízióból értesül, hogy kedvenc, volt tanára halálos beteg. Habár ígéretet tett, hogy tartják a kapcsolatot, tizenhat éven át nem találkoztak egymással. Mitch felkeresi tanárát, akivel annyira jól sikerül a találkozó, hogy megígéri neki, hogy minden kedden ellátogat hozzá, még akkor is, ha hétszáz kilométerre lakik. Mitch később elkezdi rögzíteni az öreggel folytatott filozófiai értekezéseket.

Ha ezt a leírást olvastam volna, mielőtt megnézem a filmet, tuti kihagyom. De a tévéfilmek főleg erről ismeretesek. Kevés költségvetés, semmi speciális effekt, inkább a színészek gázsijára költenek. Éppen ezért nyilván a tartalomra és a mondanivalóra kell fektetni a hangsúlyt. Mégis milyen lenne például egy Vasember vagy egy Transformers tévéfilm?

A film két dolgot mutat be. Az egyik – a kevésbé fontos – az újságírók élete. Én is annak tanultam egy időben, de rájöttem, hogy nem tudnám csinálni. Főleg ezeket a bulvármagazinokat, mikor le kell vadászni egy hírességet, és az arcába kell mászni, vállalva azt, hogy leanyáz, leköp, vagy esetleg leüt. Ebben is ezt mutatják be, mert habár a főhős a sportról ír, az bizony magába foglalja a sportolók magánéletét. Ez a filmnek a negatív oldala, amit az életben jobb nem megtapasztalni.

A film másik oldala, a pozitív oldal, a napos oldal egyértelműen az, amit az öreg, beteg tanár, Morrie képvisel. Habár már a hetvenes évei végét tapossa, és a székéből sem tud felkelni, sosem mutatta magát letörtnek. Úgy élt és úgy gondolkodott, amit sokan nem mernek, vagy nem tudnak. Ez a film legnagyobb tanulsága, hogy mindig éljünk a mának, bármekkora közhely is ez. Morrie még a betegsége előtt diszkókba járt táncolni a fiatalokkal és megmutatta az időskor szépségeit, amiből mind a korosztálya, mind a fiatalok okulhatnak.

Amit talán a legjobban prezentál a film, hogy miként tud egy ember, aki már megette a kenyere javát átadni valamit abból az életvidámságból (utálom ezt a szót) átadni fiatal barátjának, akihez élete végén egyre jobban kötődött. „Ha tudod hogy fogsz meghalni, tudod hogy kell élni” – mondta. Pontosan erre tanít meg minket ez a film. Mondhatnám, hogy arra, ahogy Morrie is mondta: „az öregség fejlődés, nem hanyatlás”, de mivel én a húszas éveim közepét taposom, így inkább befogom!

Műfaját nézve ez egy pozitívabb dráma, de a legjobb szó mégis a keserédes lenne rá. Mert habár Morrie mindig vidámnak mutatkozott, bemutatták azt az énjét is, amikor sírt, mert fájt neki, és nem értette, mivel érdemelte ezt a szörnyű sorsot. Akkor kezdett el leginkább tetszeni a film, mikor rájöttem, hogy a fiatal újságíró és az öreg bácsika gyakorlatilag egymásnak adtak reményt a maguk szerény eszközeivel.

420120113092237003_t607

Az már csak a hab a tortán, hogy az egész film gyakorlatilag egy filozófiai értekezés. Azt is tanultam így nekem valószínűleg ezért nyerte el ennyire a tetszésem. Kiderül belőle, miként vélekedik egy harmincas és egy hetvenes korú ember a szerelemről, halálról, életről és egészen apró, mindennapinak tűnő dolgokról, ami mellett nap mint nap elmegyünk, mert annyira természetes.

Jack Lemmon talán így zárta le legjobban színészi pályafutását. Szinte elköszönt a nézőktől egy frenetikus alakítással, amiért megkapta a TV-filmes szerepért járó Emmy –díjat. Már csak abból is látom, hogy jól játszott, hogy el tudta magát sírni, mert a legtöbb színésznek ez a legnehezebb. Szegény barátjának, Walter Matthaunak nem volt ilyen szerencséje, neki a Női vonalak című rettenet jutott utolsó filmes szerepként, amit talán egyedül miatta érdemes megnézni. Hank Azaria pedig élete legjobbját alakította szerintem, aki szintén besöpörte a szerepért ugyanazt a díjat.

A Leckék az életrőlt egyszer mindenkinek érdemes megnézni. Tanulságos, megmosolyogtató, elgondolkodtató és megható filmalkotás, fiataloknak és időseknek egyaránt.

About ElSaiko

Nappal diplomás "filmestészta", éjjel szuperhős vagyok. Általában filmekről és a világ bajairól szeretek értekezni a magam pikírt és csípős módján. Célom sokkal inkább a szórakoztatás és arcokra való mosoly felnyalása, mintsem a megbotránkoztatás és az utálkozás magasfokon. Szeretem a thrillereket, Natalie Portmant és a töltött káposztát. Béke, szeretet, padlógáz, ablaktörlő!

Check Also

Kondorosi iskolások filmterve vált valóra

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata …