Működik az internetes társkeresés?

A cikk olvasási ideje kb. 7 perc

Nehéz dolga van a mai húszas-harmincas korosztálynak a pártalálással. Egyre többen választják a szingli életformát és sokan nem önszántukból, sokkal inkább kényszerűségből. Valahogy manapság minden, így a pártalálás is sokkal bonyolultabb, mint szüleink, nagyszüleink korában. Az emberek elkényelmesedtek, egyre kevesebbet mozdulnak ki otthonról és mind több és több időt töltenek a négy fal között a számítógépek képernyői előtt. Adott hát a dolog, hogy mint oly sok minden mást, a párkeresést is az internet segítségével bonyolítsuk. De valóban működik a random netes társkeresés, vagy humbug az egész?

Erre kerestem én is a választ. Mivel korábban még sosem próbáltam ki az ismerkedés ezen formáját, félelemmel vegyes izgalommal vágtam bele az internetes pártalálás világába. Mint tudjuk, mindenkinek van egy nyolcvanhatodik unokatestvére, vagy egy, a kőkorszak óta nem látott ismerőse, aki így talált rá a lelki társára. Testközelből azonban csak keveseknek van bizonyítéka a módszer hatékonyságáról. Felrúgva hát az elveimet, arra az elhatározásra jutottam, hogy kipróbálom ezt az új őrületet.

Elsőként arra figyeltem fel, hogy a társkereső oldalak nagy része profitorientált, más szóval a pénzre megy, amit még csak nem is titkolnak. A regisztráció után gyakorlatilag semmit nem tudtam csinálni, amíg be nem fizettem a tagsági díjat, amire persze nem voltam hajlandó. Szóval, nem elég, hogy végtelenül magányos vagy, még jól le is húznak, ami valahol persze még érthető is. Nyilván senki sem fog egy társkereső oldalt üzemeltetni, pusztán kedvességből és segítőszándékból, de legalább ezt közölhetnék a regisztráció előtt, vagy közben. Az oldalak repertoárja egyébként vegyes. Van olyan, ahol még válaszolni sem lehet a levelekre, ha nem fizeted be a tagsági díjat, máshol csak annyi a szankció, hogy nem kezdeményezhetsz beszélgetést, avagy nem láthatod a feltöltött képeket.

Apropó képek. Értem én, hogy fontos a képfeltöltés, mivel azt mondják a nagy öregek, hogy a „külső megfog, a belső megtart”, de, a felhasználók felszínességén még én is meglepődtem, pedig szakmámból adódóan láttam már egy-két furcsaságot az életben. Egy kivételével minden oldalra úgy regisztráltam, hogy nem töltöttem fel magamról képet, ezzel ellenben írtam egy fantasztikus bemutatkozást.

Hogy milyen eredménnyel zártam így?

Hetven valahány levelem érkezett, ezek közül pedig egyetlen egy nem kezdődött azzal, hogy töltsek fel magamról fotót.

Szóval, miért is kellene közszemlére tennem magamat a világhálón olyan emberek előtt, akiket nem is ismerek? Ha valóban komoly szándékkal regisztrálok be egy ilyen oldalra, akkor nem fogok zsákbamacskát árulni és személyes információkat is meg fogok magamról osztani. Ezt figyelembe véve pedig, miért is legyen ott az arcképem? Miért szolgáltassam ki magamat az egész világnak? Nem sokkal egyszerűbb lenne elkezdeni beszélgetni, és ha a személyiségünkkel le tudjuk nyűgözni a másikat, akkor cserélünk egy képet? Elvégre, ha kölcsönös a szimpátia már kevésbé fontos a külső.

Persze, nem biztos, hogy nekem van igazam, de én ezért sem vagyok a netes ismerkedés híve. Ha írok egy bemutatkozást önmagamról, az csak egy dolog. Azt bárki írhatta, de ha már a fényképemet társítom hozzá, az egészen más. Nem beszélve arról, hogy a kép hatására megjelennek a perverzek, a „pedofilok”, meg úgy lényegében minden aberrált és „debil” ember, aki csak megtalálható a világhálón. És, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, példát is hozok.

A következő üzenetet egy 49 éves úriembertől kaptam. (Hozzátenném, a profilomon felt volt tüntetve, hogy 25 éves vagyok).

