Szex órák fogyatékkal élőknek: A kezelés – KRITIKA

A cikk olvasási ideje kb. 5 perc

Szinte minden filmben szerepelni kell valamilyen szex jelenetnek vagy valamilyen a szexualitáshoz kapcsolódó képkockáknak. Sőt gyakran e körül forog az egész film, vagy ha nem is e körül, de fontos részér képezi annak. Ez nem csak az amerikai filmekről mondható el, hanem úgy általában, de én most még is egy amerikai filmet mutatnék be, amely erre a témára van kihegyezve, nem is akármilyen módon. Ez a film nem más, mint A kezelés.

the_sessions

A film címe olyan szempontból tér el címét tekintve más amerikai filmektől, hogy abszolút nem utal a szexre. Na de ettől még igenis jellemzi a filmet, hiszen annak témája nem más, mint az, hogy egy mozogni nem tudó ember szexuális terapeutához jár.

A főszereplő, Mark (John Hawkes) izomsorvadásban szenved és ennek köszönhetően egész életében ágyhoz van láncolva és csak a fejét tudja mozgatni. Mark egy roppant értelmes, érdekes, humoros költő, aki 38 évesen elhatározza, hogy el akarja veszíteni a szüzességét. Mivel nincs gyakorlata és a csajozásban se áll túl jól a szénája ezért egy szex terapeutához fordul segítségül. De nem a szokásos módon, beszélgetésekkel segít a terapeuta. Hanem mint egy prostival időnként összejárnak és „tanórákat” vesznek szexből, természetesen mindez gyakorlati oktatás nem elméleti. A szex terapeuta, Cheryl (Helen Hunt) azért kihangsúlyozza, hogy ő nem prosti és ez az egész teljesen távol áll mindattól, amit azok szoktak művelni.

helenhunt600

Elől járóban ennyit árulnék el a film történetéről, melyből azért izgalmas dolgok nem derülnek ki, de mindenképp figyelemfelkeltő. De a műalkotás nézése során csupa érdekes, meghökkentő, vicces dolgokat láthatunk még. Ha már ezeket a jelzőket felsoroltam, akkor érdemes megjegyezni azt a tény, hogy ez a film egyszerre egy dráma és egy vígjáték. Drámai módon bepillantást nyerhetünk Mark keserű életébe, amely egészen bizarr. Továbbá igen humoros a film, hiszen maga Mark is egy vicces fickó. Na és persze viccesebbnél viccesebb, kínosabbnál kínosabb helyzetek állnak elő a filmben. Nem elég, hogy csupasz valójában láthatjuk, ahogy a szex terapeuta egy súlyosan sérült emberrel létesít szexuális kapcsolatot, de még ráadásul ez az ember, vagyis Mark egy papnak (William H. Macy) rendszeresen be is számol erről. De ha még ez mindig nem lenne elég, akkor némi romantikus szálat is felfedezhetnek a női nézők ebben az alkotásban.

The Sessions John Hawkes Willian H Macy

Ez a mű nem jeleskedik különleges beállításokkal, szép kameramozgásokkal, kiváló zenei aláfestéssel, hihetetlen látványelemekkel, de ebben a filmben nem is ez a lényeg. Teljesen átlagos beállításokat, montage-okat láthatunk és ez így lesz jó, mert így nem szorul háttérbe a film mondanivalója. Természetesen nem csak a szex a téma a filmben, bár ez a fő momentum, hanem felcsillan az a mondani való is, hogy milyen értékes az emberi élet, különösen, az egészséges emberi élet. Hiszen Mark sok mindent nem tud megtenni, mint más emberek, és a film bemutatja, hogy tulajdonképpen olyan dolgok, amikre mi nem is figyelünk oda, vagy nem gondoljuk fontosnak még is milyen fontosak egy ember életében.

The-Sessions

A színészi játékot azért még is kiemelném, hiszen az roppant jó lett és tulajdonképpen e nélkül nem is lenne olyan kiemelkedő ez a mozi. A Markot játszó John Hawkes előtt le a kalappal, hiszen egészen hitelesen alakítja karakterét. Na és persze a sokak kedvence Helen Hunt se piskóta a filmben. Szinte majdnem minden jelenetben teljesen meztelen, hiszen egy sérült emberrel létesít szexuális kapcsolatot. Azt hiszem, ennek eljátszásához nem kicsi elszántság kell. Továbbá az ötven éves Helen Hunt az átlag ötven éves nőkhöz képest jól tartja magát és hát ez se marad leplezetlenül. Szóval a Helen Hunt érdeklődő férfiaknak ez a film mindenképp egy igazi csemege.

20121127-the-sessions

Szóval A kezelés című film tényleg egy egyedi alkotás az amerikai filmeken belül. Egy remek dráma mondanivalóját tekintve. Egy kiváló vígjáték a szokatlan és egyben szokásos humoráért. Persze nem olyan humorról van itt szó, hogy kiköpjük, a tüdőnket annyira nevetünk, hanem egy kifinomult humorvilágot reprezentál nekünk a film. Azt azért még megjegyezném, hogy lehet némelyek számára még is felháborodást válthat ki ez a műalkotás, az egyházzal kapcsolatos jelenetek miatt. Bár én nem mondanám egy meghökkentő, felháborodást keltő alkotásnak, de ha lehetek előítéletes, akkor azt kell, mondjam, az embereket ismerve, van, akiben biztos azt fog kiváltani. De én ennek ellenére még is azt mondanám, hogy ez egy olyan alkotás, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Kivéve a tizennyolcadik életévüket be nem töltőeket.

About E.T.

A Debreceni Egyetem Szabad Bölcsészet szakának Filmtörténet és filmelmélet szakirányán végeztem. Továbbá a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem Sajtótechnikus végzettségemet. Tanulmányaimból fakadóan a filmek világa és a filmkritika írás különösen érdekel. A filmek területén kiváltságos érdeklődési területem nincs, minden érdekel, ami filmmel kapcsolatos.

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …