Magyarországi románok

A magyarországi románok alatt napjainkban a mai Magyarország területén élő román nemzetiséget értjük. A történelem folyamán Magyarország állami határainak váltakozásával együtt más területek románsága is ide tartozott, így 1559 előtt, illetve 1867-1920 között a történelmi Erdély román lakossága is. Hazánkban jelenleg leginkább a Fehér-Körös mentén élnek románok.
Sajátos kultúrával rendelkeznek.

Nyelv, nyelvjárások:
A magyarországi románság eredeti, tehát anyanyelve az archaikus román nyelv. Leginkább a román tájnyelvet használják, azonban vannak elit rétegek, akik helyt tudnak állni a romániai román értelmiséggel való összehasonlításban. A templomban, az iskolában, a gondozottabb, irodalmi nyelvet használták, míg a családi körben az otthonit, a népi, kevésbé kiforrott, csiszolt változatot.

Néprajz:
A házak kezdetben földbe vájt pincék, vermek voltak, aminek az elhelyezkedése semmilyen szabályhoz nem igazodott. A XIX. század második felében még tartotta magát az a szokás, hogy építés előtt földobtak egy pogácsát, ahová leesett, az lett az új ház helye. Az egyszobás lakás falait földből, a tetőt kukoricaszárból készítették. A falakat meszelték, de gyakran csak az ablakok környékét. A kisméretű ablakokat szegekkel rögzítették a falhoz. Télen szalmával és törekkel fedték be, így védekeztek a hideg ellen. A bútorzat nagyon egyszerű volt. Középre helyezték az asztalt, amelyet egy hosszabb, derékszögben elhelyezett pad vett körül. mellette díszes ruhásláda, oldalt ágy, plafonig párnákkal rakva. A falra háromszögű tartót tettek, amelyre tányérokat, különböző edényeket helyeztek el. Fölül alma és lopótök díszítette a falat. A jobb módúak szobájából nem maradhatott el a Szűzanya ikonja, alatta pedig a tükör. A kijárat mellett a padkával szegélyezett kemence állt.
Népviselet:
A férfiak ruházata erős kendervászonból készült. A kendert az asszonyok termelték, szőtték és varrták. A férfi inge gombházas volt, az ingujjak szintén. Bocskort, vászonnadrágot, posztókabátot, mellényt, télen bundát viseltek. Hajukat hosszúra növesztették, egyesek össze is fonták. Széles karimájú és pörge kalapot viseltek. Az asszonyok mellényt és sötét színű szoknyát hordtak, a fiatalabbak világos színűeket. A lányok arany pikkelyekkel díszített blúzt öltöttek fel, ruhájuk alját aranyszállal ékesítették. Kordován lábbelit hordtak, a fiatal lányok piros színűeket. A lányok a hajukat copfba fonták és hátra vetve hordták. Az 1890-es években a ruházat erősen hasonlít a magyar és német népviselethez.

Néptánc:
A kalotaszegi táncok az erdélyi táncdialektus egyik kisebb, de talán a legismertebb egységeként számontartott előforduló táncváltozatok összessége.Magába foglalja a régi réteghez tartozó táncok legfejlettebb variánsait, ugyanakkor az új zenei és táncstílust képviseli. Ezek a tempóbeli és ritmikai különbségekben megnyilvánuló sajátosságok részben az eltérő etnikai tulajdonérzetben nyilvánulnak meg. Az ugrós-legényes típuscsalád erdélyi a sűrű legényes változatai közül a nyolcados mozgásritmusú kalotaszegi legényes magyarok sajátja érte el kifinomultan a fejlődés csúcsát. A legényes zene időtartama alatta leányok gyakran kis, zárt kört vagy köröket alkotva forognak, időnként irányváltással. A legényest a XX. század első harmadában a táncciklust, egyúttal a táncmulatságot megkezdő funkcióban használták. A „jó” táncosok megfogyatkozásával egyre inkább a táncszünetek – külön rendelt – bemutató jellegű táncaként fordul elő. A legényesnek lassúbb újabb változatát rara, sárita névváltozatokban a románok tartják magukénak.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9pt%C3%A1nc