A házasságkötés alkonya

A cikk olvasási ideje kb. 5 perc

A statisztikai mutatók alapján az elmúlt évszázadban erősen csökkent a házasságkötések száma, nem mintha az emberek egyedül élnék az életüket, hanem mert valami oknál fogva értékét vesztette az emberek szemében a házasságkötés mind jogi, mind erkölcsi tartalma. Sokkal inkább divatos ma szimplán együtt élni. De mi az oka ennek? Nem vagyok pszichológus, így csak egyszerű logikával kezdtem el keresni ennek az okát.

noivadesesperada copy

Az általam megkérdezettek nagy százaléka nem is érti, hogy mi a különbség a házasság, és az együtt élés között. A legtöbb vélemény az volt, hogy a kettő között egyetlen papír a különbség, az a hivatalos okirat, amelyet házasságkötéskor kapnak. Ez a papír pedig nem teszi őket szerelmesebbekké, hűségesebbekké, vagyis semmi értelme nincs – mondják. A házasságot a régmúlt korok intézményének tekintik, amely felett eljárt az idő. Ha az „ez csak egy papír” véleményre hivatkozva tesszük fel a kérdést, hogy akkor miért nem kötnek házasságot (hiszen a papír nem tesz se jobbá, sem rosszabbá), akkor fog kiderülni, hogy a háttérben ők sem csak egy papírt látnak, hanem sokkal többet, ami talán túl nagy terhet jelent számukra. A házasságkötés arról szól, hogy „… jóban-rosszban, míg a halál el nem választ…”, és ez ijesztően hat a mai fiatal párok számára. Az én – talán szubjektív – véleményem, hogy a mai fiatalokban több a bizonytalanság a kapcsolatok területén. Ma mást jelent a barátság, a szerelem, mint akár 20-30 évvel ezelőtt. A barátságot felváltotta a haverság, ami egy laza kapcsolati forma, különösebb bizalom nélkül. A szerelemben sem feltétlenül szerepel a stabilitás, a hosszútávra tervezés, hanem csak addig tart, amíg mindkettőjüknek kényelmes a kapcsolat, és kiszolgálja a saját igényüket. Bocsánatot kérek a mai fiataloktól (még én is az vagyok), nem leszólni akarom őket. Ők is sokszor csak úsznak azzal az árral, amit a mai kialakult kulturális szokások diktálnak. Nemcsak az étkezési szokásaink kaptak instant jelleget, hanem a kapcsolataink is.

A mai kor sajátosságai közé tartozik az is, ami nemcsak az együtt élőknél, de a házasságban élőknél is egyre jobban nyilvánul meg, és teszi tönkre a kapcsolatokat, hogy fenn akarnak tartani a maguk számára egy olyan privát szférát életükben, amihez a párjuknak semmi köze sincs. Nem akarják teljesen kiszolgáltatni magukat a kapcsolatukban, mert félnek, hogyha nem működik, akkor az egész egyéniségük szenved csorbát. Tényleg ne értsenek félre, én magam is szeretek néha egyedül lenni, erre szüksége van az embernek, de számomra a házasság olyan kapcsolat, aminek nem lehet olyan része, ami teljesen el van zárva a feleségemtől. Amikor van egy teljesen elzárt rész az életünkben, amit nem osztunk meg azzal a személlyel, akivel összekötöttük az életünket, saját magunkat fosztjuk meg attól, hogy egy kiteljesedett, örömteli, bizalommal teljes kapcsolatot éljünk meg. Amikor ez a privát szféra egyre nagyobb, akkor alakul ki az, hogy az emberek nem párkapcsolatban élnek, hanem csupán egymás mellett élik le az életüket, és egymástól függetlenül kezdik keresni az életükben a megelégedés különböző formáit. Ilyenkor nagy az esélye annak, hogy amikor a gyermek „kirepül”, a szülők már nem érzik jól magukat egymás mellett, mert az a kapocs, ami eddig összekötötte őket, megszűnt.

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolatban a szerelem idővel megszűnik, és felváltja helyét a szeretet. Az biztos, hogy 20 évesként másképpen vagyok szerelmes, mint 40 évesként, és valószínű, hogy másképp leszek szerelmes 60 éves koromban is, de a szerelemnek nem kell megszűnnie. A szerelem nem olyan érzés, amit ne lehetne valamilyen módon irányítani. Egy régi bölcsesség szerint nem szabad felébreszteni a szerelmet, amíg nincs itt az ideje, viszont ébren kell tartani, amikor ott van az ideje. Dolgozni kell azon, hogy a kapcsolatban a szerelem fenn tudjon maradni. Ahogy magunkat tápláljuk megfelelő élelemmel, hogy éljünk, így kell táplálni az érzéseinket a megfelelő módon, hogy éljen a szerelem. Nekem meggyőződésem, hogy a fiatalok 14 éves kor felett, ha szerelmesek lesznek, meg kell tanulniuk uralni ezt az érzést, amíg el nem jön az ideje, hogy éljenek is azzal, mert ha már idő előtt átadják magukat az érzéseiknek, akkor soha nem fogják tudni uralni ezt, hanem csapongani fognak az érzéseik, és a szerelem úgy játszik velük, ahogy akar egész életükben.

Azt gondolom, hogy sokat fogunk veszteni, ha nem találjuk meg a párunkkal az összhangot, és nem tápláljuk egymás iránt a gyengéd érzelmeket, amik éltek a kapcsolatunk elején. Ha ez megvan és megmarad, akkor élvezet lesz az egymással való kapcsolat, és nem lesz kérdés, hogy miért kössem össze az életemet teljesen vele…

About TóthG

Két gyermekes családapa vagyok. Egy városi rendelőintézetben dolgozom informatikusként. Szeretek futni és énekelni, bár egyik sem megy olyan jól, mint szeretném... :)

Check Also

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron

Tábor, zsebpénz, nyaralás és játékok Budapest, 2017. június 22. – A nyári szezonban gyerekjáték bolti …