Gondolatok az elmúlásról (csak egy idős ember bölcs gondolatai)

A cikk olvasási ideje kb. 3 perc

Oly sokat beszéltünk már az életről, beszéljünk egy kicsit a betegségről, kórházról és végül a halálról. Hiszen ahogy a születés, úgy a halál is az élet tartozéka.

Míg fiatal az ember, nem is gondol az elmúlásra. Pedig ez bármikor bekövetkezhet. Annál fájdalmasabb nincs, mint kicsi gyermeket halva látni. Az élet sokszor érthetetlen és gonosz. Ki igazgatja az élet és halál rendjét? Ha egyszer megszületik egy kicsi gyermek, miért hal meg gyorsan? Erre nem ismerjük a választ.

Ha az ember leél egy emberöltőt, felnevel gyerekeket, az mindenkinek járna, hogy megtapasztalja a szomorúságot, a szépséget és boldogságot. Érezni az erőt, hogy le tudja győzni a rosszat.

viejoysabio1

Életünkhöz ez hozzátartozik. Az élet gyorsan szalad, és jön az öregség a maga szépségével és gondjával. Jönnek a betegségek és a harchoz gyengül az erő. Az élet zajos gondját hátrahagyva talán várjuk a halált. De míg idáig eljut az ember, annyi sok mindent tapasztalhat. A kórházak hűvös rendjébe kerülve, végig lehet gondolni a múltat és a jövőt. Szenvedés és önfegyelem, ez elkerülhetetlen. A gyógyulás reménye mindig bennünk él. És még barátságok is kialakulhatnak a nehéz időszak alatt. A várakozás, a kezelések, az orvosi vélemény meghatározza gondolatainkat. Hát mi lesz az életünkkel? Egyáltalán élhetünk még? Mennyi rossz gondolat. Talán vigasztaló lehet más betegeknek a panaszát végighallgatni, és remélni, hogy lesz még jövőnk. Várni a napot, amikor minden kiderül.

A családnak is fájdalmas és szomorú mindez. Ha el vagyunk keseredve, nem szabad mutatni. Erőt kell adni hozzátartozóinknak. És milyen öröm az a hír, amikor haza lehet menni. Izgatottan várni az élet folytatását. De ha egyszer már nem lesz arra idő, hogy hazamenjünk? Olyan jó lenne, ha búcsúzni lenne időnk. Aki hazamehet, az vissza is kerülhet. A betegség mindig erősebb és visszatér testünkbe. De lelkünk erős marad? Ez nagy kérdés, és várunk.

És amikor újból a kórház az otthonunk, mikor már nincs remény, az fájdalmas. Még élünk, még végiggondoljuk életünket, de a betegség hatalmas ereje végez velünk.

Annyi halált láttam már és a vége nyugalmas és csend. A földi életből egy másik életbe megyünk? Vagy csak a vágy marad bennünk, hogy ez igaz legyen? Jó lenne az itt maradtakat óvni és vezetni a jó úton. De ha nem így van? Ha csak a sötét megsemmisülés, ami az élet után következik? Ezek csak gondolatok. Senki sem tudja megmondani mi a vég és mi lesz utána. De reménykedni azért lehet.

És mennyi értelmetlen halál. Emberek, kik sokat adnak a világnak, vagy gyerekek, kik öreg beteg szüleiket hagyják itt a földi életben. Hát miért történik ez?

Egy biztos, a születés és a halál közti élet nehéz gondját, egyszer leteszi mindenki. Van aki előbb, van aki később, de ez elkerülhetetlen. Tehát ne gondoljunk az elmúlásra. Próbáljuk életünket széppé tenni, és próbáljunk boldogok lenni.

Használjuk ki az adott lehetőségeket. Igaz, ez sokszor nehéz, de ne torpanjunk meg, a vég úgyis elérkezik.

 

Álmomban újraéltem mindent,

Szépséget, gondot és gyerekeket.

Kacagó szavakat, totyogó apróságokat.

De eltűntek és hiányoznak az apró zörejek.

A lakás már árván, üresen áll,

De én vágyakozom az apró zörejek után.

About Nagymama

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …