Napi Köz(l)öny Csináld magad újság!
Gyereknapló 1. – Tengeri kalóz
Gyerekként sokat nyaraltam Balatonon, volt nyaralónk, meg a nagyszüleim is oda valósiak. Minden nyarat ott töltöttem. Nem voltunk messze a Balcsitól csak pár falura. Általában sikerült rávennem nagyszüleim, hogy vigyenek le, és fürödhessek pár órát. Mindig találkoztam gyerekekkel akikkel játszhattam:
így találkoztam Andrissal a várépítővel is. Épp sírt, mert egy Ottó névre hallgató mocsári ógre összedöntötte a kedvenc várát. Megsajnáltam, így megígértem, hogy segédkezek az újjá építésben. A vár gyönyörű szép lehetett anno, bár így romos formában, kissé szívszorító látványt nyújtott. A lakosai elmenekültek, csak egy házi-dínó szorult a romok alá, akit az emelő segítségével könnyedén kiszabadítottunk. Andris megkért, hogy hozzak újabb kagylókat a tengerből, mert az ostrom során a régiek többsége eltört, Ő addig megpróbálja megcsinálni a vár déli szárnyát.
Elmentem hát és a habokba vetettem magam. Szorgosan szedegettem a kagylócskákat. Kicsit beljebb merészkedve megláttam egy csónakot. Egy kisfiúcska volt benne nagyon sírt. Közelebb úsztam és megkérdeztem, hogy mi a baj. Azt mondta, hogy azért tartják fogva a kalózok, hogy elárulja nekik a titkát. Ekkor vettem észre, hogy a csónak egy nagyobb vízen-sikló járműhöz volt kötözve. Nem mehetett ki a csónakból, mert nem tudott úszni. A csomót próbáltam eloldani, foggal-körömmel, de az csak nem akart engedni, egy varázs csomó volt. Mire észbe kaptam már a vállam markolta egy nagydarab kalóz, hogy mit keresek ott. Látta a kagylócskáimat amit korábban gyűjtöttem, így én is fogoly lettem. Beültem hát a csónakba a fiúcska mellé. A hajó amihez hozzá voltunk kötve, két ember meghajtású volt, lábbal tapostak valami pedált mintha bicikliznének, csak ez a vízen siklott. A kapitány hátul volt.
Elvittek minket messze a parttól így volt időnk beszélgetni a fiúcskával. Kiderült, hogy Gábornak hívják és a kalóz-vezér a testvére. Az apjuk foglalkozik ékszerekkel és mivel talált egy ékszerkagylót, így azt hiszi a bátyja, hogy elárulta Neki az apjuk a titkát, de az idősebb fiúnak nem. Féltékenységében rossz dolgokat csinál, és mindenáron meg akarja tudni, amit Gábor tud, pedig szegény nem tud semmit. Tehát csak úgy menekülhet ha kijut a partra. Nehéz feladat, tekintve, hogy a csomót nem lehet eloldani, és nem tud úszni. Gábor azt mondta, hogy Apukájával sokat voltak erre felé pár éve, és hogy itt rengeteg ékszerkagyló van. Ekkor remek ötletem támadt. Kiugrottam a kis csónakból és elkezdtem kutatni a tenger fenekét. Csodálatos hely, de egyben veszélyes is. Kusza növények borítják, melyek között akad veszélyes is ami rátekeredik és nem enged többé. Még szerencse, hogy tudom melyik a rossz és a jó növény, így könnyedén haladtam kutatásom közben. Olyan 20 percet lehettem távol, ügyelve, hogy a kalózok ne vegyék észre a hiányom, mire visszajöttem az ékszerkagylóval. Elrejtettem a ruhámban és vártam. Mikor az egyik kalóz közelebb jött, elmeséltem Gábornak, hogy nekem rengeteg ékszerkagylóm van a parti szállásomon, és meg is mutattam Neki egye – amit nemrég találtam-. Gábor azonnal értette a cselt, így belement a játékba. Elismerte, hogy milyen remek darab van nálam, kifejezetten gyönyörű. Na a kalóznak sem kellett több, szólt a vezérének. Két perc telt el, és már faggatni is kezdtek. A vezér vonakodott, hogy a parthoz menjünk, de annyira kapzsi volt, hogy végül belement. Amint parthoz értünk kiugrottunk a csónakból, segítettem Gábornak nehogy beleessen a vízbe, és már szaladt is a szüleihez akik időközben visszaértek. Az apjuk nagyon mérges volt a történet hallatán, nekem meg megköszönte a segítséget. Visszakaptam a kagylócskáimat és az ékszerkagylómat is, és hálából Gábor és az apja nekem adták az összes ékszerkagylót amit a kalóz-vezér vett el másoktól. Nagyon boldog voltam.
Visszatértem a várépítő Andrishoz, aki már majdnem teljesen befejezte a vár felújítását. Amikor meglátta a sok kagylócskát és ékszerkagylót, nagyon boldog lett. A sok munka mégsem volt hiábavaló.
Ekkorra megjelent nagyapám és mondta, hogy mennünk kell, mert a mama már kezd egy rákra hasonlítani. Azt hittem, hogy mire visszaérünk hozzá ollói nőnek, meg kemény háta, de nem, csak leégett szegény a napon. Sajnáltam szegény mamát, de boldog voltam, hogy minden jól sikerült, és a rossz elnyerte méltó jutalmát. Mondjuk ülhet a sarokban élete végéig, vagy amíg meg nem öregedik.
Köv.: A habok ura
