Kéttannyelvű hazafi (atlan) ság?

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Az elmúlt néhány hétben nagy divat lett az oktatáspolitikában a kéttannyelvű tagozatok működésének boncolgatása. Javaslatok és okoskodások szálltak a levegőben, a napokban azonban az oktatásért  felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa sikeresen kiverte a biztosítékot a kéttannyelvű iskolákban tanulók (ill. volt tanulók), valamint az ott tanítók (ill. volt tanítók) körében.

Szerinte szükség van arra, hogy a tantárgyak idegen nyelvű oktatását központilag szabályozzák, így ugyanis növelhető az ilyen iskolák oktatásának színvonala. Ez a kijelentés azért furcsa, mert visít belőle az alapvető utánajárás teljes hiánya. A kéttannyelvű iskolák ugyanis az ország legszínvonalasabbjai közé tartoznak, tradicionálisan részei az elitoktatásnak.

Korábban felvetődött, hogy a tervezett változtatások miatt tanárok tucatjait kell majd elbocsátani, hiszen többé nem lesz rájuk szükség. Az államtitkár asszony és sleppje erre is talált egy kellően abszurd megoldást: véleménye szerint nincs szükség tömeges elbocsátásra, mivel „aki idegen nyelven tudja tanítani az adott tantárgyat, annak magyarul is menni fog”. Ez szép gondolat, a magyar anyanyelvű tanárokat figyelembe véve. Csakhogy a kéttannyelvű iskolák, tagozatok tanári állományának jelentős részét épp a nem magyar anyanyelvű tanárok alkotják, akik sok esetben nem tudnak olyan szinten magyarul, hogy tanítsanak is ezen a nyelven. Ebből ismét világosan látható, hogy országunk vezetői semmit nem tudnak ezeknek az intézményeknek a struktúrájáról, működéséről.

 Az abszolút felkavaró érzést viszont az a megnyílvánulás okozta, miszerint a jövőben a történelmet kötelezően magyar nyelven kellene tanítani, a történelem ugyanis mint „a hazafias nevelést szolgáló, szemléletformáló tárgy magyarul tanítható.” Nos, innen üzenem: a kéttannyelvű intézményekben semmilyen különbség nincs magyar és az idegen nyelven történő történelem oktatása között az eltérő nyelven kívül. Nem tanulnak más történelmi forgatókönyvet azok, akik nem magyarul tanulják, viszont szert tehetnek olyan idegen nyelvi szókincsre is, amelynek még nagy hasznát vehetik a későbbiekben. Az pedig pláne nevetséges, hogy ezek a diákok kevésbé lennének hazafiasak…

 A hazafiasság nem azért párolog el, mert a diákok tantárgyakat tanulnak idegen nyelven (…igen, akár történelmet is). Hanem attól, hogy országuk felelős emberei statisztikai utánajárás, előképzettség és egyáltalán a legalapvetőbb szaktudás nélkül igyekeznek minden eszközzel elrontani valamit, amely évtizedek óta jól működik.

About Luzmi

Check Also

Nyári olvasmányok 1000 forint alatt

Öt szórakoztató történet magyar íróktól, amit a kütyüdre töltve bármikor magaddal vihetsz a nyaralásra, és …