Ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Eddig ismeretlen erőt fedeztek fel a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének fizikusai. A Nature tudományos lap portálja szerint a debreceni kutatók felfedezték a természet ötödik alapvető kölcsönhatását. A magyar fizikusok által végzett kísérletet a világ több részén próbálják majd megismételni.

Krasznahorkay Attila és munkatársai egy elektron-pozitron spektrométerrel vizsgálták a nagyenergiás atommagátmenetekben keletkező elektron-pozitron párokat, és az előrejelzésekhez képest olyan eltérést tapasztaltak, amit a jelenlegi magfizikai ismeretek alapján nem lehet értelmezni.

Mindemellett a megfigyelés összhangban van egy új, kis tömegű, semleges részecske feltételezésével, aminek a tulajdonságai egyeznek a sötét fotonéval. A sötét fotont a sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatás leírására vezették be. Fontos megemlíteni, hogy az Univerzum tömegének mindössze 4,6%-át alkotja a megfigyelhető anyag, 23% a sötét anyag aránya, míg 72% a sötét energia.

A magyar kutatók felfedezésükkel felhívták magukra a szakma figyelmét, a tudósok azonban azt feltételezik, hogy nem sötét fotont sikerült kimutatni, hanem egy eddig ismeretlen, ötödik erőt, vagyis a gravitáción, az elektromágneses kölcsönhatáson, a erős és a gyenge magerőn kívül a természet ötödik alapvető kölcsönhatását.

A világszerte megtalálható méltán híres nagy laboratóriumok az elkövetkezőkben független méréseket fognak végezni, hogy a debreceni tudósok megfigyeléseit megerősítsék, vagy megcáfolják.

Krasznahorkay Attila az mta.hu-nak elmondta: kísérletükben a sötét kölcsönhatás közvetítő részecskéjét, a sötét fotont keresték. Valójában ez egy ötödik erő, az úgynevezett sötét erő felfedezését jelentené, aminek a kutatása jelenleg nagy erőkkel folyik a világ nagy részecskefizikai laboratóriumaiban.

“Méréseinket természetesen mi is folytatni fogjuk az MTA Atomki új Tandetron gyorsítójánál egy új elektron-pozitron spektrométer segítségével. Az atommag tartalmazza az összes eddig ismert kölcsönhatást, sőt valószínűleg az eddig ismeretlen ötödik kölcsönhatást is. Ez biztosítja, hogy erre az új kölcsönhatásra további információkat szerezzünk” – nyilatkozta Krasznahorkay Attila.

(Az origo.hu nyomán)

About BHajni

Check Also

Átírhatja a történelmet a 2008-ban megtalált egyiptomi labirintus

Egyiptom még mindig a rejtélyek paradicsoma, a régészet fellegvára és a legősibb, legrejtettebb titkok csöndesen …