Bizarr, megoldatlan esetek 1. – „Dorothy otthon van?”

A 32 éves, egyedülálló édesanya eltűnésére máig nincs magyarázat, elrablóját sosem találták meg, kilétére szintén sosem derült fény.

Dorothy élete egyszerű volt. Egyedül nevelte kisfiát, titkárnőként dolgozott, ő maga csöndes és vallásos teremtés hírében állt. Nem voltak zűrös férfiügyei, a randevúkat kerülte, életét a kemény munkának és gyermekének szentelte.

Dorothy egyszerű élete 1980-ban vett éles fordulatot, mikor is egy férfi kezdte el zaklatni telefonon. A hívások között akadt olyan, amikor a férfi kedvesen beszélt, máskor mérges volt, türelmetlenkedett, és azzal fenyegette meg a nőt, hogy darabokra fogja aprítani, hogy sose találhassák meg. Dorothy-nak ismerős volt a vonal végén felcsendülő hang, de akármennyire próbálkozott, nem tudott rájönni a hívó kilétére.

A hívások szaporodtak, a hívó pedig tudatta a nővel, hogy folyamatosan követi, s, hogy igazát bebizonyítsa, tökéletesen felvázolta Dorothy-nak, hogy merre járt és mit csinált, ezzel egyértelművé téve, hogy valóban árgus szemekkel követi a nő minden lépését. Dorothy természetesen megijedt, karate órákra kezdett járni, és a vallásos mivolta ellenére a fegyvervásárlás is megfordult a fejében.

Dorothy sorsa végül 1980 május 27-én pecsételődött meg. Miután kisfiát kitette a szüleinél, munkába indult. Egy találkozót kellett lebonyolítania munkatársával, Conrad Bostron-nal. A férfi azonban elég rossz bőrben volt, így Dorothy és egy kolleganője, Pam Head bevitték Conrad-ot a kórházba, ahol több órás várakozás után kiderült, hogy a betegnek pókcsípései vannak. Pam segített kitölteni kollégájának a kórházi papírokat, amíg Dorothy kiment, hogy a kórház bejáratához parkoljon az autójával. Ekkor látták utoljára.

Dorothy hosszú ideig nem jelentkezett, ezért munkatársai lementek a parkolóba, ahol megpillantották a nő kocsiját, amint vakító fényszórókkal szélsebesen elhúzott mellettük, hogy elnyelje a fekete éjszaka. Pam és Conrad, annak ellenére, hogy aggódtak kolléganőjükért, próbáltak ésszerűen gondolkodni, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy talán a nő kisfiával történhetett valami. Két órán át vártak Dorothy-ra, míg végül felhívták a szüleit, akik azonban nem látták a lányukat délután óta. Az aggódó munkatársak értesítették a rendőrséget, akik csakhamar meg is találták Dorothy lángokban álló autóját, a nő azonban nem volt odabent.

A zaklató nem elégedett meg a nő megkaparintásával, egy héttel az eltűnés után csörögni kezdett a család telefonja. Dorothy édesanyját egy ismeretlen férfi hívta fel, majd megkérdezte az asszonyt: „Rokona Ön Dorothy Scottnak?” Vera, Dorothy édesanyja igennel válaszolt, mire a férfi folytatta: „Nálam van”, majd a vonal elnémult. A rendőrség a nyomozás érdekében megkérte a családot, hogy ne beszéljenek az ügyről a nyilvánosság előtt, az apa, James Scott azonban nem bírta kordában tartani az aggodalmát, ezért elmesélte a történetet a Santa Ana Register nevű helyi újságnak.

Hamarosan csöngött a telefon a szerkesztőségben. Pat Riley szerkesztő vette fel a kagylót, mire egy férfi hangja csendült fel a vonal végén: „Megöltem őt. Én öltem meg Dorothy Scott-ot. A szerelmem volt és megcsalt egy másik férfival. Tagadta, hogy lenne valaki más az életében. Megöltem.” A hívó olyan adatokat közölt Dorothy eltűnésével kapcsolatban, amelyek nem voltak benne az újságban. Például, hogy a nő aznap vörös sálat viselt, tudott a pókcsípésről is, és azt is állította, hogy a nő telefonon közölte vele, hogy az UCI Medical Centerben van. Ezek alapján Dorothy ismerhette a támadóját. Pam azonban cáfolta az egészet, mondván, Dorothy csak egyszer hagyta őt magára, egészen pontosan a parkolóba való távozása előtt, hogy használja a mellékhelyiséget.

A nyomozók minden ismerőst és munkatársat kihallgattak, majd újra kihallgatták őket, elkészítették az áldozat kapcsolati hálóját is. A család médiumhoz fordult, majd másik médiummal is konzultáltak, sőt, még rendőrségi médiumot is bevontak az ügybe, mindhiába. A nyomok kezdtek kihűlni, úgy tűnt, hogy Dorothy-t elnyelte a föld.

Ekkor azonban elkezdődtek a rejtélyes telefonhívások. A szülőket négy éven keresztül majd’ minden szerdán telefonon hívta egy ismeretlen személy, aki mindig megkérdezte, hogy otthon van-e Dorothy. Ezt követően vagy azt állította, hogy megölte a nőt, vagy azt, hogy még mindig nála van. A hívások mindig nap közben érkeztek, amikor Dorothy édesanyja, Vera, egyedül volt a házban. A rendőrség megpróbálta lekövetni a hívást, de a férfi sosem töltött ehhez elég időt a vonalban. Rögzítették is a hangját, de senki nem ismerte azt föl.

A hívások 1984-ben maradtak abba, amikor Vera helyett Jacob vette fel a kagylót egy éjszakai órán. Arra gondoltak, hogy talán azért hagyhatott fel az ismeretlen hívó a zaklatással, mert Jacob hangját meghallva azt gondolhatta, hogy új lakók költöztek a házba.

Három és fél hónappal később egy építőipari munkás csontokat fedezett fel, amelyek egy kutya maradványai voltak. A maradványok alatt, egy kis földdel meghintve, emberi csontok lapultak. Egy medencecsontot, egy karcsontot, két combcsontot és egy koponyát rejtett a „sír”. A csontok mellett egy türkiz színű gyűrű és egy óra is lapult, ami 1980. május 29-én 00:30-kor állt meg. Talán ez lehetett Dorothy halálának az időpontja?

Vera Scott felismerte a lánya gyűrűjét, majd egy héttel később a csontok vizsgálata is bebizonyította, hogy Dorothy Scott maradványait találták meg. Amint a hír bejárta a sajtót és eljutott az emberekhez, még kétszer csörgött a telefon a Scott házban. Mind a kétszer ugyanazt kérdezte a már ismerős férfihang: „Dorothy otthon van?” Ezt követően a telefon örökre elnémult.

Ki lehetett Dorothy elrablója és gyilkosa? Talán egy árny a nő múltjából? Vagy egy megszállott, akit a szerencsétlenül járt asszony nem is ismert? Esetleg egy kedvesnek tűnő közeli ismerős, akinek a közeledését a nő visszautasította?

Dorothy Scott szülei úgy hagyták maguk mögött a földi világot, hogy sosem tudhatták meg, ki vette el tőlük brutális kegyetlenséggel a lányukat, és ki tépte fel négy éven keresztül majd’ minden szerdán a nehezen gyógyuló sebeket.

A pszichopaták egy külön csoportjába tartoznak azok, akik a gyilkosság után kínozzák áldozatuk szüleit, szeretteit. A legtöbb kommunikátor típusú pszichopata kapcsolatba lép a sajtóval, vagy a bűnüldöző szervekkel, mert szükségét érzik tudatni, hogy túljártak a nyomozók eszén. Ritka, hogy a gyilkos kapcsolatba kerüljön az áldozat családjával, az pedig még ritkább, hogy telefonon felhívja őket, a legritkább esetek közé tartozik viszont az, amikor az elkövető több éven keresztül, rendszeresen telefonon zaklatja a hátramaradt családtagokat.