Gondolataim

Gondolataim ismét visszatérnek életemre. Az idő eljárt felettem, unokáimat már nem tudom fogadni a vidéki kis házban. Ők is már szülők lettek, gyermekeik útját igazgatják. És Én, mint dédnagymama már csak rövid látogatás idejére ölelhetem magamhoz dédunokáimat. Erőm már elhagy és nagyon szeretném, de már nem tudom vállalni a nyári nyaraltatásokat.

Szépek az emlékek és olyan jó lenne dédunokáimat is szeretettel fogadni egy-egy rövid időre. Ezt már nem lehet, a vidéki kis ház is emlék csupán. És minden, ami oda kötötte családomat, már csak a múlt. A múltba enyésznek a gyermekkori játékok, az erdei kirándulások. Az álmodozások, a falu kis utcái, az ismert emberek, a harang kongása, és a temető. Mindez hozzám tartozott, de ma már csak a múltat jelenti. Az életem magányos, és sokszor fájdalmas is ma már. Visszalépni, megváltoztatni semmit sem lehet. Gondolatban átélek történéseket és néha jó lenne újra megélni azokat. De ez emberi léptékkel már lehetetlen. Ó az idő nagyon eljár!

Csak remélem, hogy családom tagjai is tovább viszik az ott átélteket és nem feledik azokat. Az életben jó és nagyon nehéz történéseket is átélünk. Olyankor kell, hogy az emlékek erőt adjanak és tovább lépjünk. Csak tíz perc, annyi is elég, hogy csend legyen körülöttünk és lélekben visszatérjünk az emlékek útján a szépre, ami életünkben megtörtént. Lehet, sírunk egy kicsit, fáj a szívünk, de lélekben nyugalmat érzünk. És talán erőt ad, hogy tovább menjünk a tövisekkel szegélyezett úton. A nehézségek legyőzése mindig siker, és a tovább lépésre kijelöl egy újabb utat. Lehet, hogy könnyebb lesz az előzőnél, de lehet, hogy nehezebb. És az életünk így megy végig. Mindig egy újabb út, mindig egy harc a nehézségek legyőzésére, vagy a szép dolgok megélésére. A zökkenőkkel telerakott utat mindig végig kell járni.

Életünk zűrzavaros tengeréből meneküljünk ki, csak egy rövid időre. Fogjuk meg egymás kezét és adjunk egymásnak megértő szeretetet. És ne feledjük, egymást erősítve tudunk csak tovább menni.

A borongós fák alatt átszalad a szellő,

Simogat, kézen fog és úgy rohan velem.

Csukott szemmel átérzem, múltat, jelent és jövőt.

És érzem a józan bizalmat a mindenkori erőt!