„Kedves Hajni! Nagyon szép, csinos, szexi nő vagy! Nagyon szép a neved! Romantikában is benne lennél? Fotót tudok küldeni, vagy emailen, vagy telefonon. Hosszú távú kapcsolatot keresek. Kedves, őszinte, romantikus, odaadó, kényeztető típus, és valóban független vagyok. Közös programok, (igény esetén) wellness, utazás. Nagyon örülnék, ha érdekelne egy ilyen kapcsolat, amelyből bármi kialakulhat.”

Nem értettem honnan gondolja, hogy szép, csinos és szexi vagyok, mivel nem volt rólam egyetlen kép sem feltöltve. Mondjuk, ő legalább kép nélkül is megtalált. Azt sem értettem, hogy mit akar egy 50 éves férfi egy olyan lánytól, aki a gyereke lehetne. Vagyis de, egészen pontosan értettem. A megemlített wellness és utazás lehetősége egyértelműen arra utalt, hogy egyfajta eszkortlányt keresett az úr. (Hozzáteszem több ilyen, vagy ennél cifrább üzenet is érkezett).

Egyetlen olyan oldal volt, ahol hajlandó voltam megosztani a fényképemet. Ezen is csak azért, mert a felhasználók csak akkor tudtak hozzáférni az adatlapomhoz, ha kölcsönösen ráböktünk a „tetszik” gombra. Igaz, az oldal működési elvén nem igazodtam ki teljesen, de elég sokan írtak, szóval ingyenesen is el lehetett érni több funkciót, amelyek bőven elégnek mutatkoztak. Erre az oldalra már nem volt kedvem egy új bemutatkozó szöveget összedobni (mindenhova mást írtam magamról, biztos, ami biztos alapon), így csak feldobtam egy képet és vártam a hatást. Üzenetek tömkelege érkezett, alig bírtam rájuk válaszolni és furcsa módon a legnormálisabb embereket is itt találtam, az „elit” társkeresőkkel szemben. A legnagyobb pozitívuma az oldalnak, hogy „lájkolni” lehet a másikat és csak akkor tudunk kapcsolatba lépni a egymással, ha kölcsönös a szimpátia. Persze, ez is felszínesség, mivel a kép alapján döntöttem, de legalább szórakoztató volt.

Azonban ennél nem több. Nem hiszem, hogy örökké tartó szerelmek szülőhazája lehat bármelyik ilyen oldal. Természetesen mindig vannak kivételek, de ha a nagy általánosságban nézem, eléggé szkeptikus vagyok az ismerkedés ilyesfajta formájával. Ha legalább egyszer szemtől szembe találkozunk a másikkal, majd azt követően virtuálisan beszélgetünk heteken át, az teljesen más, mint amikor vadidegen embereknek tárulkozunk ki. Az egész beszélgetés döcögős, főleg, hogy a személyes beszélgetéssel ellentétben nem muszáj azonnal válaszolnunk a másiknak.

A személyes tapasztalat sem tudta elűzni az internetes párkeresésről alkotott negatív véleményemet. Sajnos nem tudhatjuk, hogy ki ül a másik oldalon. Tehet fel akármilyen képet, írhat magáról akármit, nem látjuk közben a tekintetét, nem halljuk a hanghordozását, gyakorlatilag egy arctalan robottal beszélgetünk.

Természetesen a személyes megismerkedésnél ez máshogy működik – hála az égnek. Minden embernek van egy bizonyos kisugárzása, amit a másik érzékel. Aztán ott vannak az apró gesztusok, egy-egy elejtett félmondat, egy érintés, az, hogy milyen a cipője, vagy éppenséggel meghív-e egy italra. Ezeket a dolgokat nem lehet a neten pótolni. A személyes találkozás varázsa pedig felülmúlhatatlan. Biztosan vannak olyan emberek, akik ilyen oldalakon találtak egymásra, de nagy összességében azt gondolom, hogy ezeknek a társkeresőknek egyetlen célja van csak, mégpedig a profit. Szerintem vajmi kevesen találnak társra az ilyen honlapokon, a legtöbbjük csak még nagyobb depresszióba sodorja a felhasználót, önértékelési problémákat okoz, és felerősíti a reménytelenséget. Ezért pedig még pénzt is kérnek.

About BHajni

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …