Több ezer ember álmában tűnik fel az ismeretlen, vastag szemöldökű, kopaszodó férfi, akit senki sem ismer.

A férfi személyleírását először egy new york-i ember vetette papírra, aki 2006. januárjában pszichiáterének számolt be a különös esetről. Elmondása szerint az ismeretlen személy általában magánéleti tanácsokkal látja el őt, annak ellenére, hogy a valóságban még sosem találkozott a férfival.
A beszélgetést követően a pszichiáter félre tette a rajzot, majd fogadta a következő páciensét, aki azonban felfigyelt a fantomképre és saját álmai látogatójaként azonosította a férfit, akit a való életben ő sem ismert.
A pszichiáter érdeklődését felkeltette a különös egybeesés, ezért másolatokat készített a rajzról és továbbította pár olyan kollégájának, akik a visszatérő álmokra specializálódtak. Pár hónapon belül négy újabb páciens ismert rá a különös férfira, akinek a kilétét ők sem ismerték.
Az eset különlegessége, hogy az elmúlt tíz év során több ezerre nőtt azok száma, akik állításuk szerint rendszeresen találkoznak álmaikban a kopaszodó figurával.
Egymástól teljesen függetlenül bukkannak fel szemtanúk, s az eset pikantériája, hogy ezek az emberek földrajzilag is távol vannak egymástól. Jelentettek eseteket az USA-ból, Németországból, Svédországból, Oroszországból, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Indiából és a világ számos más pontjáról.
Az esetek összegyűjtésének a céljából már egy weboldal is készült, ahol jelentkezhetnek azok, akik „találkoztak” már a különös alakkal, és megoszthatják egymással a tapasztalataikat. Az oldalon a szemtanúk által készített fantomképek is megtekinthetőek, melyek kísértetiesen hasonlítanak egymásra.
Ki lehet ez a rejtélyes alak?
Az esettel kapcsolatban több elmélet is született. Akadnak, akik a Teremtővel azonosítják az ismeretlen, álmokban felbukkanó tanácsadót, míg mások egy tehetséges „álomlovast” sejtenek a dolog mögött. Az elmélet szerint a férfinak olyan kifejlett pszichológiai adottsága van, mellyel képes belépni más emberek álmaiba. Ezen elmélet hívei is megoszlanak, vannak, akik szerint a férfi a való életben is ugyanígy néz ki, mások azonban inkább amellett tennék le a voksot, hogy a külső csak egy álarc és a valóságban teljesen más fizimiskával rendelkezik az illető.
A materialistábbak szerint ez a férfiarc egyfajta sablon, ami a nehezen felidézhető arcokat helyettesíti az álmokban. Vannak azonban, akik még ennél is gyakorlatiasabbak és úgy gondolják, hogy az eset annyira ledöbbentette az embereket, és a kép annyira megmozgatta a fantáziájukat, hogy ezért jelenik meg egyre több ember álmában.
Az igazságot jelen ismereteink szerint természetesen senki sem tudja megmondani, mindenesetre az biztos, hogy a jelenség rendkívül rejtélyes.
A te álmaidban is feltűnt már a férfi?