Nehéz a pályakezdő dolga

Akármennyire is nem szeretnénk, de telik az idő. Előbb vagy utóbb mindenki elvégzi az iskolát, és annak szerető, gondoskodó karjaiból kikerül a nagybetűs életbe. Az idilli időszaknak vége, és mindenki kénytelen munkát keresni. Bár a május-június még odébb van jó, ha tisztábban vannak, az ebben a tanévben végzősök, hogy mire is számíthatnak, mint pályakezdők. Szeretnék pár gondolatot és tapasztalatot megosztani, hogy mire számítsanak a fiatalok, ha a munkakeresés rögös útjára lépnek.

Sajnos, a mai Magyarországon egyáltalán nem könnyű munkát találni, nem csak abban, amihez értünk és papírt is szereztünk róla, hanem bármiben. Sajnos, most én is ebben a cipőben járok, pedig szakmám és főiskolai végzettségem is van. Mondjuk eddig mindig akadt valami átmeneti meló és remélem, hogy a jövőben végre találok egy állandó munkahelyet. Viszont vannak olyan sorstársaim, akik önhibájukon kívül még ennyi sem jön össze. Egyik barátomnak próbálok segíteni munkát találni. Egész jó szakmája van, amihez ért is, és nem veti meg a kétkezi munkát sem, vagy azt, ha nem is a szakmájában tud elhelyezkedni. Azt gondolnám, hogy ennek a srácnak biztos találunk egy munkát. Viszont mikor felütök egy-egy álláshirdető honlapot, olyan érzésem támad, mintha egy abszurd humor oldalt olvasgatnék és rájövök: nagyon nehéz dolga van a pályakezdőnek. Régen mikor cukrászként végeztem én is megtapasztaltam ezt. Amikor meghallották, hogy pályakezdő vagyok az kb. olyan hatást váltott ki a munkáltatókból, mintha leprás lennék. Ez volt a „varázsszó” amivel elérhettem, hogy biztosan elhajtsanak. Persze van olyan munkáltató, akiket még ez sem tántorított el és olyan nagylelkű ajánlatokat kaptam, hogy havi 40 000-ért járjak be Szoboszlóra napi 10 órázni, természetesen az útiköltségeket nekem kellett volna állni, vagy Balmazújvárosba reggel 4 órára kicsivel kevesebbért, mint a minimálbér, mert „tapasztalatlan” vagyok. Megjegyzem debreceni vagyok. Azt hiszem, nem kell túlságosan magyaráznom, hogy miért nem éltem eme nagylelkű ajánlatokkal. Az már egy másik történet, hogy ezek után akkoriban, kisebb csoda és szerencse folytán, találtam munkát, de nem mindenki ilyen szerencsés.

Visszatérve a lázas álláskereséshez, elég abszurd dolgokat várnak el a munkáltatók. Csak egy-két régebbi példa a sok közül: „Autómosóba, fiatal munkatársat keresünk, rendelkezzen autószerelői tapasztalattal, B kategóriás jogosítvánnyal és pár év szakmában eltöltött tapasztalattal…” Költői kérdés: miért kell egy autómosónak autót szerelni és, hogy legyen jogosítványa? Agyrém… A másik kedvencem: „Fiatal pályakezdő, ruházati eladót keresünk, 5 év tapasztalattal…” Na most nem kell magyaráznom, hogy a pályakezdő és az öt év tapasztalat kicsit üti egymást. Gondoltam már én is meghirdetek egy állást: „Fiatal pályakezdő utcaseprőt felveszek, feltétel: két gépészmérnöki diploma és 10 év szakmai tapasztalat. Előny: ha jártas a Kvantumfizikában.” Ráadásul, sokszor magam is tapasztaltam, hogy úgy tűnik megfelelnék egy munkára, aztán van egy olyan kitétel amin elbukok: anyanyelvi angol ismeret, olyan program mesteri szintű használata, amiről még életemben nem hallottam, és hasonlók. Ilyenkor csak azért is elküldheti a jelentkezését az ember, de túl sok jóra ne számítson.

Na, és akkor még arról nem is volt szó, hogy a hirdetésekben a munkáltató ködös, vagy nagyon rövid leírást ad meg a végzendő munkáról. Ilyenkor előfordul, hogy meg se pályázzuk az adott munkát, pedig lehet, hogy olyan, amihez értenénk. Ellenben a munkáltató elvárja, hogy küldj el minden információt magadról. Önéletrajz, ha van referencia, és motivációs levelet, amit sokan nem tudnak, hogy e nélkül szinte értelmetlen próbálkozni is. Ha mindez megvan, még akkor sem garantált a siker.

Szóval a munkáltatók nagy része igen irreális feltételek szab a munkavállalóknak, főleg a pályakezdőknek, így fel kell kötni azt a bizonyos alsóneműt. Mindenesetre nem szabad elkeseredni és feladni sem, mert aki keres az talál. Meg kell próbálni nem csak álláshirdetéseken keresztül, hanem ismerősökön segítségével is érdeklődni, ha meg úgy van, akkor ne várjuk, hogy a munka jöjjön el hozzánk, hanem menjünk mi munkahelyekre, munka után érdeklődni, mert sosem lehet tudni. Az is lehet, hogy bejön Az is előfordulhat, hogy egy munka miatt el kell hagyni városunkat, erre is fel kell készülni. Akik a közeljövőben végeznek, és nem tanulnak tovább, azoknak meg kell barátkozni a gondolattal, és szembe kell majd nézniük a munkakereséssel járó nyűggel.  Bár írásom lehet sokakat megijesztet, de nem szabad negatívan hozzáállni, és remélem, hogy mindenki el tud helyezkedni a jövőben.